Az orosz-ukrán háború legfontosabb szerdai eseményei

  • Nem tartott a tűzszünet, bomba robbant Mariupolban
    • Nehéz hetek várnak Ukrajnára, vegyi fegyvereket is bevethetnek
  • Csernobil áram nélkül maradt és fáradnak a technikusok
  • Szerdán folytatódott a civilek menekítése a hat körbezárt ukrajnai nagyvárosból
  • Putyin mentális egészsége is téma lett
  • Megindult az orosz roham a valutáért és a sajtburgerekét
  • Moszkva szerint Ukrajna támadni akart
  • Oroszország exporttilalmat vezet be
  • Várhatóan megtartják a csütörtöki orosz-ukrán találkozót

 

Vegyi fegyvereket is bevethetnek az oroszok

21:55 "Jó okunk van azt feltételezni, hogy Oroszország nem konvencionális fegyvereket is bevehet Ukrajnában" – figyelmeztettek a névtelenséget kérő brit tisztségviselők. Nem konvencionális fegyvereknek neveznek minden, nemzetközi egyezmények által tiltott fegyvert; ilyenek például a biológiai, illetve a vegyi fegyverek, de az atomfegyverek is. A nyugati tisztségviselők hangsúlyozzák: hasonló előfordult már Szíriában is, ahol az oroszok azzal vádolták meg a damaszkuszi kormány ellen felkelőket, hogy vegyi fegyvereket használnak, miközben azokat az oroszok oldalán harcoló Bassár el-Aszad csapatai vetették be a lázadók ellen.

A megfigyelők szerint Moszkva ezúttal is hasonló dezinformációs hadjáratba kezdett, amikor azt állította: Ukrajnában amerikai megrendelésre biológiai fegyvereket gyártanak. Az orosz külügyminisztérium legújabb állítása szerint az ukránok egy úgynevezett "piszkos bombát" is gyártanak; egy olyan pokolgépet, amely ha felrobban, radioaktív felhőt juttat a levegőbe.

Csúfos hetek várnak Ukrajnára

20:45 Az Egyesült Államok információs szolgálatának vezetője szerint "csúfos hetek várnak Ukrajnára." A kémszervezet igazgatója úgy véli, az orosz csapatok fokozhatják támadásaik intenzitását, nem törődve az esetleges civil áldozatokkal sem, hogy ellensúlyozzák az elmúlt két katonai kudarcait, és hogy minél gyorsabban döntő eredményt érjenek el. Ez egyúttal azt is jelentheti William Burns szerint, hogy az ostromlott városokban úrrá lehet az elkeseredettség, még ott is, ahol eddig meglepően heves volt az ellenállás. 

Kijevben tíz napon belül elfogyhat az élelem és az ivóvíz.

Burns szerint Putyin a kudarcok ellenére sem tágít tervétől, hogy egész Ukrajnát ellenőrzése alá vonja, annak ellenére, hogy az orosz fegyveres erők berkein belül is egyre nagyobb a kudarcok miatti feszültség. Az oroszok ugyanis arra számítottak, hogy egy-két nap alatt elfoglalják Kijevet – állítja a CIA igazgatója. Ehhez képest mintegy 2-4000 orosz katona halhatott meg a harcokban, és jelentős az orosz haderő eszközvesztesége is. 

ENSZ: több mint félezer polgári áldozata van a harcoknak Ukrajnában

20:30 Az ENSZ által ellenőrzött adatok szerint is több mint félezer, egészen pontosan 516 civil halt meg az oroszok által Ukrajna ellen indított háborúban, alig több mint két hét alatt. 

37 gyermek is van a halálos áldozatok között.  

A civil célpontok elleni támadásokban több mint 800-an sérültek meg.

Az ENSZ hangsúlyozza: a valós adatok ennél jelentősen magasabbak lehetnek, de a szervezet nem tudott minden jelentést megerősíteni, mert vannak olyan ostrom alatt álló városok, ahová egyszerűen nem jutnak be. 

