Zárt befektetési társaságok: megszelídítendő „sáskák”

Az átlátható gazdálkodásra és a pontos mérlegbeszámolókra kényszerített intézmények – a bankok és a befektetési alapok – mellett a piacon ott vannak a hedge-alapok és a zárt befektetési magántársaságok (private equity funds), amelyeket ilyen kötelezettség nem terhel. Ez utóbbiak korábban szerényebb léptékben üzleteltek, az általuk kezelt pénz összege azonban mára elérte a 3000 milliárd dollárt, 2010 végére pedig ez várhatóan 10 000 milliárd lesz. A zárt magántársaságok ma a hitelezőkkel szembeni tartozások óriási hányadát képviselik. Ezért ha adósságprobléma támad – mint az amerikai jelzáloghitelek esetében –, meg kell vizsgálni, hogy annak kialakulásában milyen szerepe volt ennek a vállalkozási formának. Ha pedig nem fogják alaposabban szabályozni, minden bizonnyal hozzájárul majd a jövőbeni válságokhoz.

A nagy befektetési társaságok azt a vélekedést is igazolták, hogy fenyegetést jelentenek egészséges cégekre, a dolgozók jogaira, sőt az Európai Unió liszszaboni ágendájára (amellyel eredetileg az EU-t a világ legfejlettebb gazdasági térségévé kellett volna tenni). Tipikusnak mondható, hogy vállalatokat nagy – akár a vételár 80 százalékát is elérő – hitelhányaddal vesznek át. Az ilyen „tőkerátételes” kivásárlások után egy adósságokkal agyonterhelt cég áll elő, amelynek a dolgozóit elbocsátják, az eszközeit pedig feldarabolva eladják. Így egy hajdan nyereséges és egészséges vállalatot – rövid távú nyereségrealizálás formájában – alaposan megfejnek, ami nem jó sem a cégnek, sem a reálgazdaságnak.

Nagy-Britanniában egy országos autószerviz-hálózatot (Auto-mobile Association) vett át egy befektetési társaság 2004-ben. A tízezer foglalkoztatottból hatezret elbocsátott, ezzel a korábbi 75 millió font sterlinges éves profitját 190 millióra növelte, egyúttal azonban jelentősen megemelkedtek a szolgáltatási díjak és hosszabbodtak a várakozási idők. Dániában az országos TDC távközlési vállalatot vette át egy hasonló csoport, amely a kivásárlást 80 százalék erejéig hitelből finanszírozta. A cégnél ezt követően az adósság/ eszköz arány 18-ról 90 százalékra növekedett, miközben a hosszú távú fejlesztéshez szükséges belső források elmentek adósságszolgálatra.

Ezeknek a zárt befektetési társaságoknak az egyik fontos jellemzőjük, hogy nagyrészt adómentesen tevékenykednek, mert gyakorta off-shore központokban vannak bejegyezve, annak ellenére, hogy a működésüket a világ vezető – on-shore – pénzügyi központjaiból irányítják. Az egyik alap vezető menedzsere kijelentette, hogy kevesebb adót fizet, mint a cég takarítónője. Egy számítás szerint az Egyesült Államokban évi 2-3 milliárd dollár összegű adókiesést okoznak az ilyen társaságok, ez mintegy háromszorosa az EU teljes humanitárius segélykeretének.

A szakszervezetek Nagy-Britanniában, Németországban és Kanadában már régóta rámutatnak a tőkerátételes kivásárlások által okozott károkra. Így cselekedett a korábbi német alkancellár, Franz Müntefering, aki a zárt magántársaságokat „sáskákhoz” hasonlította, de hasonló hangokat az amerikai képviselőház pénzügyi bizottságában is hallani lehetett. Emellett a brit alsóházban, az Európai Parlament szocialista csoportjában és az ausztrál parlamentben is vizsgálták az ilyen alapok tevékenységét.

A belső piac kérdéseiben illetékes európai biztos, Charlie McCreevy erős ellenállást tanúsít a zárt befektetési társaságok és a hedge-alapok szigorúbb ellenőrzésével szemben, a széljárás azonban ellene fordul. Az EU őszi csúcstalálkozóján a francia elnök, a német és a brit kormányfő megállapodott arról, hogy nagyobb átláthatóságot kell teremteni a pénzügyi piacok működésében, ez utóbbi pedig bezárta az adómentesség minden kiskapuját. A zárt befektetési társaságok és a hedge-alapok erre válaszolva önkéntes magatartáskódexet dolgoztak ki.

Senki sem akarja démonizálni vagy szükségtelenül korlátozni az adott vállalkozási formákat. Mivel azonban mintegy 60 százalékuk – szélsőséges adósságrátával végrehajtott – tőkerátételes kivásárlásokkal operál, jogos az igény, hogy betartsák azokat az átláthatósági és adózási szabályokat, amelyeket mindenki más kötelezőnek tart magára nézve. Az adott vállalkozási formákat globális viszonylatban lenne szükséges szabályozni, ebben első lépésként Európának és az Egyesült Államoknak kellene egyetértésre jutnia. Az EU-ban ehhez megvan az akarat, ha pedig a három legnagyobb tagállam egyetért a kérdésben, akkor McCreevy személye nem jelenthet komoly akadályt. A Fehér Ház jelenlegi lakója egyelőre gátolja a tervet, de a változás itt is úton van.

Ha pedig az átláthatóságot és a jelentési kötelezettséget meg is lehetne teremteni, az óriási hitelekkel finanszírozott kivásárlásokkal akkor is szembe kell helyezkedni. Szükség van adóssághatárok megállapítására, az átvételi és a fúziós szabályokat pedig meg kell változtatni, hogy azok tartalmazzanak a tőkerátételre vonatkozó utalásokat. Ráadásul óvni kell a nyugdíjrendszereinket, amelyek itt-ott óriási összegeket helyeztek el zárt magántőke-társaságokban. Röviden: kell egy megfelelő felügyeleti rendszer az európai pénzügyi szolgáltatási szektor ellenőrzésére.

A szerző az Európai Szocialista Párt elnöke, korábban dán miniszterelnök

Copyright: Project Syndicate, 2008@ www.project-syndicate.org