Az orosz–ukrán háború legfontosabb keddi eseményei

  • Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság embargót vetett ki az orosz olajra
  • Az Európai Bizottság az év végéig kétharmadával csökkentené az orosz energia importját
  • Az ENSZ szerint több mint 470 polgári áldozata van a háborúnak Ukrajnában
  • Már több mint kétmillióan menekültek el a harcok elől a háború 13 napja alatt
  • Megnyíltak a humanitárius folyosók az ostromlott városokból
  • A V4-ek kormányfői Londonban egyeztettek a brit miniszterelnökkel
  • Újabb cégek jelentették be a kivonulásukat Oroszországból; távozik a Lego, a Coca-Cola, a L'Oreal és az Unilever is, bezár a McDonald's és a Starbucks, valamint a Shell is beszünteti tevékenységét
  • Kijevben mínusz 20 fok is lehet a héten
  • A Gazprom továbbra is szállít gázt Európába, de az orosz miniszterelnök-helyettes szerint bármikor elzárhatják a csapokat

 

A Coca-Cola is felfüggeszti minden tevékenységét Oroszországban

22: 17 A társaság közleményében azt írta: együtt éreznek az ukrajnai tragikus események elszenvedőivel. A társaságra fokozott nyomás nehezedett az elmúlt napokban, a közösségi médiában a cég termékeinek bojkottjára szólítottak fel, miután a Coca-Cola vonakodott követni a nagy nemzetközi márkákat, és egészen mostanáig meg sem szólalt az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban. Kedden este közölték: felfüggesztik oroszországi működésüket – írta a BBC.

Az Unilever és a L'Oreal is ma közölte: kivonulnak Oroszországból. A brit óriásvállalat felfüggeszti minden import- és tevékenységét, és nem reklámoz többet az orosz piacon, a francia kozmetikai cég viszont egyelőre csak ideiglenesen zárja be oroszországi üzleteit.

Oroszország exportkorlátozásokat vezet be, de nem tudni, pontosan mire

22:06 Vlagyimir Putyin elnök kedden aláírta azt a rendeletet, amely az amerikai és európai szanckiókra válaszul megtiltja bizonyos termékek és nyersanyagok kivitelét az országból 2022 év végéig. A rendelet nem részletezi, mely termékekre illetve nyersanyagokra vonatkozik a tiltás. Az orosz elnöki hivatal közleménye szerint erről a kormány a következő 48 órában dönt, ahogy arról is, hogy mely országokra vonatkozik az exportkorlátozás.

Moszkva hétfőn nyilvánosságra hozott egy listát az Oroszországgal szemben "barátságtalan országokról". Ezen többek között Magyarország is rajta van. Az orosz miniszterelnök-helyettes, Alekszandr Novak hétfőn kijelentette: a moszkvai kormánynak "minden joga" megvan arra, hogy korlátozza az európai gázszállításokat.

Még mindig nem merik kinyitni a moszkvai tőzsdét

21:56 Szerdán sem indul meg a részvénykereskedés a moszkvai tőzsdén – közölte az orosz jegybank. A parketten február 28-a óta szünetel az értékpapír-kereskedelem; ilyen hosszú leállásra nem volt példa az ország modernkori történetében. Míg a kereskedés leállítása segített a helyi részvényeket ért károkat enyhíteni, a Londonban jegyzett orosz részvények értékük több mint 90 százalékát elveszítették az elmúlt két hétben.

Starbucks: bezárjuk az oroszországi üzleteinket

21:46 Újabb ikonikus amerikai márka vonul ki Oroszországból; a Starbucks mind a 130 üzletét bezárja, azonnali hatállyal. A cég vezetése közölte: kétezer alkalmazottjának támogatást nyújt. A Starbucks a múlt héten még elzárkózott attól az ötlettől, hogy kivonuljon Oroszországból, de az onnan származó bevételeinek egy részét felajánlotta az ukrán háborús menekültek megsegítésére.

Kedden a McDonald's is jelezte, ideiglenesen felfüggeszti működését Oroszországban. A PepsiCo még marad.   

Zelenszkij: a nem áll készen Ukrajna csatlakozására

20:28 Az ukrán elnök az amerikai ABC hírtelevíziónak adott interjúban arról beszélt: már másképp látja Ukrajna NATO-csatlakozásának kérdését, mint korábban, és kész egyeztetni Vlagyimir Putyinnal a kelet-ukrajnai szakadár területek státuszáról is. Volodimir Zelenszkij hangsúlyozta: továbbra sem engednek Moszkva ultimátumainak, de van javaslatuk arra, hogyan rendezzék az oroszok által a béke feltételéül támasztott követeléseket. 