 

Irányítatlan bombákat dobnak a városokra az oroszok az amerikaiak szerint

20:20 Nem irányított lőszereket használ az orosz légierő a washingtoni védelmi minisztérium egy magas rangú tisztviselője szerint. A névtelenséget kérő tisztviselő a mariupoli kórházat ért bombatámadás után arról beszélt, hogy ezek a hagyományos gravitációs bombák sokkal pontatlanabbak, mint a modern, irányított rakéták, így nagyobb annak az esélye, hogy elvétik a célt. Azt nem tudta megerősíteni, hogy a mariupoli kórházba is ilyen irányítatlan légi bomba csapódott-e be.

Nem ez az első alkalom az Ukrajna ellen indított offenzíva kezdete óta, hogy az orosz hadsereget hasonló vád éri. A Csernihivet ért március 3-iki bombázás során is ilyet használhattak a megfigyelők szerint. Az észak-ukrajnai város elleni támadásban akkor 47-en haltak meg, mind civilek. Az AI szerint legkevesebb nyolc nem irányított bombát dobtak le a városra aznap; a rakéták civil célpontokat találtak el, közük egy élelmiszerboltot is, amely előtt hosszú sorban várakoztak az emberek. A szervezet már akkor figyelmeztetett: 

az irányítatlan bombák polgári célpontok elleni bevetése háborús bűnnek minősül.

Oroszország tagadja, hogy irányítatlan bombákat használna, és kitart állítása mellett, hogy polgári célpontokat nem támad.  

ENSZ: egyetlen egészségügyi intézmény sem lehet célpont 

19:40 Az egészségügyi intézmények, kórházak, orvosok, ápolók és mentők elleni támadások azonnali beszüntetésére szólított fel az ENSZ a mariupoli kórházat ért bombatámadásra reagálva. 

Soha egyetlen egészségügyi intézmény sem lehet célpont

 –  hangsúlyozta az ENSZ szóvivője, Stephane Dujarric.

Az ENSZ egészségügyi világszervezete közben megerősítette: az oroszok két héttel ezelőtt megindult inváziója óta 18-szor ért támadás egészségügyi intézményt vagy ott dolgozó személyt Ukrajnában. A támadásoknak 10 halálos áldozata és 16 sérültje van a WHO adatai szerint. A szervezet figyelmeztet: egészségügyi válsághelyzetet okozhat Ukrajnában, ha a hasonló támadások folytatódnak, ugyanis a frontvonalak 10 kilométeres körzetében több mint ezer kórház található, ezek közül bármelyik célpont lehet. 

A dohányipari cégek is hátat fordítanak hátat Oroszországnak

19:25 Az Imperial Brands teljesen felfüggeszti működését az orosz piacon – írta a Reuters. A hírügynökség beszámolója szerint szerdán egy másik brit dohányipari cég, a Philip Morris International is jelezte: az Oroszországi tőkebefektetéseit felfüggeszti, és az oroszországi gyártókapacitásait is csökkenti. A PMI hangsúlyozta: nem vonul ki teljesen az orosz piacról, ahogy riválisa, a British American Tobacco sem, bár ez a dohányipari nagyvállalat is úgy döntött szerdán, hogy racionalizálásba kezd. 

A BAT 2500 embert foglalkoztat Oroszországban, ahol több gyárat is fenntart.

 

Putyin a német kancellárnak: az ukránok akadályozzák a civilek menekülését

18:45 Az orosz elnök telefonon tárgyalt Olaf Scholzcal, az ukrajnai helyzet rendezésének lehetőségeiről, valamint a konfliktus humanitárius aspektusairól – olvasható a Kreml által kiadott közleményben. Eszerint Putyin a német kancellárnak azt mondta: 

az "ukrán nacionalisták" akadályozzák a civil lakosság menekülését az ostromlott ukrán városokból.

Korábban a moszkvai védelmi minisztérium  azt írta: Mariupolban a "nacionalisták" és a városvezetés hibájából a humanitárius helyzet "katasztrofálissá" vált.

Bombatalálat ért egy mariupoli kórházat, halottak is vannak

18:35 A mariupoli 3-as számú kórház épületébe becsapódó rakéta teljesen lerombolta a szülészeti- és gyermekgyógyászati osztály kórtermeit. Tizenhét ember sérült meg a támadásban, köztük várandós anyák is – közölte a helyi polgármester-helyettes. Volodimir Zelenszkij szerint gyermekek, nők és orvosok rekedtek a romok alatt.

