Nagy pénz, nagy gond – összegezhetnénk a kutatás+fejlesztés+innováció finanszírozásának jelenlegi helyzetét. A 2014-2020 közötti időszakban ugyanis a kormány nagy elhatározással rengeteg forrást csoportosít át erre a területre. Idén több mint 250 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást. Ennyi még soha nem jutott kutatás-fejlesztésre. Van miért örülni, de van miért aggódni is. A feladat ugyanis az, hogy az innovációt annyira felpörgessék, hogy belátható időn belül sok piacképes, korszerű terméket eredményezzen.
Magyarország ugyanis a közepes fejlettség csapdájával küzd. Bár az exportban ott vannak a legkorszerűbb termékek – például az autók –, ám ezeket nem itt fejlesztik. Összeszereléssel viszont nem lehet minőségileg más fejlettségi szintre lépni. Ugyanakkor a hazai növekedés motorjai az itt dolgozó autógyártó cégek. Bővítik kapacitásaikat, vesznek fel embereket. Ami jó. Most jó. De mellettük fel kellene nőniük a hazai innovátoroknak, új innovációs központoknak is. A Világgazdaság múlt heti innovációs konferenciáján azonban tényként elhangzott, ez a kitörés kevés országnak sikerült. Esélynövelő tényező csakis a hozzáadott érték növelése, az eredeti gondolatok, ötletek termékké menedzselése lehet.
Pénz tehát lesz hozzá. A terület irányítása is megváltozott: egy kézbe került, azaz a szervezetet jelentősen átalakítva, egy lapra tett fel mindent a kormány. A cél nyilvánvalóan az, hogy ne forgácsolódjanak szét az erők és a pénz, s hogy az innováció ne csak látszat, hanem valóság is legyen. A központosított irányítás hatékony lehet, ha jól szervezett, szakmai alapon működő ütőképes csoportokká alakulva irányítják a finanszírozást. Ha nem egy bizottság, egy ember dönt mindenről. Ha jól átlátható lesz a döntési mechanizmus, az elbírálás szempontjai, a nyertesek listája, az odaítélt összegek nagysága. Vagyis ha a nyilvánosság ellenőrzését is felvállalják a döntnökök és a nyertesek. Ez kemény szabályozó elem, ugyanakkor erősítheti is a bizalmat a pályázókban, hogy nem haveri alapon osztják majd a pénzt.
Tévedni persze itt is lehet. Semmi garancia nincs arra, hogy egy ígéretes terméket a piac is visszaigazol. Ám a transzparens mechanizmus egyúttal szelektál is: csak az vállalja fel ezt a procedúrát, aki hisz ötletében és nem fél a versenytől, a nyilvános megmérettetéstől. A magyar gazdaságban egyébként is erősítendő elem a verseny. Egyre erősebb ugyanis az az érzet, hogy Magyarországon előrejutni nem kiváló teljesítménnyel, hanem mutyizással, haveri alapon lehet.
Már a gyanakvás is megöli a versenyszellemet, a kreativitást, az innovációt. Nem látványosan, hanem lassú méregként pusztítja el a reményt, hogy az ország egyszer valóban minőségileg más szintre léphet a gazdagságban és az életminőségben. A k+f+i folyamatban kellenek hát az ellenőrizhető, jól működő mechanizmusok. Ám a sikerhez leginkább kreatív, gondolkodó, alkotni vágyó ember kell. Bár úgy gondoljuk, ebben nem lehet hiány, a valóság ennél sokkal prózaibb. Az úgynevezett Jeremie-alapok jó pár éve működnek Magyarországon is. Sok pénzzel. Olyan sokkal, hogy az idén év végén lezáruló első szakaszban több alapnak az a gondja, hogy nem sikerül minden forrást ígéretes vállalkozásokba kihelyezni, mert nem voltak ilyenek. Hiányoznak a piacban gondolkodó szárnyaló elmék
A korszerű tudással rendelkező, költségekben, eladásokban is gondolkodó feltalálók. A Világgazdaság konferenciája a múlt héten volt. Ugyanaznap este vetítették le ünnepélyes keretekben a Richter Gedeon életéről szóló filmet. Egy pillanat alatt világossá válhatott, mit is jelent az a vélekedés, hogy az emberen múlik minden. Kell egy stabil értékrend, megszállottság, és sok-sok munka. „Nem tűntem el” – hirdette a film címe. Jó lenne, ha igaz lenne ez a magyar szellemi teljesítményre is. A Richter vállalat nemcsak az alapító nevét őrzi, de eszmeiségét is. Magyarország legjelentősebb fejlesztési bázisát működtetik, amelyet a nemzetközi mezőnyben is jegyeznek. Nem sok ilyen van Magyarországon. De lehetne több is. A következő néhány évben ehhez forrás is lesz elég. De lesz-e megszállott, felkészült, alkotni akaró innovatív elme?!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.