Oroszország azzal vádolja Ukrajnát, hogy az Egyesült Államoktól kapott szegényített urániumot tartalmazó lőszert vetnek be az oroszok elleni harcban. Az urándúsítás során keletkező szegényített uránt azért használják fel fegyverekhez, mivel az anyag extrém sűrűsége folytán az ilyen lövedék könnyebben átüti a tankok páncélját.
A szegényített urános lőszer pora azonban
belélegezve súlyos gondokat, például rákot okozhat.
Az orosz külügyminiszter-helyettes szégyenletes bűncselekménynek nevezte, hogy az ukránok és az USA ilyen eszközökhöz nyúlt.
Az urános lőszeren túl az ukrajnai háborúban továbbra is a drónoké a főszerep. A tegnapi napon három orosz régiót is ukrán pilóta nélküli repülő eszközök támadtak meg, azonban az összes drónt semlegesítette az orosz légvédelem. Az orosz információk szerint
a drónok lezuhanó törmeléke kisebb-nagyobb károkat okozott az épületekben.
Az ukránok állítólag a krími Szevasztopolt is megtámadták volna, de a hírek szerint utasítására a Startlink lekapcsolta a Krím félszigetnek kommunikációs hálózatot biztosító műholdjait, hogy ezzel meggátolja az ukrán támadást. Musk így megvédte az orosz kézen lévő haditengerészeti támaszpontot.
A állást foglalt a Romániában történt eseményekkel kapcsolatban. Korábban ukrán híradások arról szóltak, hogy Oroszország megtámadta Romániát, ám ezt a román kormány tagadta. Az ukrán hírek dróncsapásról szóltak. A NATO az ügy megvizsgálása után arra jutott, hogy nincs semmi jele annak, hogy Oroszország valóban támadást intézett volna az ország ellen.
Az orosz gazdaság köszöni, jól van
Az orosz gazdasági minisztérium előrejelzése szerint a következő két évben 2,3 százalékkal nőhet az ország gazdasága az idei 2,8 százalékos ütem után, majd 2026-ban is 2,2 százalékos bővülés következhet.
Lavrov: A Kék és a Török Áramlatot is fel akarják
Az orosz flotta azonban járőrökkel védi a vezetékeket.
Zelenszkij: Ukrajna készen áll választást tartani a háború alatt is
Szeretnék, ha nemzetközi megfigyelők is érkeznének a voksolásra.
Támadnak az oroszok
Az orosz csapatok szeretnék megosztani az ukrán erőket Kupjanszk város ostromával.
Soha nem adjuk ki az ukrán hadköteleseket - mondták kerek-perec a szomszédban
Még ha Ukrajna írásbeli jegyzékben fordulna Ausztriához a hadköteles ukrán férfiak kiadatása érdekében, akkor is figyelmen kívül hagynák a követelést, mivel az ország szuverenitása forog kockán - mondta a bécsi beklügyminisztérium szóvivője.
A gyenge rubel gondoskodott az orosz költségvetés többletéről
Az augusztusi bevételi többlet a büdzsé első nyolchavi hiányát 2400 milliárd rubelre, vagyis a bruttó hazai termék 1,5 százalékára csökkentette.
Nem hagyhatják el Ukrajnát a katonai nyilvántartásba vett nők
A katonaságra jelentkező nők automatikusan sorkatonai státuszt kapnak, így korlátozhatják a külföldi utazáshoz való jogukat.
Doszvidányija Lucky Strike és Camel: a British American Tobacco eladja oroszországi üzletágát
A British American Tobacco végül mégis állja a szavát, és kivonul Oroszországból. A cég még az Ukrajna elleni invázió megkezdésekor közölte, hogy maga mögött hagyja az orosz piacot, ám ezt végül nem tette meg. A BAT most közölte, hogy megállapodott egy moszkvai cégcsoporttal az orosz egységek eladásáról.
Ukrajnának küldendő támogatásról egyeztetett Zelenszkij és Netanjahu
Zelenszkij korábban bírálta Izraelt, amiért szerinte nem foglal elég határozottan állást az ukrajnai háborút illetően.
Magyarország hatodik leggazdagabb embere: vannak terveink Ukrajna helyreállítására
Az egyik legnagyobb magyar építőipari vállalat tulajdonosa szerint Ukrajnában rengeteg munka lesz. Arról is beszélt, hogyan lehetnének a magyar utak osztrák minőségűek.
Mintegy tineznhétezren érkeztek csütörtökön Ukrajából
Az ukrán-magyar határszakaszon 6507-en léptek be Magyarországra csütörtökön, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 9273-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – közölte pénteken az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
A beléptetettek közül a rendőrség 150 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért.
A balti államok tovább támogatják Ukrajnát
További támogatásukról biztosították Ukrajnát a balti és az észak-európai államok külügyminiszterei csütörtöki rigai találkozójukon.
Egyvalami világos: barátokként összefogunk, és segítünk Ukrajnának, amely meg fogja nyerni ezt a háborút
– hangoztatta Krisjanis Karins leköszönő lett miniszterelnök, aki egyben a balti ország ügyvivő külügyminisztere is.
Választások kezdődnek Oroszországban, illetve az Ukrajnától elcsatolt területeken
Regionális és helyi választások szavazófülkéi nyíltak meg pénteken több mint nyolcvan orosz régióban. A régiók maguk dönthették el, hogy a személyes voksolást három vagy egy nap alatt kívánják-e lebonyolítani. A választás fő napja vasárnap lesz. Az elektronikus távszavazás lehetőségével ezúttal már 11 régióban az összes helyi választáson élhetnek a jogosultak, további 14-ben pedig csak egyeseken közülük. A Kreml csütörtökön közölte, hogy Vlagyimir Putyin elnök online fog szavazni.
Az Oroszországi Föderáció alkotmányába foglalt 89 régió közül 85-ben szavaznak most. A hadiállapot ellenére
először voksolhatnak az orosz jogrend szerint annak a négy, Ukrajnától a háború kezdete elcsatolt terület lakói, amelyet a nemzetközi közösség többsége nem fogad el Oroszország részeként.
A voksolás során 26 kormányzói szék sorsa dől el - közülük 21 közvetlen, öt pedig közvetett választáson. Emellett pótválasztást tartanak négy szövetségi egyéni képviselői körzetben, továbbá 20 regionális parlament képviselői helyeit osztják el, számos városi és helyi választás mellett. Most választják meg az orosz főváros polgármesterét és a moszkvai régió kormányzóját is.