BUX 41,486.22
+0.56%
BUMIX 3,957.71
+0.24%
CETOP20 1,920.34
0.00%
OTP 10,510
+2.04%
KPACK 3,100
0.00%
0.00%
0.00%
+1.13%
0.00%
ZWACK 17,150
0.00%
0.00%
ANY 1,645
+3.46%
RABA 1,185
0.00%
-0.88%
+0.88%
+1.22%
-1.84%
+0.52%
+7.36%
+1.84%
0.00%
-0.44%
OTT1 149.2
0.00%
0.00%
MOL 2,820
-0.28%
+0.50%
ALTEO 2,320
-0.43%
0.00%
-1.96%
EHEP 1,400
+8.11%
0.00%
-1.41%
MKB 1,972
0.00%
0.00%
0.00%
0.00%
0.00%
SunDell 39,800
0.00%
-1.41%
-0.75%
-3.97%
0.00%
-1.57%
+0.48%
GOPD 12,500
0.00%
OXOTH 3,790
0.00%
0.00%
NAP 1,214
-0.98%
0.00%
-4.15%
Forrás
RND Solutions
Vélemény

Észszerűség és szabályszerűség

Kitörő lelkesedéssel és a fényes jövőbe vetett új hittel hallgatta Stanley Fischer a hatvanas években – a London School of Economics diákjaként – az ökonometria tudományában elmélyült társát, aki azzal biztatta, hogy a gazdasági folyamatok hamarosan leírhatók lesznek a matematika nyelvén. Olyan modellek születnek, amelyek előretekintve adnak útmutatást a döntéshozóknak, megkönnyítve a dolgukat.

Az elmúlt bő évszázad nem igazolta ezt a várakozást. Hiába fejlődtek a modellek, a gazdaság túlságosan bonyolult szervezet maradt ahhoz, hogy matematikai képletekbe lehetne foglalni működését. Sok szakember sok benyomása, megérzése, tapasztalata és a modellek együttvéve eredményezhetnek jó döntéseket, de – persze – nem zárják ki a tévedéseket sem. Stanley Fischer, aki most az amerikai jegybank (Fed) alelnöke, egy angliai szakmai konferencián ezt szellemesen úgy fogalmazta meg, hogy inkább dolgozna Robert Solow-val, mint egy ökonometriai modellel, de persze a legjobb megoldás az lenne – s e helyütt idézte a Nobel-díjas Paul Samuelsont –, ha Robert Solow-val és modelljével együtt töprenghetne a nagy kihívások megoldásán. Robert Solow ökonometriai, növekedési modelljéért kapott Nobel-díjat.

A témát néhány napja újra elővezette Fischer a Chicagói Egyetem által szervezett monetáris politikai fórumon, ahol azt feszegette, vajon miért hoznak a jegybankok döntéseket bizottságokban, ahelyett hogy egyszerű modell, képlet alapján egy szabályt követnének. A válasz megint ugyanaz: több szem többet lát, a vizsgálat sokkal átfogóbb, körültekintőbb, érzékenyebb. Az amerikai jegybankot eleve azért alakították ki regionális tagbankok hálózataként, hogy az ország különböző részein felgyűlő tapasztalatokat az elnökök és a kormányzótanács tagjai megoszthassák egymással.

Nem mondta, miért foglalkozik ezzel ilyen gyakran és behatóan éppen most, de közönsége pontosan érti a célzást. A republikánus többség és Donald Trump elnök is – akinek a közeljövőben ritkán adódó alkalma nyílik arra, hogy a jegybank élére új embereket nevezzen ki – olykor élesen bírálta a Fed vezetését, s egyesek már hosszabb ideje követelik, hogy a jegybank a nagyközönség által is jól érthetően, képlet alapján alkosson szabályt, és e szerint alakítsa a kamatot. Működése így áttekinthetőbb és kiszámíthatóbb lenne.

Ez elvileg persze lehetséges, de nincs ilyen modell. A Fed vezetői közül Janet Yellen elnök a Stanford Egyetemen, Jerome Powell kormányzótanácsi tag a New York-i előrejelzők klubjában támogatta meg Fischer okfejtését, diplomatikusan elmagyarázva, hogy a modellek, amelyekre törvényhozói és szakmai körökben is hivatkoznak, nem alkalmasak egyszerű szabályok megalkotására. Kétségtelen, hogy a monetáris politika szabályozása Adam Smith és David Ricardo óta foglalkoztatja a közgazdászokat, ám ez legfeljebb azt bizonyítja, hogy a tökéletes modell felfedezéséért még nagyon hosszú ideig folyhat a versengés.

Kongresszusi meghallgatásán és stanfordi beszédében is arra mutatott rá Janet Yellen, hogy ha a John Taylor közgazdászról elnevezett, sokat hivatkozott, a foglalkoztatási és az inflációs adatokból, valamint a számított semleges irányadó kamatból képzett szabályt követte volna a Fed, akkor ma sokkal magasabb volna a kamat, s ennek következtében a munkanélküliség nem csökkent volna ilyen alacsonyra, és az infláció még mindig nem közelítené meg a kétszázalékos célt. Sőt, a nagy recesszió kirobbanása után negatív kamatot is meg kellett volna hirdetni.

Ehelyett 2009-től 2015 végéig nullaszázalékos kamatot számítottak fel, s e szint tartását hosszú időre megígérték. Ráadásul Taylor képlete abból indul ki, hogy a semleges – sem nem fűtő, se nem hűtő – reálkamat két százalék. Ám a termelékenység növekedésének drámai lassulása miatt ez az elméleti, a piacokon meg sem jelenő kamat a jegybanki szakértők szerint egy százalékra csökkent, következésképpen ha alkalmaznának is modelleket, azok tartalmát rendszeresen változtatni kellene. S új feszültség forrása lenne, hogy ki döntsön erről. De még nehezebb lenne e modellekbe beépíteni például a fiskális politika vagy a külső tényezők változásából eredő hatásokat.

A szabályszerűségben megbúvó egyszerűség a politika számára nyilván csábító, de a gazdaság élő szervezet, amelynek belső változásait csak észszerű, érzékeny és egyéni megérzéseken is alapuló viták révén lehet megérteni.

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek