BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

A teljes családi adókedvezmény semmissé válhat: ez a tét – megszólalt Nagy Márton minisztériuma

A napokban kiszivárgott Tisza-csomag hatásai olyan súlyosak lehetnek, hogy az Orbán -kormány által életre hívott családi adócsökkentések és a kedvezmények hatásait is semmissé tehetik – közölte a Világgazdaság megkeresésére a Nemzetgazdasági Minisztérium. Úgy számolnak, hogy Magyar Péterék adóátalakítása a Tisza-csomag révén évente mintegy 1300 milliárd forintot venne ki az emberek zsebéből. A sarc a fiatalokat is komolyan érinti, egy „babavárónyi" törlesztőt is elbukhatnak havonta azok, akik a kamatmentes családtámogatásból vállalnának gyermeket.

A napokban szivárgott ki az a dokumentum, ami szerint a Tisza Párt brutális adóemelésekre, a középosztály és családok megsarcolására készül kormányra kerülése esetén. Ezt úgy érnék el, hogy a jelenleg hatályos 15 százalékos személyi jövedelemadót eltörölnék, helyette pedig háromkulcsos progresszív jövedelemadót vezetnének be. Bár Magyar Péter szisztematikusan tagadja, hogy mire készülnek, azóta megjelent egy perdöntő bizonyíték a Tisza-adóról, a videón Magyar Péter legfontosabb emberei vallják be, hogy a Tisza-csomag valós, a választás után bevezetnék a magasabb szja-t, ami amellett, hogy a feketegazdaság erősödését eredményezné, totálisan ellehetetlenítve a fiatalokat és a családokat attól, hogy építsék a jövőjüket, még tömeges elvándorlást is előidézhetne

A Tisza-csomag brutális megszorítást jelentene, ami évente több százezer forinttal csökkentené a családok és a középosztály jövedelmét.
A Tisza-csomag brutális megszorítást jelentene, ami évente több százezer forinttal csökkentené a családok és a középosztály jövedelmét / Fotó: Bodnár Boglárka / MTI

„A Tisza adóemelési terve tönkretenné a családokat, a dolgozó embereket és a gazdaságot is” – nyomatékosította a Világgazdaság megkeresésére a Nemzetgazdasági Minisztérium.  Mint emlékeztetnek, „a nemzeti kormány 2010 óta mindig az adócsökkentés politikáját képviselte: bevezette Európa egyik legalacsonyabb személyi jövedelemadóját társasági adóját emellett a családi adókedvezmények és az anyák adómentessége is a családi adórendszer része.”

„Az szja bármilyen emelése azt jelenti, hogy az emberek fizetését csökkentenék” – közölték a Tisza-csomaggal kapcsolatban lapunkkal. Rámutattak: a Tisza kiszivárgott adóemelése 22 és 33 százalékos adókulcsok bevezetését tartalmazza, ez brutális megszorítást jelentene, ami évente több százezer forinttal csökkentené a családok és a középosztály jövedelmét. Ez nemcsak a megélhetést nehezítené meg, hanem gyengítené a magyar bérek versenyképességét, erősítené a feketegazdaságot és visszavetné a foglalkoztatottságot – tették hozzá a minisztériumnál.  Az adóemelés Brüsszel régi elvárása, amelyet a nemzeti kormány nem volt hajlandó teljesíteni – húzták alá lapunknak. 

Minden nemzetközi felmérés azt mutatja, hogy az utóbbi 15 évben Magyarország hatalmasat lépett előre a szürkegazdaság megszüntetésében, a foglalkoztatás erősítésében vagy a vonzó beruházási környezet megteremtésében, ebben pedig elévülhetetlen érdemei vannak az alacsony adókra épülő és egykulcsos adórendszernek. Ezt a kedvező folyamatot törheti meg a Tisza csomagja, a többkulcsos adórendszer ugyanis a munkaerőpiacon és az adórendszerben is drámai változásokat indíthat be, miközben azt a veszélyt is hordozza, hogy Magyarország elriasztja a legfejlettebb technológiával rendelkező befektetőket. Bővebben>>>

Így ürítené ki a zsebeket a Tisza-csomag

Az NGM úgy számol, hogy Magyar Péterék adóátalakítása és a jelenlegi, igazságos rendszer szétverése évente mintegy 1300 milliárd forintot venne ki az emberek zsebéből.

  • A bruttó átlagbért keresők, ami jelenleg 704 400 forint havonta, havi 20 ezer forinttal, éves szinten 242 ezer forinttal kapnának kevesebbet. 
  • Egy átlagos rendőr bérét (havi 902 ezer forinttal számolva) havi 34 ezer forinttal csökkentenék.
  • Egy középiskolai tanár most megemelt átlagos bérét (havi 883 ezer forinttal számolva) havi 33 ezer forinttal tennék kevesebbé.
  • Egy most már jól kereső szakorvos bérét (2 millió 511 ezer forinttal számolva) pedig visszacsökkentenék havi szinten 285 ezer forinttal.

Hangsúlyozzák, hogy Tisza-csomag adóterhei akár az Orbán -kormány által életre hívott családi adócsökkentések és a kedvezmények hatásait is semmissé tehetik. 
 