 

A McDonald's is hátat fordít Oroszországnak

19:04 A McDonald's bezárja 850 gyorsétteremét Oroszországban a háború miatt, de az ott dolgozók bérét tovább fizetik. A cég vezérigazgatója jelezte: lehetetlen megmondani, mikor nyitnak újra, de az üzletpolitikájukkal összeegyeztethetetlen az, hogy tétlenül nézzék az ukrán emberek szenvedését. A hacok kitörése után Ukrajnában 100 éttermet zárt be a McDonald's.

Az ukrán elnök a londoni parlamentben beszél

18:30 Volodimir Zelenszkij videókapcsolaton keresztül üzent a londoni parlament alsóházának. A képviselők álló tapssal fogadták az ukrán elnököt, aki arról beszélt, hogy az Ukrajnában tizenharmadik napja dúló háborút az ukránok nem akarták, és nem is ők kezdték, de végig fogják csinálni, mert

nem akarjuk elveszíteni, amink van, ami a miénk: Ukrajnát. Épp úgy, ahogy annak idején Önök sem akarták elveszíteni az országukat a nácikkal szemben, amikor azok támadtak.

Zelenszkij sorra vette a háború eseményeit, hangsúlyozva, hogy Ukrajna számára jelenleg a lét a kérdés. Az ukrán elnök megköszönte a britek segítségét, és arra kérte az angol parlament képviselőit, hogy fokozzák a nyomást Oroszországon.

 

Bejelentették az új szankciókat

17:51 A várakozásoknak megfelelően az Egyesült Államok elnöke embargóval sújtotta az Oroszországból származó fosszilis energiahordozók (a kőolaj, a cseppfolyós földgáz, illetve a szén) importját. 

Megtiltunk minden orosz olaj, gáz és energiaimportot. Nem fogjuk támogatni Putyin háborúját – jelentette ki Joe Biden.

Az Egyesült Államok energiaszükségletének 10 százalékát orosz importból fedezi; olajszükségletének 3 százaléka (600 000 hordó/nap) érkezik Oroszországból, a tengerentúlon felhasznált kőolaj-származékoknak pedig a 8 százaléka érkezik az orosz piacról. Az amerikai elnök döntésének azonnali következményei még nem ismertek: nem tudni, mi lesz azokkal a szállítmányokkal, amelyek már úton vannak az Egyesült Államok felé, és az sem egyértelmű, hogy lesznek e kivételek a tiltás alól.

A piaci reakció azonban egyértelmű: a benzin ára már a bejelentés előtt korábban elképzelhetetlen magasságba emelkedett az amerikai kutakon – egy gallon üzemanyagért átlag 4,173 dollárt kértek a kereskedők.  A nyersolaj árupiaci jegyzése kedden csaknem 7 százalékkal, hordónként 127,6 dollárra emelkedett.

Európa is reagált az orosz fenyegetésre

16:43 Az orosz-ukrán háború kitörése óta először tegnap merült fel, hogy Moszkva visszafogná az Európába irányuló energiaexportját, vagy épp teljesen el is zárná az olaj- illetve gázcsapokat. Alekszandr Novak hétfőn arról beszélt: a moszkvai kormánynak "minden joga" megvan arra, hogy korlátozza a gázszállításokat. Az orosz miniszterelnök-helyettes azzal fenyegetett, hogy a moszkvai kormány döntésének hatására az olaj ára elszállna, és a hordónkénti 300 dollárt is meghaladná. Novak megjegyezte: az Északi Áramlat I vezeték jelenleg teljes kapacitáson üzemel, a gázcsap elzárásáról még nem döntöttek.     

Erre is fenyegetésre is lehet reakció az Európai Bizottság kedden megszellőztetett terve, hogy jelentősen csökkentse a kontinens orosz energiafüggőségét. A Bloomberg beszámolója szerint már el is készült az a terv, amely segítségével az év végéig a jelenlegi harmadára csökkentenék az Oroszországból származó energia importját Európában, és még 2030 előtt teljesen lemondanának az orosz gázról és olajról.

