A 13–17 év közötti brit tinédzserek közül ötből négy (79 százalék) használ generatív mesterséges intelligenciát (MI), míg a 7–12 év közötti gyerekek jelentős része (40 százalék) is alkalmazza a technológiát – derül ki a brit hírközlési hatóság (Ofcom) tanulmányából. A 16 éves vagy annál idősebb felnőtt internetezők 31 százaléka próbálta a generatív MI-szolgáltatást, míg 69 százalék egyszer sem tett így.

Businessman,On,Blurred,Background,Using,Digital,Chatbot,Robot,Application,3d
Fotó: Shutterstock

A 16 év feletti válaszadók 24 százaléka nem ismeri a technológiát. A Snapchat My AI – amely 2023 áprilisában vált szabadon elérhetővé minden Snap-felhasználónak – a legnépszerűbb generatív MI-eszköz a gyerekek és tizenévesek körében, a 7–17 éves online korosztály fele (51 százalék) használja. A 16 évesnél idősebb internetezők körében a ChatGPT a legelterjedtebb mesterségesintelligencia-szolgáltatás 23 százalékkal.

A 16 év feletti felhasználók 58 százaléka szórakozásból, egyharmaduk pedig munkájához használja a technológiát, míg 25 százalék a tanulmányaihoz fordul segítségért a chatbotokhoz. Az internetezők azonban tisztában vannak a generatív mesterséges intelligencia lehetséges kockázataival is: több mint a felük (58 százalék) aggódik a társadalomra gyakorolt jövőbeli hatása miatt. A generatív MI legtermékenyebb felhasználóinak számító 16–24 éves korosztály 67 százalékát nyugtalanítja a technológia társadalmi hatása.

A tavaly november végén elindított ChatGPT villámgyorsan meghódította az internetet, mivel képes az emberi beszélgetés pontos utánzására, szöveget generál, képeket és videókat készít. Tud dalokat komponálni, recepteket, e-maileket szerkeszteni vagy fogalmakat tömören összefoglalni az interneten talált információk felhasználásával.

Mindez felkeltette a riválisok érdeklődését is, és jó néhány cég dobta piacra a saját megoldását, a többi között a Google is, de van orosz chatbot is. Bár a mesterséges intelligenciák képességei lenyűgözték a kutatókat, az etikusok és a törvényhozók egyre jobban aggódnak amiatt, hogy szabályozás nélkül milyen károkat okozhatnak a társadalomban, még Ferenc pápa is az MI veszélyeiről beszélt. Ezzel szemben mások az előnyeit hangsúlyozzák.

A YouTube lett az Egyesült Királyság leglátogatottabb weboldala

Az Ofcom brit digitális szokásokat vizsgáló tanulmányából más érdekességek is kiderülnek. A dokumentum szerint a 18 és 24 év közötti fiatal felnőttek töltötték a legtöbb időt a neten, napi négy óra 36 percet. Az Alphabet tulajdonában lévő YouTube felváltotta a Meta Facebookját az Egyesült Királyság leglátogatottabb weboldalaként: májusban a felnőtt felhasználók 91, illetve 90,7 százaléka látogatta a két oldalt.

A Meta tulajdonában lévő WhatsApp, Facebook, Facebook Messenger és Instagram közösségimédia- és kommunikációs alkalmazás volt a felnőttek által leggyakrabban használt okostelefonos alkalmazás. A tanulmány szerint a felnőttek több mint 10 százaléka látogatott már meg társkereső szolgáltatást, ami a 25–34 évesek körében minden ötödikre emelkedett.

A felnőtt internetezők mintegy harmada jutott hozzá online pornográf tartalmakhoz, és többször látogatták napközben, mint este. A tanulmány szerint a látogatók csaknem háromnegyede férfi volt. A felnőttek kétharmada számolt be arról, hogy látott vagy tapasztalt már online ártalmakat, és több mint egyharmaduk a személyre szabott hírfolyamán keresztül élte át. Az online ártalmak közé tartoznak az online csalások és az adathalászat.

Egyre okosabbak és ügyesebbek a robotok, de az ember pótolhatatlan – és az is marad

A mesterséges intelligencia (MI) szédítő sebességgel épül be a gazdaságba, az iparba és változtatja meg az életünket, tulajdonképpen egy új ipari forradalom tanúi vagyunk. A Bosch × Richter Innovátorok Napja konferencia előadói abban egyetértettek, hogy az MI nem helyettesíti, hanem kiegészíti az emberi tudást: hatékonyabbá, gyorsabbá, jobbá teszi a döntéseket és az üzleti folyamatokat. Kérdés, hogy ez miként fog hatni a mindennapjainkra.