Közélet

Elpusztulhat a Wagner csoport a bahmuti küzdelemben

Elpusztulhat a Bahmut elleni orosz támadást vezető Wagner csoport – figyelmeztetett az alakulat vezetője, Jevgenyij Prigozsin.

A Bahmutért véres küzdelmet folytató orosz Wagner csoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin korábban is többször figyelmeztett, hogy az egységeiknek több utánpótlásra van szükségük, most azonban mindennél erősebben fogalmazott a Szemjon Pegov orosz háborús bloggernek tett videónyilatkozatában – jelentette a Skynews.

Fotó: AFP

Prigozsin úgy fogalmazott a lőszerrel kapcsolatban, amire szükségük lenne a fronton: a Wagner csoportra az enyészet vár. 

Ma eljutunk a pontra, amikor a Wagnernek vége

 

– mondta. – A Wagner rövid időn belül megszűnik létezni. Történelem leszünk, nem kell aggódni, ilyen dolgok történnek.”

A videóból nem derült ki, hogy mikor mondta ezt, sem az, hogy komolyan beszélt-e – sommázta a Skynews. A vezér korábban többször panaszkodott, hogy az emberei nem kapják meg a szükséges muníciót az ukrajnai harcokban. Prigozsin konfrontatív stílusáról és ironizáló humoráról ismert, a napokban például azzal viccelődött, hogy abbahagyja Bahmut lövetését, hogy az ukrán hadsereg meg tudja mutatni a várost az amerikai újságíróknak.

 

Bahmut ostroma Prigozsin Wagner csoport
Kapcsolódó cikkek