Egy „babavárónyi” törlesztőt is elbuknának a családalapításra vágyó fiatalok 


Az idei első két negyedévben a 20–29 közötti korosztály bruttó átlagkeresete 589 891 forint volt, ezzel bőven a Tisza által tervezett második kulcsba, azaz a 22 százalékos szja-ba tartoznának a 30 alattiak. Ennek alapján egy 25 és 30 közötti fiatal dolgozó – sokan közülük a felmérések szerint ráadásul Tisza-szimpatizánsok – jelenleg 88 500 forintnyi szja-t fizet, a tiszás csomaggal pedig rögtön havi 129 800 forintot kellene neki adóznia, azaz havonta 41 300 forinttal többet és ez az összeg csak nőhet, a bérek változásával. Ezzel a családra vágyó fiatalokat is ellehetetlenítenék, hiszen sokan a 11 millió forint szabad felhasználású és kamatmentes kölcsön formájában folyósított Babaváró Hitel segítségével vállalnak gyereket. A kedvezményes konstrukció maximális törlesztőrészlete 51 ezer forint, Magyar Péter miatt tehát hiába tenne félre ennyit a fizetéséből egy fiatal, azt szinte egészében adóra kell költeni. A Tisza kiszivárgott tervében ráadásul az adókedvezmények felülvizsgálata is szerepel, magyarul eltörölnék az szja-mentességet a fiataloknál. Ismert. Magyarországon 2022. január 1-jétől nem kell személyi jövedelemadót fizetniük a 25 év alatti fiataloknak. Az intézkedés célja az volt, hogy a kormány támogassa a fiatalok életkezdését, a munkaerőpiacra való kilépését, az egzisztenciateremtést és a családalapítást. A kedvezmény azokra a hónapokra jár, amelyekben a fiatal a 25. életévét még nem töltötte be. A kedvezmény abban a hónapban érvényesíthető utoljára, amelyben a fiatal betölti a 25. életévét.  
 


Emellett a többkulcsos rendszer:

  1. rontaná a magyar keresetek versenyképességét, 
  2. ösztönözné az elvándorlást, 
  3. nagyobb bérfeszültségek kialakulásához vezetne, 
  4. valamint gyengítené a családtámogatási rendszer hatékonyságát. 

Az adóemelés a hosszabb távú munkaerő-kínálati döntésekre, mint például a foglalkozásválasztásra és a továbbtanulási motivációkra is negatív hatást gyakorolhat, valamint a gyermekvállalást ösztönző adókedvezmény-rendszer kiüresítéséhez vezethet – hangsúlyozzák az NGM-nél.

Tisza-csomag: a hazai gazdasági szereplők a zavarosban halásznának

A munkáltatók számára is fejtörést okozna a többkulcsos adórendszer, nem csak a munkavállalóknak – tette ehhez hozzá már Orbán Viktor főtanácsadója. Szalai Piroska a Világgazdaság podcastjában, a VG-exkluzívban arról beszélt, a 2010 óta érvényben lévő egykulcsos adózásnak éppen a legnagyobb előnye, hogy egyszerű és könnyen kiszámolható, ami a vállalatok számára kulcsfontosságú.

A progresszív rendszer legnagyobb veszélyét ott látja, amikor valaki a sávhatárokat eléri, ugyanis egyből felmerül a kérdés, hogy a munkáltatónak és a munkavállalónak megéri-e emelnie. Ez a helyzet viszont trükközésre készteti a vállalatokat, és erősíti a feketegazdaságot, aminek a végén az állam bevételei sem fognak gyarapodni.

A 2010 előtti rendszerben nagyon sokan a zavarosban halásztak. Azoknak biztos megéri, de szerintem a magyar gazdaság szereplőinek nagy része nem ilyen

– fogalmazott Szalai Piroska. Hozzátette, hogy az egykulcsos adórendszer teremtette meg a mostani bérnövekedés alapjait, ezt veszélyeztetné a Tisza-csomag, ami szerinte biztosan visszafogná a bérdinamikát.

Elvándorlást is előidézhet Magyar Péterék adóemelése 

Konkrét következményeket vázolt fel a Világgazdaságnak nyilatkozó szakszervezeti vezető is, amikor az szja-emelés lehetőségéről kérdeztük. A Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke elmondta, a szakszervezetek régebben ugyan a többkulcsos adórendszer mellett tették le a voksukat, azonban mióta, immáron lassan 15 éve beállt az adórendszer egyetlen kulcsra, rájöttek, hogy ennek megvannak az előnyei. Palkovics Imre lapunknak úgy fogalmazott, hogy egy szja-emelésnek messzeható következményei lennének Magyarországon: a dolgozók részéről azonnali bérkövetelést váltana ki, hogy a nettó fizetésük ne csökkenjen, úgy, hogy a Tisza-csomag leginkább a kvalifikált munkakörben dolgozókat sújtaná, tőlük vonnának el több jövedelmet adó formájában.

A jó szakembereket meg kell fizetni. Ha ez nem teljesül, még ennyi magasan képzett szakember se maradna Magyarországon,

Lényegében kiürülne a munkaerőpiac és még inkább munkaerőhiány lépne fel

– húzta alá. Ami azért is probléma, mert eleve ebben a rétegben tapasztalható már most is tetemes hiány az emberi erőforrásokban. 

Egyetértve a miniszterelnöki főtanácsadóval kitért arra is, a plusz állami bevétel, amit az szja átalakításával el lehetne érni, nem áll arányban azzal, hogy egy ilyen lépés ezzel párhuzamosan összezavarja a gazdasági ökoszisztémát, így például a mostanra adószempontból kifehérített munkaerőpiacot. „Jelenleg nem éri meg a munkáltatóknak feketéztetni vagy a szürkefoglalkoztatás lehetőségeivel élni. Mindent összevetve jobb ez a jelenlegi szja-politika” – jelentette ki. Palkovics Imre hozzátette, hogy természetesen hosszabb távon lehet gondolkodni az adórendszer átalakításán, de önmagában az szja-t megpiszkálni nem jelent olyan konstrukciót, amit tömegek támogatnának. „Akkor az áfához is hozzá kellene nyúlni, hiszen ma Magyarországon nem a jövedelmet adóztatják meg, hanem a fogyasztást, abból van az államnak bevétele a működésre.”

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.