 

Az ukránok közölték, milyen feltételek mellett tárgyalnának tovább a békéről

17:10 Volodimir Zelenszkij közvetlenül az orosz elnökkel tárgyalna a béke feltételeiről, de Vlagyimir Putyin jelenleg nem hajlik erre – állítja az ukrán elnök külpolitikai főtanácsadója. Ihor Zsovkva a Bloombergnek nyilatkozva arról beszélt: Ukrajna a diplomáciai megoldást keresi, de ehhez először az oroszoknak kell azonnali tűzszünetet hirdetniük, és ki kell vonniuk csapataikat Ukrajna területéről.

Az Amazon közölte: nem szállít csomagokat Oroszországba

16:45 Az Amazon is csatlakozott azokhoz az amerikai vállalatokhoz, amelyek felfüggesztették oroszországi és fehéroroszországi tevékenységüket az Ukrajna ellen indított háború miatt. A kereskedő blogján közölte, hogy az oroszországi és fehéroroszországi vásárolók számára nem árusítja tovább online platformján hirdetett termékeit, és az Amazon Prime videószolgáltatását is lekapcsolja Oroszországban.

A kivonulás nem lesz elviselhetetlen érvágás az Amazon számára, hiszen az online kereskedő nem üzemeltet külön platformot az orosz vásárlók számára, és a szoftver-üzletágnak sem az a fő piaca.

Állami felügyelet alá vonhatják a külföldi tulajdonú cégeket Oroszországban

15:59 A kormányzó Egyesült Oroszország párt törvényjavaslatot nyújtott be, amely lehetővé tenné a külföldi tulajdonú cégek orosz állami felügyelet alá vonását. A Reuters beszámolója szerint a javaslatot a moszkvai kormány is támogatja; a hírügynökség szerint ez lehet az első lépése a külföldi tulajdonban lévő vagyonelemek oroszországi államosításának. 

A tervezet szerint azok az oroszországi vállalatok, amelyekben valamely külföldi cégnek legalább 25 százalékos tulajdonrésze van, állami felügyelet alá vonhatók, amennyiben a külföldi tulajdonos a háború kezdete óta kivonult az országból, vagy felfüggesztette ottani tevékenységét. Az orosz kormánypárt állásfoglalása szerint a törvényre azért van szükség, hogy megvédjék az orosz munkahelyeket és megelőzzék a cégek bedőlését. A törvénytervezet csak azoknak a külföldi cégeknek az irányítását adná át az államnak, amelyek székhelye valamelyik Oroszországgal szemben "nem barátságos országban" van.

Orbán: Magyarországnak elviselhetetlen lenne az orosz energia elleni szankciók bevezetése

15:45 Magyarországot aránytalanul terhelnék az Európai Bizottság által előkészített energiaimport korlátozások, hiszen az összes Magyarországon elfogyasztott gáz 85 százaléka Oroszországból érkezik, a magyar háztartások 85 százalékát gázalapon működtetik, az itthon felhasznált üzemanyagot pedig kétharmad részt Oroszországból érkező olajból állítják elő – hívta fel a figyelmet a kormányfő a közösségi oldalára feltöltött videón.

 

Bombák helyett Örömóda a Majdan téren

15:30 A kijevi nagyzenekar rögtönzött koncertet tartott az ukrán főváros főterén szerda reggel. Az ostromállapot ellenére egy pillanat alatt lett közönségük.

 

Scholz bízik a tárgyalások sikerében

14:24 Olaf Scholz nagyon bízik abban, hogy sikerül diplomáciai úton véget vetni az orosz-ukrán háborúnak, azaz megegyeznek a felek a tárgyalóasztaloknál – írja a Reuters. A kancellár közölte: Németország biztosan nem küld harci repülőket Ukrajnába.

A legkülönfélébb védelmi eszközökkel láttuk el őket, és küldtünk fegyvereket is. De nagyon alaposan meg kell fontolnunk, milyen egyéb konkrét lépéseket teszünk. 

Scholz kitért az újságírói kérdés elől, hogy Németország kategorikusan ellenzi-e az orosz energia importjának európai tilalmát.

