BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
brüsszel

Brüsszel támadást indított a technológiai óriások ellen

A vállalatok akár több milliárd eurós büntetésekre is számíthatnak. Az Apple, a Google és a Meta is Brüsszel célkeresztjébe került, amely az új digitális törvényének megsértése miatt indított eljárást.

Az EU versenyhatósága hétfőn bejelentette, hogy vizsgálatot indítanak a Google, az Apple és az Alphabet amerikai technológiai vállalatok ellen, mivel a gyanú szerint azok megsértették Brüsszel új, digitális piacokról szóló törvényét – írta a Reuters.

brüsszel
A vizsgálatot Margrethe Vestager, az EU versenyhatóságának vezetője és Thierry Breton uniós biztos jelentette be Brüsszelben / Fotó: AFP

A március 7-én hatályba lépő, digitális piacokról szóló jogszabály (DMA) előírja, hogy a hat legnagyobb technológiai vállalat:

  • az amerikai Alphabet,
  • Amazon,
  • Apple,
  • Microsoft,
  • Meta,
  • valamint a kínai ByteDance,

amelyek olyan szolgáltatásokat nyújtanak, mint a keresőmotorok, közösségi hálózatok és csevegőalkalmazások, amelyeket más vállalkozások is használnak, kötelesek megfelelni új iránymutatásoknak, hogy egyenlő versenyfeltételeket biztosítsanak riválisaiknak, és hogy a felhasználóknak több választási lehetőséget biztosítsanak.

Az Európai Bizottság szerint ezek közül többen is megsértették a jogszabályt, ezért vizsgálatot indítottak az Apple, a Meta, valamint az Alphabet leányvállalata, a Google ellen.

A lépést Margrethe Vestager, az EU versenyhatóságának főnöke és Thierry Breton, a belső piacért felelős európai biztos egy hétfői sajtótájékoztatón jelentette be Brüsszelben.

Vestager szerint a vizsgálat a Google Play alkalmazásbolt, valamint a Google keresőszolgáltatását; az Apple App Store-jának a pártatlan működését, valamint a Meta új reklámmentes előfizetését célozná meg.

A törvény az törvény, nem fogunk ölbe tett kézzel ülni, és várni a vállalatokra, amíg végre hajlandók lesznek megfelelni a jogszabályainknak

– jelentette ki Breton, aki szerint a bizottság ezzel sokkal nagyobb védelmet tud majd biztosítani a fogyasztóknak is.

Szerinte a Metának, amely tavaly novemberben vezette be Európában a riválisok és a felhasználók kritikáját kiváltó, reklámok nélküli előfizetési szolgáltatását, ingyenes alternatívákat kellene kínálnia. A Google és az Apple hasonlóan új díjakat vezetett be egyes szolgáltatásokért.

A jogsértések a vállalatok globális éves forgalmának akár 10 százalékát is elérő bírságot vonhatnak maguk után.

A közleményt követően a Meta szóvivője elmondta, hogy az új szolgáltatásokat direkt úgy vezették be, hogy azok megfeleljenek az új jogszabályoknak. Az Apple is ugyanezt állította, a Google pedig bejelentette, hogy meg fogják védeni az új termékeit.

Hat technológiai óriáscégre húzott nyakörvet Brüsszel

A digitális piacokról szóló új európai uniós jogszabály értelmében hat big tech céget minősített kapuőrnek az Európai Bizottság. A kapuőröknek hat hónapjuk van, hogy működésüket szinkronba hozzák a jogszabályban rájuk rótt kötelezettségekkel és tilalmakkal.

 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.