Ptk.

Túlbonyolított a vezető tisztségviselők felelősségéről szóló törvény

Ideje módosítani a felszámolás alatt álló gazdasági társaságok vezető tisztségviselőinek a hitelezőkkel szembeni felelősségét rögzítő szabályokat - mondta el Vezekényi Ursula kúriai tanácsvezető bíró, a vizsgálat vezetője egy háttérbeszélgetésen Budapesten.
2017.03.29. 12:34 Olvasási idő: 0 perc

Polgári Törvénykönyv: Az élet írta az új szabályokat

Március 15-től új Polgári Törvénykönyv lép életbe Magyarországon. A régit úgy dolgozták át és újították meg, hogy életszerűbbek legyenek az új szabályok. Az elmúlt ötvenöt évben ugyanis komoly társadalmi változások történtek és a magánvagyon is jelentősebb lett. A gyermekek és az idős szülők számára kedvezőbb, az özvegy házastársaknak kedvezőtlenebb lesz az öröklési jog változása. Felértékelődik az előrelátás és a végrendelet. Feljebb srófolták a cégek törzstőkéjét. A hálátlan vagy bűnöző gyerekeket egyszerűbben ki lehet tagadni.
2014.02.28. 21:36 Olvasási idő: 0 perc

Nem vagyoni kártérítés helyett sérelemdíjat vezetnek be

A biztosításközvetítők, valamint az ingatlan-értékelők felelősségbiztosítását, továbbá az utazási szerződéseket szabályozó kormányrendeleteket egészíti ki a sérelemdíj szabályaival az a rendelettervezet, amely a kormány honlapján jelent meg.
2014.01.25. 10:14 Olvasási idő: 0 perc

Parlament: alkotmánymódosítás 5.0, új ombudsmant választanak

Az Országgyűlés jövő héten ötödik alkalommal módosíthatja a 2012 januárjában hatályba lépett alaptörvényt, emellett - ezzel összefüggésben - dönthet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete jegybankba olvasztásáról, valamint Székely László személyében megválaszthatja az új alapvető jogok biztosát. Kedden a tavalyi költségvetés zárszámadásáról kezdődhet vita.
2013.09.15. 16:28 Olvasási idő: 0 perc

Jövő márciustól változnak a cégek átalakulási szabályai

Jövő év március közepétől a cégek átalakulása csak a gazdasági társaság formájának a megváltozását jelenti, az egyesülés és a szétválás külön fogalmakként jelennek meg - ezt tartalmazza az a törvényjavaslat, amely az új Polgári törvénykönyv (Ptk.) általános szabályait részletezi. A törvényjavaslatot a kormány a honlapján tette közzé.
2013.07.21. 10:33 Olvasási idő: 0 perc

Hatszorosába kerülhet a cégalapítás

Egy év múlva hatszorosába kerülhet kft.-t alapítani egy év múlva, mivel a 2014. március 15-én hatályba lépő új Polgári törvénykönyv (Ptk.) alapján változik a társasági jogi szabályozás.
2013.03.17. 12:30 Olvasási idő: 0 perc

A parlament előtt a büdzsé kiigazításai

Sűrű három nap vár az országgyűlési képviselőkre a jövő héten, akik hétfőn tizenhat előterjesztés elfogadása mellett végleges formába önthetik a költségvetési kiigazítást célzó intézkedéseket, kedden a magyarországi cigányság felzárkóztatásának esélyeit tárgyalhatják, szerdán pedig a Polgári törvénykönyv (Ptk.) általános vitáját zárhatják le.
2012.11.18. 09:01 Olvasási idő: 0 perc

Elfogadták az új Ptk.-t

Elfogadta az Országgyűlés a köztársasági elnök által visszaküldött polgári törvénykönyv (Ptk.) módosítását.
2009.11.09. 19:59 Olvasási idő: 0 perc

Könnyített gépjármű-finanszírozás: még várni kell a rendeletre

Változatlanul nem működik a könnyített gépjármű-finanszírozás. Pedig szeptembertől hatályos az az új zálogjogi szabályozás, amely egyszerűbbé, olcsóbbá és biztonságossá tehetné az ügyleteket.
2009.10.16. 05:00 Olvasási idő: 0 perc

Gyorsabb, olcsóbb, egyszerűbb - Hitel helyett lízinget!

A finanszírozók nagy része még mindig nem érzi magát biztonságban, csökken a kockázatvállalási hajlandóságuk és ezáltal az ügyfelek sem jutnak forráshoz. Lízing esetén a lízingtárgy a finanszírozó tulajdonában marad a futamidő végéig, így a lízingbeadó kockázata lényegesen kisebb, mint a hitelezőké és a lízingvevőnek sem kell többletfedezetet bevonnia a finanszírozásba.
2009.10.07. 12:30 Olvasási idő: 0 perc