Szokták mondani, új seprű jól seper, és tény, mostanában számos kisebb-nagyobb webáruház kap fogyasztóvédelmi hatósági eljárást a nyakába, mert máris az év elején felállított új kereskedelmi-fogyasztóvédelmi csúcshatóság fókuszába került. Konkrétabban a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) Fogyasztóvédelmi Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztályának Internet Laboratóriumának a figyelmébe, mert ez az a szervezeti egység, amely folyamatosan és szorgalmasan pásztázza szakértő szemmel az egyes weboldalakat, majd jelez a cég székhelye szerint illetékes vármegyei kormányhivatalnak. Az utóbbi pedig megindítja és lefolytatja a fogyasztóvédelmi eljárást. Így fordulhat elő, hogy akár egy pár napja indult, „kis” webáruház is fogyasztóvédelmi ellenőrzés alanyává válik, és bizony a törvényileg rendelt 550 ezer forint úgynevezett irányadó bírságösszeg kockázatát futja, már ami a lehetséges pénzbírság nagyságrendjét illeti. Mert emellett is, rendre kötelezést kapnak az elmarasztalt vállalkozások, jellemzően 15 napot arra, hogy rendezzék soraikat, magyarul a hatóság által kifogásolt, jogsértő tartalmakat cseréljék le szabályosra, az esetleges hiányos tájékoztatást egészítsék ki, valamint a jogsértés megszüntetése érdekében tett intézkedésről a webáruházak csatoljanak vissza értesítést a kormányhivatalnak.
Vegyük sorra, milyen tipikusnak mondható problémák adódhatnak. Kezdjük az előzetes tájékoztatási kötelezettséggel, vagyis azzal, hogy folyamatosan és jól látható módon, jogszabályban előírt részletességgel közre kell adni a honlapon a vállalkozás beazonosításához szükséges adatokat és a tárhelyszolgáltató adatait is. Nem felel meg a hatósági elvárásnak, amennyiben ezek allinkekben prezentálódnak oly módon elrejtve, hogy csak többszöri kattintás után hozzáférhetők. Szintén öreg hiba, amennyiben a vásárlási feltételek, az úgynezett ÁSZF nehezen érhető el, nem letölthető vagy kinyomtatható a fogyasztó által. Sokak figyelmét elkerüli, de tájékoztatni kell arról, hogy a megkötött szerződés írásba foglalt szerződésnek minősül-e, az iktatásra kerül-e, sőt a szerződés lehetséges nyelvéről is tájékoztatni kell. Még a kizárólag magyar fogyasztókat kiszolgáló webáruházaknak is rögzíteni kell az ÁSZF-ben, hogy a szerződés nyelve magyar. Sőt, bár evidens, de arra is fel kell hívni a fogyasztó figyelmét, hogy a leadott megrendelés fizetési kötelezettséggel jár.
Kiemelt jelentősége van továbbá a termékleírásnak, amely a termék fényképén kívül az adott termék valamennyi lényeges termékjellemzőjét is be kell hogy mutassa, sőt, a gyártó adatait is meg kell adni, továbbá a termékazonosító adatokat és a használattal kapcsolatos biztonsági információkat, vagyis a használati-kezelési útmutatót. Nálunk magyarul. Az árfeltüntetést illetően fontos, hogy az adott terméknek vagy szolgáltatásnak az általános forgalmi adót (áfát) és egyéb kötelező terheket is magában foglaló árat, illetve díjat kell megjeleníteni, méghozzá az egységárat forintban. Jogsértő, ha nettó árat jelenít meg a webáruház, netán nettó ár plusz áfa feltüntetéssel kényszeríti a fogyasztót fejszámolásra, vagy csupán elmulasztja az egységárat közreadni. Akciózáskor pedig a „korábbi”, akár áthúzottként megjelenített ár nem a tegnapi, akármikori, hanem az akciós ár alkalmazását megelőző 30 napos időszak legalacsonyabb ára kell hogy legyen. Érdemes arra is figyelni, hogy a korábbi ár az árcsökkenés alkalmazásának első napját – és nem az előzetes bejelentését – megelőző legalább 30 napon belül alkalmazott legalacsonyabb ár. Amennyiben pedig az akciónk megszakítás nélkül 30 napnál tovább tart, akkor a kötelezően feltüntetendő korábbi ár nyilván nem változik, az akció tartama alatt ezt a korábbi árat használja a kereskedő. Az akciós ár persze élhet 30 napnál hosszabban is, de az irányadó, még 2022 tavaszán hivatalosan kiadott ITM akciózási útmutató szerint az indokolatlanul hosszú, akár fél évig is elnyújtott „akciók” akár tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak is minősülhetnek. Induló webshop pedig nem kezdhet azonnal „akciós ár”-ral, el kell telnie 15 napnak.
Szintén sok probléma adódik az elállással. Számos kereskedő – jogsértő módon – előírja a fogyasztónak, hogy a 14 napon belül gyakorolható, indokolás nélküli elállása esetében a terméket az eredeti csomagolásban kell hogy visszajuttassa, továbbá sok ÁSZF generálisan kizárja az elállást, ha a terméket a fogyasztó egyszer már kicsomagolta és használta. Az utóbbival az a gond, hogy – pár jogszabályi kivételtől eltekintve – joga van a fogyasztónak kipróbálni a terméket, persze az ennek mértékét meghaladó túlhasználat miatti amortizációért felelőssé tehető. A kiszállítás költsége pedig visszajár a fogyasztónak elállásakor, aki viszont megteheti, hogy az eredetileg online megvásárolt terméket a vállalkozás üzlethelyiségében, fizikai boltjában adja vissza a vállalkozásnak, ha az elállással érintett terméket a cég amúgy boltban is értékesíti.
A hatóságok gyakran nem csak a weboldal megjelenését, a közreadott ÁSZF tartalmát vizsgálják, de sokszor próbarendelést is végeznek, így az egész online vásárlási folyamat szabályos voltát ellenőrizni tudják.
Baj, ha a cég nem vagy hiányosan igazolja vissza a megrendelést a fogyasztónak. Meg kell ismételni a visszaigazolásban a honlapon már prezentált adatokat a vállalkozás beazonosítására vonatkozóan, valamint szerepeltetni kell a szállítási költséget, a szállítás és a fizetés feltételeit, az elállással kapcsolatos fogyasztói tudnivalókat, a panaszok megtehetőségéről szóló tájékoztatást stb.
A fentiek a teljesség igénye nélkül hoznak egy-egy példát arra, amin jellemzően elcsúszhatnak a webáruházat üzemeltetők. Ráadásul nem csak a hazai hatóságok ambiciózusak, de a versenytársak és a fogyasztók is figyelnek. Alkalmazandó jogszabályból pedig több tucat is létezik, így hatványozottan kockázatos műfaj webshopot szakértő segítség nélkül üzemeltetni. Hiszen a hatósági fókuszba kerülés csupán idő kérdése, aligha megúszható.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.