Közélet

Vége a lázadásnak: Prigozsinnak megkegyelmezett Putyin, de nem maradhat Oroszországban

A Wagner vezére legalább húszéves börtönbüntetést úszott meg, élve távozhat. Erre Putyin a szavát adta. A magánhadsereg harcosai az orosz védelmi minisztériummal szerződnek.

Megszüntetik a Wagner-csoport alapítója, Jevgenyij Prigozsin ellen indított büntetőeljárást – jelentette be szombat este Dmitrij Peszkov. Az orosz elnök, Vlagyimir Putyin sajtótitkára arról is beszélt, hogy Putyin nem tervez újabb televíziós beszédet tartani, a fejleményekről Peszkovtól értesülhet a közvélemény. 

RUSSIA-UKRAINE-CONFLICT-WAGNER-BAKHMUT
Prigozsin és a Wagner megúszta a retorziókat a lázadás miatt. Fotó: AFP

Az elnök sajtótitkárának közlése egyúttal azt is jelenti, hogy Prigozsin legalább húsz év börtönt úszott meg: az orosz ügyészség ennyi év szabadságvesztésre ítélhette volna el fegyveres lázadás miatt a magánhadsereg vezérét. Azonban a következmények teljes egészében nem maradnak el. Kiderült, hogy

Prigozsin nem maradhat Oroszországban, Fehéroroszországba távozik.

Ennek bizonyára köze van ahhoz, hogy a fehérorosz elnököt, Lukasenkát évtizedes ismeretség köti a Wagner alapítójához. Azt, hogy Prigozsin valóban élve hagyhatja el Oroszországot, maga Vlagyimir Putyin garantálja, aki erre a szavát adta. A Wagner-vezér távozásáról meg is jelent egy rövid videó (alább a második) a Twitteren. Ezen az látszik, hogy egy terepjáró hátsó ülésén hagy el egy meg nem nevezett helyszínt, talán a Rosztov-na-Donuban lévő katonai parancsnokság épületét. Rajongói az autó köré gyűlnek és gratulálnak neki.

Az orosz elnök általánosságban is úgy döntött, nem bünteti meg a lázadókat, hogy elkerülje a vérontást.

Ugyancsak fontos döntés, hogy a Wagner harcosainak egy része, akik megtagadták, hogy részt vegyenek a lázadásban, szerződést írhatnak alá az orosz védelmi minisztériummal. Egyébiránt arról is megállapodás született, hogy a magánhadsereg erői visszatérnek a frontra. Hogy a későbbiekben mi lesz a sorsa a Wagnernek, az nyitott kérdés.

Peszkov azt is jelezte, hogy hamarosan feloldják a terrorellenes intézkedéseket, amelyeket a Moszkvába tartó Wagner-hadoszlopok miatt léptettek életbe. Egyúttal aláhúzta, hogy a lázadás miatti helyzet semmilyen módon nem befolyásolta az Ukrajnában zajló „különleges katonai műveletet”, az folytatódik. „Harcosaink a fronton hősiességről tesznek tanúbizonyságot, nagyon-nagyon hatékonyan verik vissza az ukrán fegyveres erők ellentámadását”– fogalmazott. 

Azt nem kommentálta, hogy a védelmi minisztérium élén lesznek-e változások arra hivatkozva, hogy az Putyin kompetenciája. Így erről nem is egyezhetett meg egymással Lukasenka és Prigozsin. Ahogy azt a Világgazdaság is megírta, a Wagner azért ment volna Moszkvába, hogy bosszút álljon Szergej Sojgu védelmi miniszteren, aki szerintük csapást mért a magánhadsereg harcosaira.

 

Jevgenyij Prigozsin Wagner lázadás Vlagyimir Putyin kegyelem
Kapcsolódó cikkek