Az Egyesült Királyság is nemet mondhat az orosz olajra

16:14 A brit kormány nagy bejelentésre készül, magyar idő szerint öt órakor – értesült a Bloomberg. A hírügynökségnek nyilatkozó források szerint Boris Johnson kormánya a washingtoni adminisztrációval összhangban embargó alá vonhatja az Oroszországból érkező olajszállítmányokat. Míg az amerikaiak mindenféle orosz energia importját megtilthatják, addig a britek csak a kőolaj behozatalát akadályoznák meg, a földgáz importját nem korlátoznák.

A brit olajembargó már a következő hónapokban életbe léphet – írja a Bloomberg. A hírek szerint a szankciók életbe léptetését azért halasztanák, hogy a világpiaci sokkot elkerüljék és az üzemanyagok pánik-vásárlását megelőzzék.

ENSZ: több, mint 470 civil halottja van Ukrajnában a harcoknak

15:29 Az ENSZ emberi jogi irodájának tájékoztatása szerint az orosz-ukrán háború tizenhárom napja alatt 474 halálos polgári áldozata volt a harcoknak. A sebesültek száma 861. 

Az ENSZ közleménye kiemeli: az általuk közölt számok a szervezet által megerősített áldozatokat tükrözik, de a valós adatok ennél sokkal magasabbak lehetnek. A szervezet megjegyzi: az ostrom alatt álló Volnovahából, Mariupolból illetve Izjumból több száz halálos áldozatot jelentettek, de ezeket a számokat mostanáig nem sikerült megerősíteni.

Az ENSZ emberi jogi irodájának előző jelentése még 406 halálos civil áldozatról szólt.

Tiltott lehet az orosz energia az Egyesült Államokban 

14:50 Az Egyesült Államok elnöke akár még ma, de legkésőbb holnap újabb korlátozásokat jelenthet be Oroszországgal szemben. A hírek szerint Joe Biden megtilthatja az orosz olaj, földgáz és szén behozatalát a tengerentúlra. Hasonló lépés Európában is felmerült, de a tagállamok a kérdésben megosztottak, ezért a javaslatot végül elvetették. A Bloomberg értesülése szerint a németek blokkolták azt a tervet is, hogy a Sberbankot is kitiltsák a SWIFT-ből; a döntésüket azzal indokolták, hogy a Sberbank kizárása a nemzetközi fizetési rendszerből megnehezítené az uniós tagállamok orosz gáz- és olajvásárlásait.

Az EU várhatóan újabb, orosz magánszemélyek elleni büntetőintézkedéseket hozhat. Az orosz parlament felsőházának mintegy 100 tagjával, valamint további 14 orosz oligarchával szemben jelenthetnek be szankciókat. 

Rátalálhattak Putyin szökésben lévő komájára

14:37 Az ukrán oligarcha, Viktor Medvedcsuk az ukrajnai orosz invázió kezdete óta szökésben van, de a 200 millió dollárt érő jachtjára rátaláltak, a luxushajó a horvát tengerparton állomásozik. Medvecsukot Vlagyimir Putyin orosz elnök barátjaként tartják számon, sőt, sokan egy lehetséges ukrajnai oroszbarát bábkormány vezetőjeként is őt látják. Feltételezések szerint a Krím-félszigeten rejtőzik. 

Brutális hidegre készülnek Ukrajnában

13:21 Akár mínusz 20 fok is lehet Kijevben és Harkivban a következő napokban a jelenlegi időjárás-előrejelzések szerint – írja a BBC. A farkasordító hideg feltehetően a háborúra is hatással lesz, azok a civilek is veszélybe kerülnek, akiknek eddig nem sikerült elmenekülniük az országból. 

Így menekülhetnek az ukránok

12:47 Az al-Dzsazíra hírügynökség térképen mutatta be, hogy pontosan milyen humanitárius útvonalakat nyitottak az ukrán menekülteknek. 

 

Zelenszkij rendezné a szakadár területek sorsát

12:35 Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ABC amerikai hírcsatornának kijelentette: készen áll a Krím félsziget és a Moszkva-barát kelet-ukrajnai szakadár köztársaságok sorsának kompromisszumos rendezésére. Egyúttal aláhúzta: nem enged Moszkva követeléseinek, és nem hajlandó elismerni a szakadár köztársaságok függetlenségét, illetve a Krím fölötti orosz fennhatóságot.

