Jelenleg nem túlzás azt állítani, hogy az ukrajnai háború miatt a globális biztonságunk forog kockán – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági és Szociális Bizottság 3. miniszteri szintű ülésén Bangkokban.

Király Márton / Szijjártó Péter Facebook , NYC, NewYork
Fotó: Király Márton / Szijjártó Péter Facebook

Szijjártó Péter a beszédében kiemelte, hogy az ukrajnai konfliktus folyamatosan eszkalálódik, miközben a világnak más kihívásokkal is szembe kell néznie.

A háború kockázatot jelent fizikailag, az energia- és az élelmiszer-ellátás szempontjából, valamint pénzügyileg is – tette hozzá.

Éppen ezért ki kell jelenti, hogy a dolgok rossz irányba tartanak, és azzal szembesülünk, hogy a több évtizednyi erőfeszítéseink veszélybe kerülhetnek – fogalmazott.

Hangsúlyozta, hogy azt az országot képviseli, amelyik Ukrajna közvetlen szomszédja, vagyis a magyarok a háború közvetlen közelében élnek, így a hatásait is első kézből tapasztalják. Azt ugyanakkor hozzátette, hogy a konfliktus következményei nem ismernek határokat, ezért az ázsiai és a csendes-óceáni térség is megszenvedi a hatásait.

A miniszter kijelentette,

a megoldás a béke lenne, ezért Magyarország folyamatosan az azonnali tűzszünet és a béketárgyalások előmozdításán dolgozik.

Ha eljönne a béke, akkor kontrollálni tudnánk az inflációt, az irracionálisan emelkedő energiaárakat és vissza tudnánk állítani az élelmiszer-ellátás biztonságát is globális szinten – emelte ki.

Közölte, hogy Magyarország minden olyan döntést támogat, amely közelebb hozza a békét, és nem támogatni azokat, amelyek meghosszabbítják a háborút.

Szijjártó: meg kell védeni a Török Áramlatot

Az Északi Áramlatot ért támadás után felértékelődött a déli vezeték fontossága – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.

Szólt arról is, hogy az ázsiai régióval való kapcsolat további erősítése a kölcsönös tisztelet alapjaira helyezve elengedhetetlen. Európa és Ázsia kooperációja hozzásegítene minket ahhoz, hogy a háborús helyzet kedvezőtlen hatásait enyhíteni tudjuk.

Hozzátette azt is, hogy ha nem tudják helyreállítani a kereskedelmi folyamatokat, az ellátási láncot Európa és Ázsia között, akkor nem lehet elkerülni az európai recessziót.

 

Éppen ezért szeretnénk felszólítani az ENSZ-t arra, hogy az európai és az ázsiai szállítási útvonalak zökkenőmentességét biztosítsa, és helyezze vissza a szabadkereskedelem alapjaira a két kontinens kapcsolatait

 

– zárta gondolatait.