A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény rendelkezései szerint a munkáltató köteles a munkavállaló részére a munkaviszony teljesítésével felmerült szükséges és indokolt költséget megtéríteni. Ilyen például a munkavállaló munkába járással kapcsolatos utazási költsége

Fotó: Kallus György / Világgazdaság

Abban az esetben, ha egy dolgozó személygépjárművel utazik a munkavégzés helyére, az erre vonatkozó rendeletben meghatározott feltételek fennállása esetén (például ha a munkavállalónak bölcsődei ellátást igénybe vevő vagy tíz év alatti köznevelési intézményben tanuló gyermeke van) a munkavállaló részére a személyi jövedelemadóról szóló törvény (a továbbiakban: az tv.) a munkába járás költségtérítése címén meghatározott összeg (15 forint/kilométer) 60 százalékára, azaz 9 forint/kilométer összegre mindenképpen jogosult, a költségtérítés – a munkáltató esetleges kiegészítése alapján – 

15 forint/kilométer összegig adómentesen nyújtható. 


Négy vagy két keréken

Ez a kedvezmény különösen, de nem kizárólag a saját gépjárművel történő munkába járás esetében alkalmazható, így nincs akadálya annak sem, hogy adómentes – kilométer-alapú – költségtérítést nyújtson a munkáltató a kerékpárral, rollerrel vagy egyéb járművel munkába járó dolgozónak a fenti összegig – erősítették meg a Világgazdaságnak a KCG Partners Ügyvédi Társulás jogi szakértői.

További lehetőség az egyre népszerűbb autómegosztó szolgáltatás igénybevétele. Ha a munkavállaló által igénybe vett autómegosztási szolgáltatás díjáról kiállított számla a munkáltató nevére szól, akkor a díjat a munkáltató adómentesen tudja megtéríteni a munkavállalónak (mintha csak cégautót biztosítana neki). 

Az autómegosztó szolgáltatásának keretében ráadásul a szolgáltató által meghatározott (és a szolgáltatást igénybe vevő kifizető részére kiszámlázott) szolgáltatási díj jellemzően tartalmazza az autóbérlés, az üzemanyag, a különféle biztosítások (például casco), az országos autópálya-matrica és a közterületi parkolás díját (meghatározott szolgáltatási zónákban) is.

Kerékpár is bérelhető a dolgozóknak

2022. január 1-jétől kedvező – de nem egységes – adószabályok vonatkoznak arra az esetre is, ha a munkáltató – kizárólag emberi erővel hajtott vagy legfeljebb 300 watt teljesítményű elektromos motorral segített – kerékpárt biztosít a munkavállaló részére. 

Az Szja tv. szerinti csak arra vonatkozik, ha a munkáltató biztosítja a kerékpárt, de nem adja a magánszemély tulajdonába, például bérel számukra kerékpárokat, vagy kerékpármegosztó rendszer szolgáltatását veszi igénybe. A Tao tv. nagyvonalúbb, eszerint elszámolható a munkáltató oldalán a munkavállaló részére a kerékpár vásárlása, átadása, használata, fenntartása és üzemeltetése révén felmerült költség, ráfordítás. 


Parkolás mint költségtérítés

Az Szja tv. nem nevesít kifejezett mentességet, költségtérítést a parkolási költségek kapcsán (akár utcai parkolás, akár „saját névre szóló” parkolóhely esetében), így főszabályként – abban az esetben, ha a munkáltató közvetlenül megtéríti a munkavállaló parkolási költségeit – az így juttatott parkolási hozzájárulás nem önálló tevékenységből származó bevételnek minősül, és a munkabér módjára adózik.

Más megítélés alá eshet az az eset, ha a munkáltató meghatározott számú parkolóhelyet bérel, 

amelyet valamennyi munkavállalója igénybe vehet, de a tényleges igénybevétel nem névre szól, és az egyedi igénybevétel nem követhető. Ebben az esetben szóba jöhet az egyes meghatározott juttatásként történő minősítés is, amelynek adóterhe (33,04 százalék) valamivel kedvezőbb a munkabérnél.

A belvárosi parkolóházak többféle módon szolgálhatják ki a munkavállalók igényeit, ezek között – ahogy megkeresésünkre elmondták – az egyik legnagyobb piaci szereplő, a Care Park hálózatánál jelenleg a legkedveltebb szolgáltatás 

a bérletes parkolás, amely 2022-ben a több mint félmillió behajtás 40 százalékát tette ki. 

Ennél az lehetőségnél a vállalat bérletkártyát vásárol a munkavállalóinak, amellyel korlátlan mozgással vagy limitált behajtással is tudnak közlekedni, így mindig annyi dolgozó hajthat be a flottából, amennyit épp az adott cég egyszerre engedélyez. 

Ezek a bérletkártyák számos módon konfigurálhatók, megadott napokra, napszakokra beállíthatók. 

Ezenfelül a munkavállalók kaphatnak feltöltőkártyás bérletkártyát, amelyre a munkaadó is képes egyenleget feltölteni, valamint a munkavállaló is, így akár munkaidőn kívül is használhatja a parkolót kedvezményesen.