Hónapok óta tartó tiltakozások, tárgyalások és nyomásgyakorlás után az Európai Unió végül meghajolt a magyar gazdák követelései előtt. Június 6-tól megszűnik Ukrajna vámmentes hozzáférése az uniós piachoz, és újra életbe lépnek a magasabb vámok, valamint a szigorú importkorlátozások. Ez a döntés komoly fordulatot jelent Brüsszel részéről, és nyílt elismerése annak, hogy Magyarországnak már régóta igaza volt – írta a Magyar Nemzet.
A magyar kormány hónapokon át követelte az olcsó és gyakran kétes eredetű ukrán agrártermékek kiszorítását az uniós piacról, különösen a gabona és a baromfi területén. Ezek a termékek – érvelt Budapest – nemcsak tisztességtelen versenyt keltenek, hanem közvetlen veszélyt is a hazai termelőkre, akiknek a legszigorúbb európai szabályok szerint kell dolgozniuk.
Most úgy tűnik, a kitartás eredményt hozott. Az európai mezőgazdaság első komoly győzelmét aratta, és a termelők végre számíthatnak a közösség támogatására – legalábbis egyelőre.
Alexander Bernhuber osztrák európai parlamenti képviselő szerint ez a döntés rendkívül fontos, különösen a betakarítás előtti időszakban. A politikus arra figyelmeztet: a harcnak még nincs vége, hiszen az Európai Bizottság további egyeztetéseket tervez Ukrajnával a vámkedvezmények újratárgyalásáról. Bernhuber ezért határozott fellépést sürget, és hangsúlyozza az új Európai Gazdaszövetség szerepét, amely szerinte „megerősíti a gazdák hangját és érdekeit Európa-szerte”.
Elég volt! Azok az élelmiszerek, amelyeket nálunk már betiltott tartási körülmények között állítanak elő, nem kerülhetnek be az európai piacra – akár Ukrajnából, akár más országból érkeznek!
– tette hozzá.
A vita középpontjában továbbra is a méltányosság kérdése áll. Az európai gazdák egyre szigorúbb környezetvédelmi és állatjóléti előírásokkal szembesülnek, miközben a boltok polcaira gyakran olcsó, nem uniós szabványok szerint gyártott termékek kerülnek. Ez egyre több országban vált ki elégedetlenséget – nemcsak Közép- és Kelet-Európában, hanem Nyugaton is.
Christophe Hansen, az új uniós agrárbiztos legalább egyértelműen a gazdák oldalán áll. Támogatja a szigorúbb importszabályozásokat követelő érdekképviseleteket, és hangsúlyozza, hogy csak egy világos és átlátható rendszer biztosíthatja az uniós termelők versenyképességét.
A Brüsszel által korábban képviselt álláspont szerint Ukrajna mezőgazdasági exportja kulcsfontosságú a háborús gazdaság életben tartásában. Az elmúlt három évben ezért vámmentességet élvezett az ország. Csakhogy ennek az ára most kezd egyértelművé válni: európai termelők tízezrei kerültek veszélybe, különösen a kisebb, családi gazdaságok.
Ugyanakkor Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke továbbra is kitart amellett, hogy Ukrajna 2030 előtt csatlakozhat az EU-hoz. Ez a terv egyre több tagállamban kelt aggodalmat, hiszen az ukrán mezőgazdaság gyors beillesztése az uniós rendszerbe a jelenlegi formájában gyakorlatilag ellehetetlenítené az európai termelőket.
Brüsszel tehát tévedett – ezt most már maga is beismeri. A kérdés már csak az, hogy ez a beismerés ideiglenes gesztus marad, vagy valódi fordulat kezdete az uniós agrárpolitikában.
Brüsszel ostroma: európai gazdák az agrártámogatások megvédéséért tüntettek – Ukrajna a botránykő
A demonstráció középpontjában Ukrajna tervezett csatlakozása és a gazdák pénzének más célokra történő átcsoportosítása állt. Több ezer gazda vonult Brüsszel utcáira, hogy tiltakozzon az uniós agrártámogatások elvonása ellen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.