BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Ennyibe kerül most a lakásfelújítás és az építkezés: összegyűjtöttük a piaci árakat

Most kötik le a lakásfelújítók és építkezők az építőipari szakemberek idei kapacitásának zömét, a munkadíjakat és építőanyagokat még tavalyi áron számolják, de hamarosan emelkednek az árak. A szerződéskötési szezon közepén utánajártunk, hogy milyen költségekre, mekkora kiadásra és támogatásokra számíthat, aki most korszerűsít vagy építkezik.

Félidőnél tart az idei felújítási, építési munkálatok szerződéskötési szezonja, aki bármilyen beruházást tervez, többféle támogatási programot is kombinálhat most.

lakásfelújítás
Lakásfelújítás: sok szakemberrel még tavalyi áron, tavalyi munkadíjakért lehet szerződni / Fotó: Shutterstock

Építőanyag és kivitelezői kapacitás múlt évi áron elérhető még, sőt, egyes szakemberek, például a burkolók tarifája még csökkent is tavalyhoz képest, mert még nem kötötték le a kapacitásaikat – összegezte a helyzetet Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke a Világgazdaságnak. 

  • Semmi nem lesz olcsóbb hosszabb távon, 
  • az építőipari munkadíjak idén 6-7 százalékkal,
  • az építőanyagok a második fél évben mintegy 5 százalékkal drágulhatnak,
  • a hazai építőanyagok ára várhatóan kevésbé drágul majd.

Mennyiért épül fel egy családi ház?

Ha valaki teljesen új, maximális, azaz 10-es energetikai besorolású, modern családi házat akar építeni, négyzetméterenként 800 ezer forintos költséggel számolhat most.

építkezés
Négyzetméterenként 800 ezer forintos költséggel számolhat, aki építkezik / Fotó: Shutterstock

Az épület ára a munkadíjakat és az építőanyagokat tartalmazza, ahhoz jön még pluszban

  • a telekár – ez a leginkább eltérő összegű tétel,
  • a kerítés és kertrendezés ára,
  • a közműbekötési díjak,
  • a hatósági ügyintézés,
  • a banki költségek és kamatok.

Egy 80 négyzetméteres családi ház kivitelezési költsége telekár nélkül, az összes többi költséggel együtt százmillió forint. 

Ennyiért ma már felújítandó házat sem lehet kapni Budapest agglomerációjában, nem véletlenül, miközben a legnagyobb kereslet épp a 100 négyzetméternél kisebb, felújításra szoruló kertes családi házakra és a közművesített ingatlanokra van.

Mennyibe kerül a családi ház korszerűsítése?

Az ÉVOSZ adatai iránytűként szolgálhatnak a tervezéshez, a költségbecsléshez.

A főbb korszerűsítési lépések a következők:

  • homlokzati nyílászáró csere: 150-szer 150 centiméteres, kétszárnyú bukó-nyíló ablak beszerzése, a meglévő bontása, elszállítása, az új beépítése: átlagosan 250 ezer forint,
  • erkélyajtócsere: 90-szer 210 centiméteres bukó-nyíló kivitelben átlagosan 460 ezer forint,
  • fűtés-korszerűsítés: a fűtőtest leszerelése, elszállítása, az új radiátorok elhelyezése, termosztátos szeleppel beszabályozva, üzembe helyezve: 90 ezer forint per radiátor
  • új kazán, a fűtésrendszer korszerűsítése: 4,5 millió forint
  • homlokzat utólagos hőszigetelése tűzgátlással minimum 30 ezer forint per négyzetméter

Összesítve, egy tipikus 100 négyzetméteres Kádár-kocka épület homlokzati hőszigetelése 4,5 millió forintból elkészül, a külső nyílászárók bruttó, 27 százalékos áfás ára 5 millió forintból kijön, mindez a fűtés-korszerűsítés (fent részletezett) költségével együtt 14 millió forintot tesz ki.

A két otthonfelújítási pályázatot lehet kombinálni, így akár 2 millió forinttal, 15-16 millió forinthoz hozzá lehet jutni, ami részben vissza nem térítendő támogatás, másik részben kamatmentes hitel.

Aki év elején keresett mestert, 1,5-2 hónapon belüli munkakezdéssel talált, burkolót még most is, ennél is hamarabb, egy hónapon belüli vállalással talál – mondta Koji László. A vállalkozók most mindent megtesznek azért, hogy biztosítsák a munkát maguknak legalább a következő fél évre vagy az egész évre.

Lakásfelújítási költségek és árak

Másképp kell számolniuk a társasházi lakásban élőknek a felújítás tervezésekor. A jelenlegi piaci árakkal számolva az ingatlan méretétől, a belmagasságtól, a felhasznált anyagok minőségétől függően 

  • a kisebb javításokat, festést magában foglaló alapfelújítás 30-60 ezer forint per négyzetméter
  • a burkolatcserét és fürdőszoba-felújítást is magában foglaló, közepes felújítás ára 80-150 ezer forint per négyzetméter
  • a teljes körű felújítás, ami a víz- és villanyszerelést, nyílászárócserét, prémiumanyagokat is magában foglalja a többi mellett, 150-300 ezer forint per négyzetméter

Egy átlagos 50 négyzetméteres lakás 

  • alapfelújítása 1,5–3 millió forintba,
  • közepes felújítása 4–7,5 millió forintba,
  • teljes körű felújítása pedig 7,5–15 millió forintba kerülhet.

Az árat nagyban befolyásoló tényező a burkolatok és a nyílászárók minősége, illetve ára, valamint a munkadíjaké, ami szakmánként és régiónként is eltérő.

lakásfelújítás
Fontos a munkák sorrendje / Fotó: Shutterstock

Spórolni lehet a tervezéssel

Logikusnak tűnik, mégis

 tipikus hiba az átgondolatlan felújítás, amikor a munkálatok sorrendjét nem jól, vagy nem tervezik meg,

azt dönt, hogy mire van épp elég pénz – mondja Fábián Zoltán, a Mapei Kft. akalmazástechnikai mérnöke. 

Időt kell szánni a tervezésre, átgondolni a fürdőszobában és a konyhában is a vízkiállások, a világítás, a konnektorok helyét, hogy hol lesz majd a mosógép, a mosogatógép. Festetni, burkolatot cserélni csak azt követően érdemes, ha a bontással, szereléssel járó munkák elkészültek. Van, amikor jobb akár éveket is várni az esztétikai felújítással, ha tudható, hogy belátható időn belül nem lehet megúszni a vezetékek cseréjét, a fűtés-korszerűsítést, hőszigetelést, nyílászárócserét a szakember szerint.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.