Ukrán tisztségviselők szerint csapataik sikereket értek el a Bahmut környéki csatákban. A város továbbra is orosz kézen van, de a déli részén az ukrán erőknek sikerült áttörniük az orosz vonalakon.
A sikerről az ukrán fegyveres erők vezérkarának szóvivője, Andrij Kovaljov beszélt. Azt mondta, hogy Bila Hora-Andriivka és Bila Hora-Kurdiumivka irányában sikerült előrébb jutniuk, a műveletek pedig folytatódnak – erről a Sky News számolt be.
Kovaljov elmondta, hogy az oroszok kemény ellenállást tanúsítanak, jól beásták magukat a lövészárkokba. A frontvonalak megmerevedtek, egyik fél sem ér el valódi sikereket. A szóvivő azt nem fejtette ki, hogy az ukrán erők mekkora területet tudtak elfoglalni Bahmut déli részénél.
Ukrán katonai illetékesek hétfőn közölték, hogy
sikerült állásokat kiépíteniük a Bahmut környéki magaslatokon, ahonnan akár közvetlenül is lőhetik a várost.
Bahmut várost tíz hónapig tartó öldöklés után májusban foglalták el az oroszok az azóta kapitulált Wagner csoport vezetésével. A városért zajló harc az orosz–ukrán háború legvéresebb összecsapása volt, mindkét fél jelentős veszteségeket szenvedett el. Kovaljov elmondta, hogy az oroszok jól kiépítették a védelmüket az elmúlt hetekben, és gyorsan tudják mozgatni a csapataikat és az utánpótlást az állásaik között.
Lavrov: a háború akkor ér véget, ha a Nyugat már nem törekszik Moszkva leigázásáraAz orosz külügyminiszter a NATO-t és Kijevet is bírálta. Szergej Lavrov a héten Indonéziában járt. |
Korábban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arról beszélt, hogy a jelenlegi állóháború a nyugati szövetségesek tétlensége miatt alakult ki.
Szerinte az ukrán ellentámadás már hónapokkal ezelőtt elindulhatott volna, de a partnereik késlekedtek a fegyverek és tankok Ukrajnába küldésével.
Az elvesztegetett idő miatt Oroszországnak volt ideje felkészülni, és most az ukrán erők csak nagy nehézségek árán tudnak rést ütni a védelmükön.
A harcok jellemzően két módon zajlanak. Miközben az ukrán csapatok próbálnak áttörni a frontvonalon, addig az oroszok a háttérben lévő városokat támadják főként öngyilkos drónokkal.