Magyarországon 2008. február 26-tól lebegő árfolyamrendszer üzemel, azaz a forint euróárfolyama tetszőleges értéket vehet fel. 2001-től eddig az időpontig egy plusz-mínusz 15 százalékos intervenciós sávval kiegészített árfolyamrendszer volt, azaz egy sávközéphez képest a forint árfolyama nem térhetett el 15 százalékosnál nagyobb mértékben. A sávszéleken a jegybank elsősorban kamatot emelt, vagy a devizapiacon interveniált, azaz a gyenge sávszélnél vette a forintot a devizatartalék terhére, míg az erős sávszélen kamatot csökkentett, vagy a devizatartalékai növekedhettek a forintlikviditás növelése mellett. 

_VEZ2834
Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

A jelenlegi árfolyamrendszer tehát változatlan 2008 óta, a jegybank természetesen nem deklarál árfolyamcélt, hiszen egyrészt elsődleges feladata az árstabilitás (3 százalékos infláció) elérése és fenntartása, jelenleg pedig annak elérése, az letörése és az inflációs toleranciasávba (2-4 százalékos infláció) terelése. Másrészt nem esik korábbi, 2003. évi hibájába, és nem követ kettős célt. Harmadrészt pedig monetáris eszköztárát a piaci szereplők számára is transzparensen, az infláció letörésének céljából veti be.

Az árfolyamrendszer kialakítása a kormány és a jegybank közös döntésén alapszik, a rendszert a jegybank menedzseli mint devizahatóság. 

A jegybanknak nyilván van egy optimális forint-euró árfolyama, azaz pontosan ismeri, hogy melyik az az árfolyamszint, amely már kedvezőtlen folyamatokat generál, és káros lehet az infláció alakulására is. 

A devizában üzletelő, külpiacon megjelenő vállalatok számára kiemelt jelentőségű a magas kamatkörnyezetben a megfelelő stratégia megtalálása. Annak érdekében, hogy az esetleges nagyobb volatilitású forint-euró árfolyam-alakulás negatív hatásait kivédjék, fedezeti stratégiát alkalmaznak. Magas kamatkörnyezetben azonban kifejezetten nehéz, vagy csak irreálisan magas árfolyamon volt elképzelhető a fedezeti ügylet megkötése. A kamatparitáson alapuló árfolyamelmélet alkalmazása tavaly ősszel az azonnali piacon 430 forintért elérhető euróárfolyam esetén könnyen csak hozzávetőleg 500 forintos árfolyamnál lett volna lehetséges egyéves határidőre. Ismert, hogy ez nem jelent előrejelzést az egy év múlva várható, azonnali piaci forint-euró árfolyamra, de arbitrázsmentes környezetben ezen az árfolyamon kereskedhettek a piaci szereplők. Jól látható immár, hogy a tavaly fedezeti ügyletet kötő importőrök rendkívül nagy, eurónkénti 120 forintos veszteséget realizáltak az üzleten.

A plusz-mínusz 15 százalékos intervenciós sávval kiegészített árfolyamrendszerről lebegő árfolyamrendszerre történő váltás minden más változatlansága mellett kimutathatóan megnövelte a forint árfolyamának volatilitását. 

Ez a tény tehát nagymértékben megdrágítja a nyitott devizapozíciók fedezését, vagy nagyobb kockázatot jelent a nyitott pozíció fedezetlenül hagyása esetében.

További fontos tény, hogy a 2004-ben vállalt, az euró bevezetése szempontjából annak előszobáját jelentő árfolyammechanizmus (ERM II.) is az árfolyamközéphez képest plusz-mínusz 15 százalékos eltérést enged meg. 

Mindezek miatt véleményem szerint elméleti és gyakorlati szempontból is felvethető az árfolyamrendszer módosítása, azaz ismét a plusz-mínusz 15 százalékos intervenciós sávval kiegészített árfolyamrendszer alkalmazása. Egyrészt fontos az is, hogy a köztudatban és üzletkötés szintjén se alakulhassanak ki irreális, vagy másképpen fogalmazva a forint-euró intervenciós sávján kívüli árfolyamok. Másrészt a piaci szereplők ne nagyobb volatilitású forintárfolyammal szembesüljenek, így a nyitott devizapozíciók fedezése határidős ügylettel, opcióval olcsóbb legyen. Harmadrészt pedig, a jövőben Magyarországnak az euró bevezetését megelőzően mindenképpen egy ilyen árfolyamrendszerben kell üzemeltetnie a forintot.