Elnézést kért a Shell

12:14 Bocsánatot kért a Shell olajcég kedden azért, mert korábban kiderült: Ukrajna megtámadása után is vásároltak orosz olajat. A brit vállalat közölte: tudatában vannak annak, hogy nem volt jó döntés az üzlet, ezért elnézést kérnek és ígérik, leállítják oroszországi bizniszeiket. 

Már kétmillióan hagyták el Ukrajnát

12:10 Kétmillióra nőtt az Ukrajnából elmenekülők száma, ennyien voltak kénytelenek külföldre menekülni az orosz invázió elől. 

 

Szijjártó Péter is Londonban

12:02 Ahogy korábban megírtuk: Orbán Viktor miniszterelnök a V4 kormányfőkkel és Boris Johnson brit miniszterelnökkel találkozik Londonban. Az eseményen Szijjártó Péter külügyminiszter is képviseli az országot, a közösségi oldalán osztott meg képeket a találkozóról.

 

Jelenleg ezek az ukrán vasútvonalak üzemelnek

11:31 Egyre nehezebb fenntartani az orosz támadás alatt álló Ukrajna vasúti közlekedését. A Nexta hírügynökség térképen mutatta be, hogy mely vonalak üzemelnek jelenleg. 

 

Róma is lerázná az orosz gázt

11:19 Olaszország 24-30 hónapon belül függetlenné válna az orosz gázszállításoktól – közölte az ország energiaátmenetért felelős minisztere, Roberto Cingolani. A törekvés értelmében az ország legnagyobb közmű cége, az Enel leporolná régebbi, Dél-Olaszországba megálmodott LNG terminálja terveit. 

30 busz indult Mariupolba

11:05 Harminc buszt indítottak a napok óta körbezárt Mariupolba, hogy kimenekítsék a civileket. A Reuters hírügynökség az ukrán kormányfő-helyettesre hivatkozva hozta le a hírt. 

Javítóbrigádok dolgoznak a károk elhárításán

10:56 Az orosz megszállók katonai agressziója ellenére az ukrán energetikai rendszer stabilan működik– mondta a VG-nek adott exkluzív interjújában Volodimir Kudrickij, az Ukrenergo nemzeti energetikai társaság elnök-vezérigazgatója, aki többek között elárulta: folyamatosan negyven javítóbrigád dolgozik a rendszer háborús kárainak elhárításán. 

A Lego is kivonul Oroszországból

10:32 A Lego is kivonul Oroszországból, ahol 80 embert foglalkoztattak, igaz, saját üzletük nem volt az országban. Itt olvashatja a részleteket. 

Londonba utazott Orbán Viktor

10:13 A visegrádi országok és az Egyesült Királyság csúcstalálkozójára Londonba utazott kedden reggel Orbán Viktor miniszterelnök, a megbeszélés fő témája az ukrajnai háború – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország kormányfői először egymás között folytatnak egyeztetést, majd Boris Johnson brit miniszterelnökkel tárgyalnak.

Időben fizetett a Gazprom

9:51 A Gazprom időben, hétfőn visszafizette eurókötvényét, a Rosznyefty hitelezői viszont vasárnap óta várnak a pénzükre - írta a The Wall Street Journal. A Gazprom az 1,3 milliárd dollár értékű eurókötvényt időre visszafizette, és a lap úgy tudja, hogy a befektetők dollárban kapták vissza a pénzüket. A lap úgy tudja, hogy a Rosznyeftynek, a legnagyobb orosz olajtermelőnek még vasárnap vissza kellett volna fizetnie 2 milliárd dolláros kötvényét, de erre egyelőre nem került sor. Ennek ellenére a hitelezők bizakodóak, úgy vélik, hogy megkapják pénzüket.

Rendben zajlik a menekítés

9:25 Egyelőre sehol sem jelentettek incidenst, az orosz ágyúk valóban elhallgattak, így egyelőre rendben zajlik az ukrán civilek menekítése az ostromlott városokból. 

Janukovics üzent Zelenszkijnek

8:57 Először szólalt meg az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban Viktor Janukovics. A 2014-ben elüldözött volt ukrán elnök – akit a hírek szerint Putyin ismét Ukrajna élére szeretne ültetni bábjaként – Volodomir Zelenszkijnek üzent, hogy kössön békét, állítsa le a vérontást és kerülje el a súlyosabb háborút. 