"Számos technikai kérdést meg kell még válaszolnunk ezzel kapcsolatban" – közölte a kancellár.

Súlyos ára lesz az olajárak megugrásának

13:58 Az ukrajnai konfliktus miatt magasba ugró olajárak akár egy teljes százalékpontot lefaraghatnak a nagy olajexportáló fejlődő országok növekedéséből. Így látja a Világbank alelnöke a helyzetet. 

A Nestlé felfüggeszti orosz befektetéseit

13:30 Minden jelentősebb befektetését felfüggeszti Oroszországban a svájci Nestlé vállalat. A cég szerdai közlése szerint reklámozni nem fognak, de alap-élelmiszereket továbbra is szállítanak az országba – írja a Reuters. 

Csernobil áram nélkül maradt

13:05 Nagy veszélyre hívják fel a figyelmet az ukrán hatóságok, miután a csernobili atomerőmű áramvezetékét elvágták, így gond lehet a kiégett fűtőelemek hűtésével, amely végül szivárgáshoz is vezethet. 

Az ellátási láncokat is veszélyezteti a háború

12:46 Súlyos zavarok léptek fel a fekete-tengeri hajózásban az ukrajnai háború miatt. A harcok a hajókon dolgozókat és a globális ellátási láncot is veszélyezteti – erről itt olvashat részleteket

Megtartják a holnapi találkozót

12:33 Kijev megerősítette, hogy megtartják Dmitro Kuleba ukrán és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter találkozóját az antalyai diplomáciai fórum margóján, ezért Moszkva is arra számít, hogy a tárgyalás megvalósul - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. Hozzátette, hogy az orosz fél azért hisz különösen a találkozó létrejöttében, mert a fórumot megrendező Törökország volt a kezdeményezője. 

 

Jön az orosz exporttilalom

12:09 Oroszország elnöke, Vlagyimir Putyin korlátozó rendeletet írt alá egyes áruk és nyersanyagok importjára és exportjára vonatkozóan, válaszul azokra a nyugati szankciókra, amelyeket a Ukrajna elleni totális orosz invázió miatt rendeltek el Oroszországgal szemben. A részletekről, hogy mely árukat és országokat érint, hamarosan döntenek. 

EU-s érkezhet a háború miatt

12:00 Az energiával és védelemmel kapcsolatos masszív befektetések finanszírozásának céljára közös kötvény kibocsátását fontolgatja az Európai Unió – tudta meg a Bloomberg. A közösen kibocsátott kötvények kérdése régóta jelen van az unióban, de először csak a koronavírus-járvány kezelése érdekében vállalt közös adósságot a közösség.

A Heineken is kivonul Oroszországból

11:46 A Heineken holland sörgyártó is kivonul Oroszországból, ezt közleményben jelentette be a vállalat. Mostantól sem gyártani, sem árulni nem fogják termékeiket Oroszországban. 

 

Az oroszok nem készülnek kormánydöntésre

10:58 Nem akarja megdönteni a kijevi kormányt Oroszország – ezt az orosz külügyminisztérium szóvivője közölte a Reuters szerint. Korábban Vlagyimir Putyin orosz elnök az invázió megindítását még Ukrajna „nácítlanításával” magyarázta. Moszkva bízik benne, hogy a következő béketárgyaláson sikerül áttörést elérniük. 

Nem kell sokáig kitartani Kijev szerint

10:51 Már csak a következő 7-10 napban kell helytállniuk az ukrán katonáknak, utána Moszkva kénytelen lesz tárgyalóasztalhoz ülni Kijevvel – így vélik magas rangú ukrán vezetők. A szankciók hatásairól és a megtorpanó invázióról itt olvashat. 

Ukrán sikerek a levegőben

9.50 Ukrajna légvédelmének jelentős sikereiről számolt be legutóbbi Twitter-üzenetében a brit védelmi minisztérium. Hozzátették: továbbra is folynak a harcok Ukrajna Kijevtől északnyugatra eső területein, az orosz erők azonban nem tudtak jelentős áttörést elérni.

