alapítás

Negyed százados lett a világ legértékesebb cége

A világ legnagyobb online kereskedelmi vállalatának alapítója már a kezdetekkor tudta, hogy ő és vállalkozása hatalmassá lesz.
2019.07.05. 17:33 Olvasási idő: 0 perc

128 éves lett a Nagycirkusz

Első megnyitása óta az intézmény ugyan jelentős változásokon esett át, de mára el sem tudjuk képzelni a Városligetet nélküle.
2019.05.07. 17:30 Olvasási idő: 0 perc

Tovább tisztul a hazai versenyszféra

Jóval több cég szűnik meg, mint amennyit alapítanak, a kényszervállalkozások eltűnésével tisztul a piac.
2018.08.30. 06:42 Olvasási idő: 0 perc

Így ünnepelte születésnapját Észak-Korea

Kardcsörtetéssel ünnepelte alapításának 69. évfordulóját Észak-Korea szombaton, a phenjani rezsim szócsövének számító Rodong Szinmun napilap címlapján „legyőzhetetlen atomhatalomként” emlegette az országot.
2017.09.09. 14:44 Olvasási idő: 0 perc

Lassuló ütemben növekszik a cégalapítási kedv

A tavalyi év első felében 6 százalékkal növekedett az új cégek száma a bázisidőszakhoz mérten, és ez a gyarapodás tovább folytatódott 2017-ben is.
2017.07.31. 08:48 Olvasási idő: 0 perc

Rétvári: Nem zárnak be felsőoktatási intézményt, sőt újakat alapíthatnak

A kormánynak nem áll szándékában felsőoktatási intézmény bezárása, sőt ahol szükséges ott új intézményt alapít - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Rétvári Bence szerint a kormány annyi felsőoktatási hallgatót szeretne, amennyi felsőfokú végzettséget kíván szerezni, a követelményeknek megfelel és piacképes tudást szerez.
2014.07.26. 18:35 Olvasási idő: 0 perc

Kevesebb céget alapítottak Magyarországon

Kis mértékben visszaesett a cégalapítási kedv idén az elmúlt évihez képest, az év első tíz hónapjában 26 722 társas vállalkozás kezdte el a tevékenységét, ami 5,5 százalékkal, csaknem 1600-zal kevesebb az egy évvel korábbinál - derül ki a Wolters Kluwer Kft. és a Napi.hu által üzemeltetett Céginfo.hu adatbázisából.
2013.11.26. 09:27 Olvasási idő: 0 perc

Sokszorosára nő a kft-alapítás tőkeigénye

A kft-k alapításához szükséges minimális tőkét illetően felemás képet mutat az új Polgári Törvénykönyv (Ptk.). Bár a jogalkotó szándéka szerint az új Ptk. egyik alapvető célja a szabályozás rugalmasabbá tétele volt, a kft-k tőkekövetelményére vonatkozó új szabályozás a jelenleg hatályos törvényhez képest felemás szigorítás irányába mutat – írja a DLA Piper Advocatus blogjának legfrissebb bejegyzésében Molnár Gábor, az ügyvédi iroda partnere.
2013.06.18. 09:29 Olvasási idő: 0 perc

Egyre nő a bedőlő cégek aránya

Jelentősen nőtt a cégek bedőlési aránya az elmúlt három évben, áll a Dun & Bradstreet (D&B) nemzetközi cégminősítő elemzésében. Míg 2008-ban a cégek 2,3 százaléka került fizetésképtelenségi eljárás alá, addig 2010-ben 3,2 százalékuk. A bedőlési arány tekintetében az építőipar vezetett 2010-ben.
2011.01.05. 16:36 Olvasási idő: 0 perc

Saját bankot alapít a Vatikán

2010.12.30. 05:00 Olvasási idő: 0 perc