BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Google

Elvesztheti vezető helyeit a Google és a Meta a reklámpiacon

A két technológiai óriás 2014 óta vezeti a globális reklámpiacot, ez azonban hamarosan már a múlté lehet.

A Google, pontosabban anyavállalata, az Alphabet és a Facebook, ma már Meta, 2014 óta számítanak egyeduralkodónak a reklámpiacon, ami éves szinten egy 300 milliárd dolláros szegmenst takar.

Google
Fotó: Shutterstock

A két technológiai óriás azonban minden bizonnyal hamarosan búcsút kell intsen a remek pozícióinak, mivel trónkövetelők és belső gondok egyaránt megjelentek a cégek háza táján.

A riválisok közül az Amazon, a Microsoft és az Apple kerül egyre közelebb a csúcshoz, jövőre pedig minden bizonnyal a csúcstámadásra is sor kerülhet majd.

A Google gondjait az Európai Uniós trösztellenes mozgolódásai és azok a vádak tetőzik, amelyek szerint a cég saját termékeit és szolgáltatásait előnyben részesíti a keresések során a versenytársakkal szemben, míg a Meta saját online piactere (a Facebook Marketplace) a vádak szerint igazságtalan módon zár ki egyeseket annak használatából. 

Mind a két cég részvényárfolyama alaposan megszenvedte 2022-t

Ezen felül Mark Zuckerberg, a Meta vezetője szerint az Apple új adatvédelmi megoldásai is keresztbe tesznek a cég reklámpiaci lehetőségeinek, hiszen korlátozzák a hirdetők által megkapott személyes adatokhoz való hozzáférést, ezáltal csökkentik a reklámok relevanciáját és értékét.

A cégeknek pedig a saját belső gondjaikon és a már mondhatni tradicionálisan jelen lévő versenytársaikon túl a piac újonnan belépő szereplőivel is számolniuk kell, kiemelt tekintettel a TikTokra.

A Meta-Alphabet kettős reklámpiaci részesedése a számítások szerint 50 százalék alá csökkenhet jövőre. A tendenciákat tekintve ez nem szolgálhat meglepetésként a tech gigászok számára, hiszen egyhuzamban ötödik éve csökken a lefedettségük, 2023-ra 48,4 százalékkal számolhatnak.

A reklámpiac pedig az általánosságban megszokott trendekre rácáfolva a recessziós félelmek árnyékában is bővül, nemhogy csökkenne. A Microsoft és a Netflix közös reklámokat is megjelenítő előfizetése nemrég startolt el, ami egyelőre ugyan hatalmas károkat okozott a streaming cég árfolyamának, de még mondhatni kísérleti stádiumban van.

A mélyponton már talán túl van a Netflix kurzusa, de nem mutat jól a grafikon így sem

De az Apple sem törődik bele a jelenlegi helyzetébe, az Evercore ISI kutatócéggel közösen áll neki fejleszteni saját hirdetési portfólióját, 2026-ra 30 milliárd dolláros szeletet prognosztizálva magának abból a bizonyos tortából.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.