BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szép eredményekkel zárta az évet a Graphisoft Park, továbbra is kelendőek az irodáik

Bérleményeik kihasználtsága 2024 végén jóval a budapesti irodapiac átlaga felett volt. A Graphisoft Park erősen zárta 2024-et, idén azonban már nem túl rózsásak a kilátásai.

A Graphisoft Park SE pro forma nettó eredménye tavaly 7,96 millió euró volt, ami a 2023-as eredményhez képest mintegy 100 ezer eurós, 1 százalékos növekedés; ez részben az irodapark erős bérlői állományának köszönhető – közölte a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Graphisoft Park
A Graphisoft Park erősen zárta 2024-et, idén azonban már nem túl rózsásak a kilátásai / Fotó: Graphisoft Park

A cég időközi vezetőségi beszámolója szerint a Graphisoft Park kihasználtsága 2024 végén 94 százalék volt, ami ugyan 1 százalékos csökkenés az első fél évhez képest, de továbbra is jóval magasabb a budapesti irodapiac 86 százalékos átlagánál.

Arra is kitértek, hogy 2024-ben a stabil kihasználtság és az alkalmazott euróalapú indexálás eredményeképpen

 a bérletidíj-bevételek több mint 400 ezer euróval, 2,5 százalékkal haladták meg az előző év hasonló időszakának adatait.

A beszámoló szerint a társaság kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti konszolidált nyeresége (EBIDTA) 2024-ben 16,40 millió eurót tett ki, ami 600 ezer euróval, 4 százalékkal haladja meg a 2023-as adatot.

Kiemelték, hogy az igazgatótanács a 2024. évi pro forma eredmény 90 százalékának megfelelő, mintegy 7,2 millió euró, tehát hozzávetőleg törzsrészvényenként 71 eurócent osztalék kifizetésére tervez javaslatot tenni a közgyűlés felé.

Óvatos a jövővel kapcsolatban a Graphisoft

A vezetőség óvatos előrejelzésében 2025-re az ingatlanpiaci kihívások és a kedvezőtlen gazdasági környezet hatásai miatt bizonyos mértékű üresedést és bérlői kockázatot prognosztizál, továbbá figyelembe veszi az ESG-célokhoz illeszkedő, folyamatos fejlesztéseket, illetve azok költségvonzatait is, így összességében az előző évinél kevesebb, 7 millió euró nettó eredménnyel számol.

A Graphisoft Park SE részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában kereskednek, a papír árfolyama csütörtökön 2,4 százalékos emelkedés mellett, 12,8 eurón zárt, az elmúlt egy évben pedig 8,6 és 12,8 euró között alakult.

Meglódult a Graphisoft Park nyeresége

Idén minden összejött egy jó eredményhez, meg is emelte várakozását a cég. A Graphisoft Park menedzsmentje a következő évet már nem látja ilyen rózsásnak.

 

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.