Az állami bankok korszaka tér vissza?
A magyar kormányt és az őt kiszolgáló Magyar Nemzeti Bankot már a jogszerűség látszata sem tartja vissza attól, hogy az üzleti bankszektor minél nagyobb szegmensét az irányítása alá vonja. A külföldi nagybankok bankadóval, végtörlesztéssel, tranzakciós illetékkel, devizahiteles „elszámoltatással” történő kifosztását a tulajdonosi viszonyok erőszakos, esetenként jogsértő átrendezése kíséri. A takarékszövetkezeti szektor irányítási jogosítványait átjátszották egy előre kiszemelt magántulajdonosi körnek.
A veszteséges MKB Bankot minden kényszerítő körülmény nélkül vásárolta meg a magyar állam a (valóban eladási kényszer alatt álló) bajor kormánytól, hogy aztán a frissen elfogadott szanálási törvényre hivatkozva (ám azzal korántsem összhangban, hiszen a már visszaállamosított banknál aligha áll fenn a fizetésképtelenné válás veszélye) az MNB védőszárnyai alá helyezze. A magyar kormány a kelet-európai bankpiacok zöméből kivonuló GE egyébként jól teljesítő bankjának megvásárlására is bejelentkezett, amit a rossz ingatlanbefektetéseitől és hiteleitől megtisztított MKB-val összevonva újból értékesíteni kíván – nyilván valamelyik „nemzeti” szereplőnek.
A Budapest Bankot a GE időközben még megerősítené a szintén kivonuló Citibank lakossági üzletágával, így végül három bank piacával rendelkezhet nemsokára a magyar állam. Bár a mérlegtisztítás után ez alig haladja majd meg a tíz százalékos piaci részesedést, az új állami bank azért megszerezheti a méret szerinti rangsor ezüstérmét, beelőzve a K&H-t és az Erstét. A kormány feltehetően a régóta veszteséges Raiffeisen Bank – múlt évben kudarcot vallott – megvételéről sem mond le. Sőt, további bankvásárlásra is sor kerülhet, minthogy időközben 70 százalékra emelkedett az 50 százalékos „nemzeti” tulajdonhányad elérésének programja, amit az eddigi bevásárlásokkal éppen teljesít a kormány. A megnövelt tervcélhoz a Raiffeisen mellett még az Erste vagy K&H bekebelezésére is szükség volna.
A kérdés már csak az, hogy mit kezd a kormány, illetve az illetéktelenül benyomuló MNB a maga alá gyűrt bankszektorral. Az még belátható, hogy az MKB ingatlanvagyonának kimazsolázásából kormányközeli vállalkozások profitálhatnak, a „nemzetiesített” bankok célzott hitelei pedig megsegíthetik a politikai hatalom klientúráját, miközben hitelmegvonással még a renitensnek minősített vállalkozók is megregulázhatók.
A külföldi bankok nemzeti tulajdonba „terelésének” kimondott célja azonban mégiscsak az, hogy hitelezési hajlandóságuk erősítésével a gazdasági növekedést szolgálja; ám ennek mikéntje kevéssé látszik. Az MNB növekedési hitelprogramját bármilyen tulajdonosi hátterű bank igénybe veheti, a keret felhasználásának pedig sokkal inkább az életképes hitelcélok behatárolta kereslet, mint a hitelezési hajlandóság szab gátat. Ha viszont arra számít a kormány, hogy az irányítása alá vont bankok lazább feltételekkel hozzák meg hiteldöntéseiket, akkor a kitisztított bankok hamar újból veszteségessé válnak – csak most már a külföldi tulajdonosok helyett a magyar adófizetők kontójára.
Az sem a reális várakozás, hogy a „nemzeti” tulajdonba vont bankok jobban tudnák hitelforrásaikat növelni, mint a válságot megelőző években felszökött hitel/betét arányt visszanyeső külföldi hátterűek. Az államadósságot mindinkább belső forrásokból finanszírozó kormány a betéti kamatoknál magasabb állampapírhozamokkal (és az ingyenes kincstári szolgáltatásokkal) tőlük is elszipkázza a lakossági megtakarításokat. Ha pedig kamatlicittel vagy olcsóbb díjakkal próbálnának versenyre kelni a kincstárral és a többi bankkal, akkor megint csak a veszteségességbe futnának bele.
Egyedül azzal a versenysértő módszerrel tudja a kormány a betéteket a „nemzeti” tulajdonú bankokba átirányítani, hogy a betétbiztosításon felül is garanciát vállal rájuk. Erre már mutatott példát a múlt év végén: egyrészt amikor – az állami tulajdonrész erejéig – kimentette a csődbe ment Széchényi Bank nagybetéteseit, másrészt, amikor Matolcsy György MNB elnöke bejelentette, hogy az MKB minden betétjére, felvett hitelére és kötvényére garanciát nyújt a jegybank. E döntések azt üzenik a betéteseknek, hogy a pénzüket nagyobb biztonságban tudhatják a részben vagy egészben állami irányítás alá vont bankokban, mint a külföldi tulajdonúakéban, függetlenül azok tőkeerejétől.
Ám a lakossági betétek átrendezése sem erősíti a bankszektor hitelezési képességét, különösen most, amikor az „elszámoltatás” miatt megképzett mintegy ezermilliárd forintos céltartalék, illetve a hitelállomány csökkenéséből fakadó bevételkiesés megcsapolja a tőkéjüket. Bár a banki visszatérítések februártól megnövelik a lakosság hitelképességét, a szigorodó adósságfék-szabályozás egyúttal újabb korlátot állít a hitelfelvételük elé. A vállalatok hitelkeresletét pedig a kormányzati politika kiszámíthatatlansága és a bármikor, bárkinek a rovására életbe léptethető büntetőintézkedések fenyegetése veti vissza, amit aligha kompenzál az MNB nulla százalékos kamatozású jegybanki refinanszírozásának kiterjesztése.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.