BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Nem a mesterséges intelligencia veszi el a munkát, hanem a másik ember, aki használja

Miközben a Tesla robotja szinte már rántottát készít, és például az útvonaltervezőkkel az is használ mesterséges intelligenciát, aki nem tud róla, számos megoldatlan kérdést is felvet az új technológia. Ezeket tárgyalták az EdTech Summit Hungary oktatástechnológiai konferencián és kiállításon Budapesten. Egyebek között elhangzott, hogy nem az MI veszi majd el a munkánkat, hanem a másik ember, aki használja. Ezért is kellene okosan bevezetni a használatát az oktatásba, hogy tanár és diák egyaránt megtanulja a hatékony és etikus használatát, végül pedig a versenyképességet és GDP-t növelő eszközt lehessen alakítani belőle.

„Nem tiltani, hanem szabályozni szükséges” – mondta a mesterséges intelligenciáról (MI) Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, innovációért, szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkára az EdTech Summit Hungary konferencián. Kifejtette, hogy igyekeznek már idén tavasszal szabályozott kereteket teremteni, hogy az MI-használatot minél jobb irányba lehessen terelni, az oktatás részévé is tenni, hogy segítség a „jövő tudásának” mindennapi használatát.

Hankó Balázs szerint szabályozni kell a mesterséges intelligencia használatát, nem pedig tiltani.
Fotó: MTI / MTVA

A jövő oktatástechnológiája alcímmel a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen zajló eseményt Rétfalvi Flóra, az EduTech Hungary Zrt. szakmai vezérigazgató-helyettese nyitotta meg, megjegyezve, hogy a minap 

Brüsszelben járva meg kellett állapítania, hogy a politikai álláspontok is alakítják az MI-hez való viszonyulást.

Fábián Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára üzenetében előrebocsátotta, hogy ő maga is az edtech világából érkezett, ezért elkötelezett híve a technológiának, és támogatja a koalíciók munkáját.

Mindezek után következett Hankó Balázs előadása.

Ötlépéses kisokos az MI használatához a felsőoktatásban

Az államtitkár feltette a vitaindító kérdést, hogy az MI „korlátoz, beszűkít, sorvaszt, vagy éppen a kreativitásra ad lehetőséget és nyújt kellő háttértámogatást”.

Idézte az Educatio-kiállításon végzett kutatás eredményét, amely szerint a megkérdezett 1312 fiatal közül:

  • 77 százalék használ MI-alapú programot, leggyakrabban a ChatGPT-t
  • 75 százalék szerint az MI hasznos a tanulásban
  • 56 százalék szerint az MI ösztönzi is a tanulást,
  • 4 százalék szerint viszont éppen korlátozza.

Mindezeket továbbgondolva kijelentette, hogy át kell alakítani a számonkérést, a vizsgáztatás mikéntjét is.

A virtuális és a kiterjesztett valóság technológiája az oktatásban is alkalmazható.
Fotó: Gyurkovits Tamás / EdTech Hungary

Az államtitkár szerint a felsőoktatásban meg fognak változni az eddigi szerepek is, így lesz az oktatóból mentor, a hallgatóból alkotó, a kutatóból jövőformáló, az egyetemből pedig közösség.

Kifejtette azt is, hogy mi az MI javasolt használata az oktatásban, felsőoktatásban, ezt öt pont köré csoportosította:

  1. Az első a megismételt alapgondolat, hogy a használatát nem tiltani, hanem szabályozni kell
  2. Hozzáférést kell biztosítani az oktatás résztvevőinek
  3. Oktatóknak és kutatóknak egyaránt ismerniük kell a használatát
  4. A tudomány és képzés területén nemcsak etikusan, hatékonyan kell használni
  5. Az alkalmazott tudást mérni és idomulva kell számonkérni, valamint hivatkozni rá

Elavult a kormányhatározat – frissítik is

Továbbvitte a gondolatmenetet Ritter Dávid, az EdTech Koalíció elnöke, elmerengve az új technológiák nyomán felvetődő dilemmákon, például hogy az adathasználat terén hol vannak a célszerűségi minimumok és az etikai határok, miként lehet megállapítani, hogy mi a jó tartalom.

Fotó: Gyurkovits Tamás / EdTech Hungary

Jakab Roland, a Mesterséges Intelligencia Koalíció elnöke már arra tért ki, hogy az MI-t úgy is csatasorba kell állítani, hogy segítse a versenyképességet és serkentse a gazdaság növekedését.

Emlékeztetett, hogy hat éve összeült Magyarország több mint ezer szakértője, hogy a kormányzattal összedolgozva megalkossa a nemzet MI-stratégiáját. Ez a munka végbement, elkészült a kormányhatározat 

– amely viszont mára elavult a megítélése szerint, mert közben oly gyorsan fejlődött a technológia, annyi tapasztalat halmozódott fel, hogy elengedhetetlenné vált a határozat felülvizsgálata. Ez idén meg is fog történni.

Mindezek után részletezte a munkaerőpiaci félelmeket.

Nem az MI veszélyes a munkánkra, de tartunk tőle

Egy tavaly év végi felmérést idézve közölte, hogy a megkérdezettek 72 százaléka szerint az MI által hatékonyabbá vált a munkavégzés. Akik ritkán, de használják az MI-t, azok 35 százaléka aggódott az MI munkahelyekre gyakorolt veszélye miatt, akik viszont gyakran, azoknak már a 60 százaléka. Jakab Roland azonban kissé másként értékeli a helyzetet:

Nem az MI veszi el a munkát, hanem az MI-t használók az MI-t nem használóktól.

Hozzátette: az MI nem teremt értéket, az MI-t használó személy azonban igen. Kitért a Tesla robotjára is, amely többek között már arra is képes, hogy az egyik kezével felemelje, a másikba átvegye, majd egy tálba helyezze a tojást anélkül, hogy bármi sérülést okozna rajta.

Az MI Koalíció elnöke éppen ezért már nem is a jövő, hanem a jelen részeként említette a humanoid robotokat, amelyek szerinte nagyon hamar megjelennek majd a gyárakban az emberek segítőiként. 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.