Orosz cégeket minősített le az S&P

8:34 Az S&P Global Ratings 52 orosz cég deviza- és helyi deviza hitelminősítését rontotta mélyen spekulatív kategóriába tartozó, törlesztési csőd valós lehetőségére utaló "CCC" szintre. Az új minősítést további rontás lehetőségére utaló negatív kilátással látta el a hitelminősítő.

Megnyitják a humanitárius folyosókat Ukrajnában

8:20 Az éjjeli bombázások után az ukrán kormányfő-helyettes bejelentette: 9 órakor megnyitják a humanitárius folyosókat az ostromlott ukrán városokból. A civileket várhatóan buszokon szállítják majd el az érintett településekről – írja a Reuters hírügynökség. A hírt az orosz védelmi minisztérium is megerősítette: Kijevnél, Csernihivnál, Harkivnál, Szuminál és Mariupolnál is nyitnak folyosókat. 

Fotó: SERGEY BOBOK

Elhalasztották a Skócia-Ukrajna vb-pótselejtezőt

8:03 Az Ukrán Labdarúgó Szövetség kérésére a FIFA júniusra halasztotta az eredetileg március 24-én esedékes Skócia-Ukrajna világbajnoki pótselejtetőt. A párcharc győztese az Ausztria-Wales mérkőzéssel találkozik majd a vb-re való kijutásért. Az ukrán labdarúgó-bajnokságokat felfüggesztették az orosz invázió miatt. A FIFA mind az orosz klubcsapatokat, mint a válogatottat eltiltotta, amely így nem léphet pályára a lengyelek elleni vb-selejtezőn.

Éjjel is folytatódtak a bombázások

7:49 Kelet-Ukrajnában keddre virradóra is folytatódtak a tüzérségi és rakétatámadások: Szumiban és Harkivban is lakóházakat értek találatok. Több civil áldozatról számoltak be az ukrán híradások. 

Segítséget kap Ukrajna

7:42 Mintegy 723 millió dollárt biztosít a Világbank Ukrajna számára kölcsön, valamint támogatás formájában, az orosz invázió elleni harchoz – erről a BBC számolt be. Az IMF emellett azoknak az országoknak is segítséget ígér, akik menekülteket fogadnak be Ukrajnából. 

A Gazprom tovább szállít Ukrajnán keresztül

7:19 Zavartalanul szállít gázt továbbra is Ukrajnán keresztül az orosz Gazprom. A vállalat közlése szerint naponta 109,5 millió köbméternyi gázt szállít keresztül Ukrajnán – írja a RIA Novosztyi hírügynökségre hivatkozva a Reuters. 

Biztonságosan kaphatnak SIM kártyát a menekültek

7:13 Magyarország lakhatással, élelemmel, ingyenes utazással és számos egyéb módon segít a bajbajutottaknak. Az Ukrajnából érkezők a hátrahagyott vagy más irányba útnak indult családtagokkal való kapcsolattartásban is támogatásra szorulhatnak. Egy friss veszélyhelyzeti kormányrendelet lehetővé teszi, hogy a szolgáltatók úgy lássák el a menekülőket előre fizetős SIM kártyákkal, hogy azok ne kerülhessenek illetéktelen kezekbe – írja az ITM. 

Több tagország is gátolja Ukrajna EU-tagjelöltségét

6:55 Németországot és Hollandiát nevezték meg diplomáciai forrásokra hivatkozva.

Évekig elhúzódhat a válság

6:13 Hatalmas hiányokhoz és migrációs mozgásokhoz vezethet az orosz támadás nyomán kialakult ukrajnai humanitárius válság, amelynek következményeit még akár évekig is érezhetjük – figyelmeztetett hétfőn a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének elnöke.

Magasrangú tábornokot ölhettek meg

6:03 Egy magasrangú orosz tábornokkal végezhettek Harkivnál az ukrán hadsereg katonái, legalábbis Kijev állítása szerint. A hírt a BBC is lehozta, de egyelőre orosz oldalról nem erősítették meg, hogy valóban meghalt volna Vitalij Gyeriszamov. 

Zelenszkij folytatja a tárgyalásokat

5:57 Kijev folytatja a tárgyalásokat Oroszországgal, amíg megegyezés nem születik – mondta hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki egyúttal kijelentette: Nem mozdul az ukrán fővárosból. „Nem félek” – szögezte le Telegramon közzétett videóüzenetében az elnök. 

Az orosz-ukrán háború hétfői eseményeiről itt olvashat.