 

Elindultak Szumiból a civilek

9:39 A Reuters tudósítása szerint a civil autók rendezett sorokban indultak el az orosz által nyitott humanitárius folyosón keresztül Szumiból. Ezt a város polgármestere is megerősítette. 

A Pepsi is otthagyja Oroszországot

9:08 Az üdítőital-vállalat az utolsó nagy nyugati cégek között jelentette be, hogy szintén kivonul Oroszországból. Erről itt olvashat részleteket. 

Jelentősen visszaeshet az orosz olajtermelés

8:57 Csökkenhet Oroszország olajtermelése a következő hónapokban a bevezetett szankciók hatására - véli az amerikai kormány energiaügyi tájékoztató hivatala (EIA). A hivatal becslése szerint Oroszország februárban napi 11,3 millió hordó kőolajat termelt, de a bevezetett korlátozások miatt a mennyiség márciusban 0,25 millió hordóval, áprilisban pedig 0,5 millió hordóval csökkenhet.

Putyin mentális állapotát elemezte a CIA

8:21 Az amerikai hírszerzés vezetői szerint Putyin úgy érzi, hogy nem veszítheti el ezt a háborút, ugyanakkor kétséges, hogy tud-e politikailag fenntartható eredményt eszközölni. A CIA emellett Putyin mentális állapotát is kielemezte, erről itt olvashat bővebben. 

Egy utolsó harapásra indultak az oroszok

8:01 Nem csak az orosz bankoknál alakultak ki sorok kedd éjszaka, hanem a McDonald's-oknál is. Mint ismert: az amerikai cégóriás bezárja oroszországi éttermeit. Emiatt a legtöbb helyszínen hosszú sorok alakultak ki, hogy még egyszer utoljára beleharaphassanak egy sajtburgerbe. 

 

Moszkva állítja: támadni akart Kijev

7:57 A Donyec-medence szakadár "köztársaságai" elleni átfogó ukrán támadást előzött és hiúsított meg az Ukrajna elleni orosz "különleges hadművelet" - jelentette ki szerdán Viktor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője. A tábornok szerint állítását az ukrán nemzeti gárda titkos dokumentumai bizonyítják, amelyek az invázió során az orosz fegyveres erők birtokába jutottak.

Sok magyar céget érint rosszul a háború

7:45 A magyar gazdaságnak és cégeknek már most fel kell készülniük a háború utáni helyzetre – erről a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Magyar–Orosz Tagozatának elnöke beszélt a VG-nek.

Az oroszok nem vehetnek külföldi valutát

6:32 Mától egészen szeptemberig tilos valutát venniük az orosz állampolgároknak. A döntésre kedd éjjel megrohanták a bankfiókokat, a pénzkiadó automatáknál tömött sorok alakultak ki. 

Nemet mondtak az amerikaiak a MiG-29-esekre

6:14 Nem kérnek Lengyelország ötletéből, nem akarnak régi MiG-29-es vadászgépeket szállítani Ukrajnának az amerikaiak. Erről a Guardian című lap ír Pentagoni forrásokra hivatkozva. 

Szerda délelőtt ismét megnyílhatnak a humanitárius folyosók

5:56 Szerda délelőtt ismét megnyithatják az orosz támadók a humanitárius folyosókat ígéretük szerint, így tovább folytatódhat a civilek kimentése Kijev, Csernyihiv, Szumi, Harkiv és Mariupol városaiból. 

Fotó: Jevhen Maloletka

 

Fáradnak a csernobili technikusok

5:50 Az egykori ukrán atomerőmű, Csernobil egyre inkább elszigetelődik a külvilágtól, mióta az orosz egységek elfoglalták - közölte a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ). A létesítmény 210 technikusa és helyi biztonsági személyzete csaknem két hete folyamatosan szolgálatban van, mert az orosz irányítás alatt nem történt műszakváltás. Van vizük és élelmük, de a helyzetük egyre romlik. 

 

Kijevben ismét robbanások hallatszanak

5:45 Kijevben ismét hatalmas robbanásokról jelentettek a BBC-nek helyszíni tudósítói. A brit hírtelevízió szerint Ukrajna több nagyvárosában, így a fővárosban is szóltak éjjel a légvédelmi szirénák. Áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés. 

Itt olvashat a háború keddi eseményeiről.