Lisszaboni izgalmak

A múlt héten Dánia, Ausztria és Portugália parlamentje is ratifikálta a 2008. évi EU-politikában hímes tojásként kezelt szerződést, immár tizenegyre növelve az elfogadó tagállamok számát. Közülük különösen a skandináv ország „igenje” értékes: mert ezúttal, ha meglepetést nem is okozott, de a maastrichti szerződés és az eurótagság dániai leszavazása óta – „Maastrichtot” ugyan egy évvel később (másodszorra) már elfogadták – Európa-szerte mindig bizonyos szorongás övezi az ottani véleményalkotást. Átugrotta az első akadályt a német parlament is, ahol az alsóház – szintén a múlt héten – elsöprő többséggel áldását adta rá. Itt azonban még hátravan a felsőház egyetértése, valamint lesz egy „kör” a német alkotmánybíróság előtt is. Hasonló a helyzet Csehországban, ahol a parlament alsóházán már átment a szerződés, a szenátus azonban az alkotmánybírák elé utalta a dokumentumot, és addig, amíg az utóbbi véleményt nem alkot, nem is hajlandók foglalkozni az üggyel.

Mindez arra utal, hogy a leendő új EU-szerződés létét – valamint (ez sem mellékes) a tervek szerinti hatálybaléptetését – a júniusi ír népszavazás, valamint a csehországi, a németországi és a belgiumi elfogadási procedúra veszélyeztetheti. Az utóbbiak esetében szakértők szerint igazából az időveszteség támaszt csak kockázati tényezőt, lévén, hogy a szerződés tartalmát – más államokhoz hasonlóan – szinte bizonyosan Cseh- és Németország is a nemzeti alkotmánnyal összhangban állónak minősíti majd. Ezúttal azonban már az is zavarokat okozhat, ha valahol nem készülnek el a ratifikálással 2008. december 31-ig. A jövő év januárjától ugyanis már hivatalba kellene lépnie az Európai Tanács (az állam- és kormányfői testület) első elnökének, valamint a közös külpolitikáért felelős új, jelentősen kibővített jogkörű közös főképviselőnek. Ha erre nincs mód, csúsznak a kinevezések is, és ha sokat csúsznak, esetleg még az – egyes, például külpolitikai kinevezésekben bizonyos hatáskörökkel felruházott – Európai Parlament mandátumának jövő májusi lejárta is további bonyodalmakat okozhat. Ugyanezért néznek sokan aggódva Belgiumra is, ahol a föderáció törvényhozása már áldását adta ugyan rá, de még hátravan további hat parlament vagy képviselet egyetértése is, ezek „begyűjtése” Belgiumban sosem megy könnyen.

Az igazi tét azonban elsősorban az írországi népszavazás. Nemcsak azért, mert itt is bukott már meg európai szerződés – 2001-ben a nizzai (néhány hónappal később, másodszorra már átment) –, hanem mert hirtelen ez vált az uniószerte működő EU-szkeptikusok koncentrált kampányterepévé is. Hovatovább mindenki, aki valamiért nem ért egyet az EU-integrációval, agitátorokat küld az ír szigetre, és az indulatok gerjedését jól mutatja, hogy a napokban egy politikai gyűlésen tettleg is bántalmaztak egy – az „igen” mellett érvelő – ír nemzetiségű EP-képviselőt. Az ottani tétek fontosságát jól mutatja, hogy két hete immár maga Barroso bizottsági elnök is – igaz, egy ír szervezet felkérésére – beszállt az ottani kampányba, és Dublinban szenvedélyes beszédben bizonygatta a leendő szerződés előnyeit, cáfolva minden esetleges írországi félelmet. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az eddigi kormányfő, Bertie Ahern áprilisban lemondani kényszerült (korrupciós vádak merültek fel a környezetében, jóllehet őt tisztázták a vádak alól), és kérdéses, hogy az utód színre lépése támogatást gerjesztő vagy mérséklő hatású lesz-e.

„Írország a lisszaboni szerződés ügyének gyenge láncszeme” – ismerte el egy EU-tanácsi, vezető beosztású diplomata is. Szavatolta, hogy mindazok, akik számára fontos az új szerződés és az integrációs folyamat jövője, a következő hetekben – egyre idegesebben – Írországra tekintenek. Remélhetőleg nem hiába.

A szerző a BruxInfo EU-szakértője