BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Otthon Start program sztárjai – ezekben a különleges falvakban érhetjük el a lehető legtöbb támogatást

Az elmúlt években számos otthonteremtési támogatás jelent meg Magyarországon, melyek gyakran összevonhatóak. Jó néhány település van, ahol az Otthon Start program, a CSOK Plusz, a falusi CSOK és a babaváró egyaránt felvehető. A legérdekesebb ilyen falvakról készítettünk szubjektív összeállítást.

Rekordtempóban robog a szeptember elsején útjára indított Otthon Start program. A Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, Panyi Miklós november végén arról számolt be, hogy még a kormány várakozásait is meghaladó lendülettel fut a program. A fix 3 százalékos lakáshitel -konstrukció november közepéig már 22 ezer hiteligénylést vonzott, összesen csaknem 800 milliárd forint értékben.

Szigliget, Balaton
Otthon Start Program, Falusi CSOK
otthonteremtés
Szigliget is népszerű lehet az Otthon Start programot más támogatásokkal kombinálók körében / Fotó: Shutterstock

Az Otthon Start program keretében legalább 10 százalékos önerő mellett legfeljebb 50 millió forint kedvezményes, fix 3 százalékos kamatozású hitel vehető fel, legfeljebb 25 éves futamidőre. A megvásárol ingatlan értéke lakás esetén maximum 100 millió forint, ház esetén maximum 150 millió forint lehet.

A konstrukció nagy előnye, hogy szinte minden más támogatással, így a családtámogatások széles körével összevonható. Vagyis az Otthon Start program mellett igénybe vehető többek között a CSOK Plusz, a falusi CSOK és a babaváró hitel is.

Kombinálható támogatások

Az Otthon Start program kiírása rendkívül megengedő, nincsenek a programból teljesen kizárt területek, települések. Hasonló a helyzet a CSOK Plusz esetében is. Ez a konstrukció egy kedvezményes hitel, melynek lényege, hogy minden születendő gyermek után tízmillió forintot elenged az állam a tőketartozásból.

A falusi CSOK azonban kifejezetten a kistelepüléseken, tanyákon lévő lakások és házak vásárlásához, felújításához, korszerűsítéséhez nyújt vissza nem térítendő támogatást. A maximálisan igényelhető össze 15 millió forint, a támogatás pontos összege a támogatás céljától, a lakás vagy lakóház hasznos alapterületétől és a meglévő, illetve vállalt gyermekek számától függ. 2025-ben összesen 2631 kistelepülésen érhető el a 3155 magyarországi település közül.

Sokaknak jó hír, hogy a CSOK Plusz és a falusi CSOK nem zárja ki egymást, a kettő együttesen is igénybe vehető.

Ráadásul az ötezer fő alatti települések bekerültek a Magyar Falu Programba is, ahol további kedvezményekre, pályázatokra is nyílik lehetőség. A Magyar Falu Program összesen 2865 települést érint, vagyis jelentős az átfedés a falusi CSOK-ban érintett települések körével.

A legnagyobb támogatás a lehető legkedvezőbb feltételekkel akkor vehető igénybe, ha valaki 5000 fő alatti és a falusi CSOK-ba is tartozó településen vásárolna ingatlant, amit korszerűsít is, és mellé 3 gyermeket vállal. Mielőtt valaki azt hinné, hogy minderre csak az ország kevésbé fejlett részeinek eldugott falvaiban van lehetőség, szeretnénk megnyugtatni, hogy ez nem így van, számos magyarországi településen elérhető ez a kombináció. Ezek közül, a teljesség igénye nélkül, kiválogattuk a legérdekesebbeket.

A legjobb kombinációt kínáló települések, az Otthon Start program sztárjai

Abádszalók

Bár hazánk legnagyobb és legnépszerűbb tava egyértelműen a Balaton, egyre többen fedezik fel kikapcsolódásra, kirándulásra a Tisza-tó környékét. A 3700 fős Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Abádszalók a tó déli csücskében helyezkedik el, Szolnoktól és Debrecentől is elérhető távolságban.

Abaliget

A Baranya vármegyében fekvő Abaliget szintén közkedvelt kirándulóhely és üdülőhely. A környéke természetvédelmi terület, a nagy horgásztóról és a Denevérmúzeumról is ismert. Pécstől 15 kilométerre, Orfűtől 5 kilométerre fekszik.

Aggtelek

A 450 lakosú Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Aggtelek leginkább cseppkőbarlangjáról ismert, de a környékbeli hegyek a túrázók számára is számos szép, vagy épp kihívást jelentő útvonalat rejtenek.

Balatonszemes és Szigliget

Ha a Tisza-tó szerepelt a listából, akkor természetesen a Balaton sem hiányozhat. Ráadásul az északi part és a déli part rajongói egyaránt találhatnak több települést is a listában. A Badacsony közelében fekvő Szigliget a váráról híres, de a gasztronómiában is erős. A déli part közepén található Balatonszemes sekély vizű szabadstranddal rendelkezik, és mindkét irányból könnyen megközelíthető.

Fertőd

A kastélyáról híres Győr-Moson-Sopron vármegyei település remek közúti és vasúti elérhetőségekkel rendelkezik, Sopronhoz, a Fertő-tóhoz és Ausztriához is nagyon közel helyezkedik el. Ráadásul Bécs, Pozsony és Győr is egy óra alatt elérhető.

Gánt

A Fejér vármegyei Gánt Székesfehérvártól 24 kilométerre, a Vértes szívében helyezkedik el. A hangulatos, alig 750 fős község egykor jelentős bányásztelepülés volt, a közeli hegyeket fedő vöröses bauxitréteg látványos hangulatot kölcsönöz a területnek, emiatt turisztikai vonzereje is jelentős.

Mátraszentimre

A túrázás és a síelés szerelmesei számára egyaránt remek választás a Mátrában fekvő település. A Mátraszentimrei Sípark több pályával várja télen a havas sportok kedvelőit. A közeli Kékestető, Magyarország legmagasabb pontja pedig minden évszakban a kirándulók célpontja lehet.

Neszmély

A Dunára néző panorámát kínáló Neszmély leginkább a borvidékéről híres. A Komárom-Esztergom vármegyei községet majdnem egész évben ingyenes kompjárat köti össze a szlovákiai Dunaradvánnyal. A határon átkelve Pat és Virt híres fürdőjét, valamint Szlovákia legdélibb pontját is felkereshetjük.

Pilisszentkereszt

Akik szeretnének Budapesthez közel maradni, de mégis vidéken élni, azoknak a valamivel több mint kétezer lakosú Pilisszentkereszt jó lehetőséget kínál. A főváros nagyjából 30 kilométerre fekszik a Pest vármegyei községtől. Népszerű kirándulóhely, Dobogókő és a Rám-szakadék is rengeteg turistát vonz egész éveben.

Villány, Villánykövesd, Palkonya

A Baranya vármegyében található Villányi Borvidék az egyik legismertebb Magyarországon. A borkedvelők ráadásul több lehetőség közül is választhatnak, a borvidék központja, (az egyébként városi rangban lévő, de méretei miatt valamennyi pályázatban elérhető) Villány, a domboldalon található pincesorairól ismert Villánykövesd, valamit a tóval és remek panorámával rendelkező Palkonya egyaránt elérhető.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.