Policy Solutions

Így szavaznak ők

Egyre tisztábban látszik a társadalmi széttöredezettség Magyarországon – áll a Policy Solutions és a GfK Hungária Piackutató nagymintás kutatásában. A tanulmány szerint ennek ékes példája, hogy lassan egy évtizede nem érti a baloldal saját szavazói mozgatórugóit és értékrendjét. A Jobbik képes volt a baloldalinak tartott társadalmi csoportokat is megszólítani. A Fidesz is igen eltérő politikát folytat attól, amit a hagyományos konzervatív társadalmi rétegekre épülő párttól várnánk. Húsz társadalmi csoportot különböztettek meg, amely nem fedi le a társadalom egészét, de jó közelítést ad arra, hogy milyen szubkultúrákból állnak az egyes pártok választói.
2015.06.06. 16:30 Olvasási idő: 0 perc

Az MSZP a legsikeresebb, a DK a liberális vonalat erősíti

A baloldali pártoknál továbbra is a demokráciavédelem, a szélsőjobbnál viszont az EU-ellenesség áll a kommunikáció középpontjában – írja a Policy Solutions legfrissebb belpolitikai háttérelemzésében.
2012.03.05. 11:07 Olvasási idő: 0 perc

Oszkó: Azok nyeljék le a békát, akik eddig előnyöket élveztek

Oszkó Péter szerint az euró megszüntetése, az önálló árfolyam-politikához való visszatérés nem járható út, míg Róna Péter azon az állásponton volt, hogy az euró bevezetése nem a szükséges alapfeltételek figyelembevételével történt.
2011.12.09. 12:36 Olvasási idő: 0 perc

Melyik ellenzékibb, a Neo vagy a Class FM?

A Class FM-en az összes hír mindössze 14, a Neo FM-en 26 százaléka foglalkozik belpolitikai témákkal, és azokat mindkét rádiócsatornán elsöprő arányban uralják a kormányról szóló hírek – áll a Policy Solutions médiaelemzésében. A politikai elemző intézet 2011. november 3-9. között vizsgálta a két legnagyobb országos kereskedelmi rádió hírműsorait.
2011.11.11. 10:16 Olvasási idő: 0 perc

FT: Orbánnak a Fidesszel kell elfogadtatnia a kommunista üzletet

Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök minapi budapesti látogatásáról közöl jegyzetet kedden internetes kiadásának beyondbrics nevű felzárkózó piaci blogrovatában a Financial Times.
2011.06.28. 11:23 Olvasási idő: 0 perc

Gál, Tabajdi, Bauer a "sztárok" - Az év EP-képviselői

A szakpolitikai kategóriában Gál Kinga, a politikai munkát tekintve Tabajdi Csaba, a határon túli képviselők között a felvidéki Bauer Edit lett az Év EP-képviselője a Policy Solutions elemzése szerint. A politikai elemző intézet a magyar EP-képviselők elmúlt évi brüsszeli és strasbourgi teljesítményét értékelte.
2011.06.24. 09:50 Olvasási idő: 0 perc

Csak Szili gondolt a melegekre - Alkotmánytervek összevetése

A lakhatáshoz való jog az egyetlen, alapvető jogokkal kapcsolatos alkotmányváltoztatási kérdés, amelyben egyetértenek az egyes pártok – áll a Policy Solutions háttérelemzésében, mely a Fidesz-KDNP, az MSZP, az LMP és a Szociális Unió alkotmánykoncepcióit elemezte és hasonlította össze.
2011.03.29. 10:04 Olvasási idő: 0 perc

Médiatörvény - Újabb pofont kapott Brüsszelből a kormány

Az Európai Parlament ma a médiatörvényt elítélő állásfoglalást fogadott el. Ugyanakkor a Policy Solutions elemzése szerint ennek egyrészt nincs jogi következménye, másrészt nem számít rendkívüli esetnek.
2011.03.10. 12:38 Olvasási idő: 0 perc

A köztévé a Hír TV-nél is fideszesebb - Elemzés

A kiegyensúlyozottság fogalma – az RTL Klub kivételével – lényegében nem létezik az esti híradókban, és a két közszolgálati televízió még a Hír TV-nél is jelentősebb teret biztosít a kormánypártok számára – áll a Policy Solutions médiaelemzésében.
2011.03.04. 10:21 Olvasási idő: 0 perc

A médiatörvény minden pozitívumot bedarált januárban

A médiatörvény a Fidesz összes pozitív januári intézkedését beárnyékolta, mert tizenkilenc napon át vezető hír volt Magyarországon a törvénnyel kapcsolatos konfliktus - áll a Policy Solutions belpolitikai napirend-elemzésében.
2011.02.04. 10:19 Olvasási idő: 0 perc