A Dél-afrikai Köztársaság sürgős végzést kért a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróságtól (ICJ) annak megállapítása végett, hogy Izrael megsértette a népirtásról szóló egyezményben foglalt kötelezettségeit a Hamász palesztin szélsőséges szervezet elleni katonai fellépésével Gázában – közölte a hágai bíróság és a dél-afrikai nemzetközi kapcsolatok és együttműködés minisztériuma.

Fotó: AFP
„Dél-Afrikát súlyosan aggasztja az izraeli támadások által érintett gázai civilek helyzete, akiket megkülönböztetés nélküli erőszak ér. Folyamatos jelentések szólnak emberiesség elleni és háborús bűncselekmények elkövetéséről a térségben” – áll a minisztérium sajtóközleményében. A keresetben felszólították a bíróságot, hogy adjon ki a gázai katonai műveletek felfüggesztésére irányuló ideiglenes végzést Izrael számára.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló egyezmény részes államaként
Dél-Afrikának szerződéses kötelessége a népirtás megakadályozása.
Az utóbbi november elején bejelentette: visszahívja diplomatáit Izraelből a Hamásszal vívott háború polgári áldozatainak növekvő száma miatt.
Öt évvel ezelőtt, 2018-ban az afrikai állam már megtette ugyanezt, válaszul a ciszjordániai zsidó telepek bővítéséről szóló döntésre. A nagykövetséget lefokozták összekötő irodává, és azóta egy kis létszámú, alacsonyabb szintű diplomáciai személyzet működteti.



