Saját portán körülnézve
Napjainkban a gazdaságpolitikai irányítás a kiegyensúlyozott növekedés elérésének és megtartásának fontos feltételeként jelöli meg a lakossági fogyasztás számottevő növelését, a Covid és a válság utáni „felpörgetését”. Mindez természetesen nem kizárólag gazdaságpolitikai szándék, illetve cselekvés eredménye lehet, hanem jelentősen függ attól is, hogy a lakosság az említett sokkszerű gazdasági változások és a hirtelen megugrott – szerencsére ma már erősen csökkenő pályán lévő – infláció tudatában, valamint az euró-forint árfolyam hektikus változásának eredményeként milyen módon tudja és akarja mobilizálni még meglévő erőforrásait. Az óvatosság és a takarékosság természetesen a különböző társadalmi csoportok szintjén változatosan értékelt: egyeseknél erény, másoknál kevésbé az. Összességében azonban úgy gondolom, hogy mindennek alapja a gazdasági folyamatok kiszámíthatóságába vetett bizalom. Ha az a meggyőződés alakul ki, hogy ez a bizalom még ingatag, akkor a remélt változások lassabban fognak bekövetkezni. A gazdasági növekedés egyik fontos „emeltyűje” tehát a lakossági fogyasztás kedvező irányú változása, de emellett ugyanilyen fontos a lakosság beruházásainak alakulása is. Ennek Magyarországon tradicionálisan a legfontosabb terepe a lakásszektor, a lakásépítés és -korszerűsítés. Megítélésünk szerint ezek koncentrált támogatása, illetve a lakossági források egy részének ez irányú felhasználása mindenképpen előnyös a magyar gazdaság és társadalom számára.
Néhány számadatot érdemes megjegyezni:
- a hazai lakásállomány 64 százaléka 1980 előtt épült, és csak 5 százaléka épült 2010 után;
- a használatban lévő lakások közel egyötöde még mindig évszázados technikákkal épült, vályog-, sár- és hasonló falazatú;
- a lakásállomány fűtési célú energiafelhasználása 60 százalékkal meghaladja az európai uniós átlagot.
Mindezek figyelembevételével nem csoda, ha
hazánk energiafüggetlenségének biztosítása döntő mértékben függ a lakásállomány korszerűsítésétől.
Néhány évvel ezelőtt elindult egy szakmai egyeztetés arról, hogyan lehetne e téren elmozdulni a jelenlegi helyzetből. A szakma vizsgálati nézőpontja ez esetben nemcsak az építőipart vagy az építőanyag-ipart jelenti, hanem széles értelemben véve magában foglalja a szellemi képzettségi háttér megerősítését éppúgy, mint a ma sztenderdnek tekintendő anyagfelhasználás megváltoztatását, a zöldmegoldások elterjesztését, és végül a lakásépítés és -korszerűsítés új minőségét jelző, ún. okosházak megoldásainak alkalmazását. A változtatás frontjának tehát igen szélesnek kell lennie, ahol a dizájn, az anyag, az energiahatékonyság és a kellő tudás szinkronban fejlődik, miközben párhuzamosan a felhasználók (a lakosság) széles körű edukációja is végbemegy. Ennek komplex programmá fejlesztése és a hosszú távú célkitűzések világos rögzítése csak akkor vezet el gyakorlati eredményekhez, ha mindez az ezt előmozdító nemzeti támogatáspolitikával is társul.
A gyakorlati előrelépés kiemelt terepe az új építésű lakások számának növelésén túl az ún. Kádár-kocka és a panelépületek korszerűsítése.
Ez utóbbi kettő 1961 és 1980 között több mint 800 ezer ma is lakott ingatlan építését jelentette, amelyek napjainkban is meghatározó részét adják a lakásállománynak. Időről időre születtek ugyan ezeket érintő részprogramok és kedvező változásokat kiváltó intézkedések, azonban a minőségi áttörés mind a mai napig nem valósult meg. Az újlakás-építés tekintetében pedig érdemes lenne ismét megcélozni 2002–2003 időszakát, amikor éves szinten valamivel több, mint 40 ezer új lakás épült. A jelenlegi szintről (15-20 ezer lakás) történő elmozdulás érdemben változtatná meg a lakásállomány megújításának rátáját is. Ez hazánkban ma jóval a környező országok mutatója alatt marad (0,4 százalék), ami töredéke például a hasonló lengyel mutatónak (1,5 százalék).
Megítélésem szerint a kormány, a szakma és a felhasználók együttes fellépése – megfelelő súlyponti területek kijelölésével és ösztönzési rendszer működtetésével – jelentős előrehaladást érhet el, növelve az új lakások építésének, illetve a régi lakóépület-állományok felújításának mértékét. Nem kérdéses, hogy e téren
van néhány csomópont, amelynek kiemelt figyelmet kell élveznie. Ezek a következők:
- általánosságban az építőipari tudás megújítása, a képzés megerősítése közép- és felsőfokon egyaránt;
- kutatás-fejlesztési projektek, amelyek új és hatékony technológiák, alapanyagok létrehozását, illetve azok gyakorlatba történő átültetését segítik;
- a magyar tulajdonban lévő alapanyagipar megerősítése, kis- és középvállalkozások által létrehozott új kapacitások kialakítása, nagyvállalatok nemzetközileg is versenyképes produktumainak támogatása, technológiai korszerűsítése és exportképességének fokozása;
- minden olyan céges együttműködés elősegítése, amellyel a hazai gyártó és kivitelező vállalkozások piaci megerősödése elősegíthető.
Néhány évtizede rácsodálkoztunk a magyar fejlesztésű üvegbetonra vagy a nemzetközi sikert aratott dizájnbeton bútorokra (Ivánka dizájnbeton), és büszkék voltunk az érintettek produktumára. De megemlíthetnénk a hazai termesztésű kender felhasználási lehetőségeit is. Nem kérdés: a tudás és az ambíció jócskán fellelhető a hazai berkekben. Tegyünk róla, hogy ez is megtermékenyítően hasson az ágazat és az egész szemlélet megújulására! „Jó szerencse, semmi más” – mondta Zrínyi Miklós, és „Jól elrendezett munka” – mondta Széchenyi István. A kulcs tehát: a jól tervezett munka, a szerencse (innováció) és a szilárd elhatározás.
