
Minden fanyalgás ellenére rongyosra nézik Amerikában az új Venom filmet – ez a titka
Az előzetes kritikák mind lehúzták a Venom – Az utolsó menetet, ennek ellenére Tom Hardy harmadik és egyben utolsó utazása a Halálos védelmezőként korántsem nevezhető bukásnak. Sőt, éppen ellenkezőleg: a film nyitóhétvégéjén toronymagasan vezette az amerikai mozik jegyeladási listáját és globálisan képes is volt visszatermelni a 120 millió dolláros (44,8 milliárd forint) gyártásiköltségeit is. A mozinézőket nem tántorították el a kritikusok, a nézettséget pedig még majd a streaming-megjelenés is megdobhatja.

Az elmúlt 6-7 év alatt rengetegen kérdőjelezték meg a Venom-filmek létjogosultságát, ugyanis a képregényhőst legtöbb esetben Pókemberhez kapcsolták az olvasók és az írók is. Létezik önálló Venom-képregény, viszont a legkedveltebb történetei mind a barátságos és közkedvelt hálószövőhöz köthetőek. Mégis, 2018-ban a Sony megfertőzte a mozikat mindenki kedvenc fekete szimbiótájával, melyet követett a COVID miatt 2021-re csúszott folytatás, a Venom 2. – Vérontó, végül pedig most lezárták a trilógiát Az utolsó menettel.
Mindhárom Venom-film tünete, hogy a negatív kritikai felhang ellenére gyártási költségeik többszörösét termelték vissza,
valamint a streamingplatformok egyik legfelkapottabb alkotásai lettek megjelenésükkor. A Box Office Mojo adatai szerint az új Venom-film már most 175 millió dollárt hozott a konyhára, ezzel pedig már fedezi is a 120 milliós forgatási kiadásokat. Ugyanez mondható el az előző kettő filmről is: az első Venom 856 millió dollárral gyártási költségei több mint hétszeresét, a Venom 2. – Vérontó 506,9 millió dollárral pedig elkészítésének közel ötszörösét termelte vissza.
A harmadik filmmel az is elképzelhető, hogy összesen 2 milliárd dollár lesz az összbevételük,
nem beszélve az eladott licenszelt árukról. Azt viszont fontos kiemelni, hogy a Venom – Az utolsó menet produkálta a leggyengébb nyitást a három film közül.
Miért lett népszerű Venom?
Az első Venom egy olyan időszakban jelent meg, amikor már tudtuk, hogy a Disney igazgatásában lévő Marvel-filmek sorozata egy nagy lezáráshoz ér a Bosszúállók: Végtelen háborúval és a Bosszúállók: Végjátékkal. A Marvel-rajongók rengeteg nagy és fontos képregényes történetet megkaptak, viszont így is voltak kihagyott karakterek, mint Venom. A karakter jogai viszont – mint a legtöbb Pókemberhez köthető szereplő jogai is – a Sonynál pihennek, nem a Marvelnél, ezért nekik is mondhatni ki kell bérelniük Pókembert ahhoz, hogy Tom Holland életre kelthesse a Marvel Filmes Univerzumban. Utóbbinak viszont kikötése, hogy
a Sony nem szerepeltetheti Pókembert saját filmjeiben: így jött létre a Pókember nélküli Pókember-univerzum.
Ez így elég nevetségesen hangzik, viszont a Sony tudta, hogy valamit kell kezdenie a fennmaradó karakterekkel, ezért kockáztattak – hat év távlatából pedig elmondható, hogy pénzügyileg mindenképp megérte.
A népszerűséget az okozta, hogy Pókember hiányában egy az egyben Venomra és gazdatestére, Eddie Brockra tudtak koncentrálni. Ezeknek a filmeknek az alapja Eddie és Venom, a szimbióta kapcsolata, amit mindhárom alkalommal egy haverfilm (buddy movie) keretein belül mutattak be, és végérvényesen ezek is lettek a filmek legjobb pillanatai. Tom Hardy szinkronizálja Venomot is, így nem volt nehéz kialakítani a két karakter közötti kémiát. A további filmekben pedig többé-kevésbé erre próbáltak alapozni, viszont sajnos csak erről nem lehetett mozit készíteni, így mindig kellett valami kerettörténet, ami viszont sosem sikerült velősre.
A Venom-filmeket viszont nem a történetük, hanem Eddie és Venom miatt nézték az emberek.
Ha a jövőben lesz új Venom-projekt, vagy valami csoda folytán megjelenik a Marvel Filmes Univerzumában és Tom Hardy újra eljátszhatja mindkét szerepet, akkor garantáltan hozni fogja az eddig megszokott, szórakoztató párost.
Mi vár most a Marvelre?
Az már augusztus elején kiderült, hogy a két új csapatfilm szintén Bosszúálló-filmek lesznek: a Doomsday és a Titkos háború, valamint arról is lerántották a leplet (szó szerint), hogy a Doomsday címszereplőjét, Doktor Doomot Robert Downey Jr. fogja alakítani. Továbbá három sorozatról is lehullt a lepel:
- az expón láthatták a Daredevil: Born Again sorozat előzetesét, ami a korábbi Netflixes Daredevil folytatása lesz és 2025. március 4-én jelenik meg;
- továbbá megmutatta magát a jelenleg a Disney+-on futó Mindvégig Agatha sorozat is;
- végül pedig új információkat árultak el a készülő Ironheart sorozatról is, ami a Fekete Párduc 2. részében megismert Riri Williamsre fókuszál.
Tehát elmondható, hogy a Marvelnek komoly tervei vannak a következő évekre. A sikerhez viszont hallgatniuk kell a nézői visszajelzésekre, ugyanis csak akkor van esély arra, hogy újra visszanyerjék a rajongók bizalmát.
A következő nagy Marvel-film az Amerika Kapitány: Szép új világ lesz, ami jövő fbruár 13-án debütál a magyar mozikban. Ezt pedig a július 24-én érkező Fantastic Four: First Steps (nem hivatalos fordítás: Fantasztikus Négyes: Első lépések) fogja követni.




