
Németország: előrehozott választásról ír a német sajtó – már az időpontot is tudni vélik
Gőzerővel folyik a munka a CDU berlini központjában a kormányzás átvételére, készülnek az előrehozott választásra. Kampányszlogeneken, kormányprogramon dolgoznak. „Már majdnem végeztünk” – mondta a Bild című lapnak egy pártfunkcionárius. Németország a gazdasági-politikai válság súlyos időszakát éli.

A pártközpontban egy március eleji vasárnapot, legvalószínűbben március 9-ét javasolják egy lehetséges előrehozott választás időpontjának. Ez hat és fél hónappal a voksolás tényleges időpontja (szeptember 28.) előtt lenne.
- A CDU/CSU pártszövetséget a közvélemény-kutatások jelenleg 30 százalék körül mérik,
- Olaf Scholz kancellár szociáldemokratáinak (SPD) támogatottsága csupán 16 százalék.
- A jelenlegi koalíció másik két pártja szinte a futottak még kategória:
- a Zöldek 11,
- a szabad demokraták (FDP) 4 százalékon szerénykednek – ezzel az eredménnyel be se jutnának a törvényhozásba.
Ha csak a matekot nézzük, amennyiben a CDU/CSU megnyeri a választást, a vezetője, Friedrich Merz kénytelen lenne koalíciós partnert találni: az SPD-t vagy a Zöldeket. A pártszövetségben azonban mindkét alakulattal szemben vannak fenntartások, főleg a Zöldekkel szemben. Így a kiszivárgott hírek szerint a CDU/CSU parlamenti frakció alelnöke, Jens Spahn az FDP-vel is tárgyal egy lehetséges szövetségről.
A németek valódi politikai változást akarnak, a középosztálybeli többség realistább, mint valaha
– mondta Spahn a Bildnek. A pártszövetségnek ezt a többséget kell megcéloznia, ennek megfelelően az AfD szavazóit is a maga oldalára kellene állítania – tette hozzá.
A német lap megjegyzi, hogy Az FDP elnöke, Christian Lindner a közelmúltban nem zárta ki, hogy kikapcsolják a jelzőlámpát.
Egy kormánynak mindig fel kell tennie magának a kérdést, hogy megfelel-e a kor követelményeinek – jegyezte meg a múlt héten a Table.Briefings hírportál podcastjében.
Németország kormánya még a karácsonyt se éri meg
A Deutschlandfunk közszolgálati rádió pesszimistább a Bildnél, szerint a német kormánykoalíció nem éri meg a karácsonyt, akkora a szakadék és az ellenségeskedés a koalíciós partnerek között. Egy példa
- Olaf Scholz október 29-én meghívta a gyáriparosok, nagyvállalatok érdekképviseleti szövetségesit egy találkozóra, amelyen se Robert Habeck gazdasági miniszter (Zöldek), sem pedig Christian Lindner pénzügyminiszter (FDP) nem vett részt.
- Cserébe viszont Lindner szervezett egy ellenrendezvényt, amelyen a középvállalkozások képviselőivel tanácskozott.
- Robert Habeck egy több milliárd eurós, államadósságból finanszírozandó gazdaságélénkítő alappal kampányol, ám ennek a politikai támogatottsága igencsak csekély.
A mindent eldöntő éjszaka
A 2024. november 14-ről 15-re virradó éjszaka valószínűleg fontos szerepet fog játszani a lámpás koalíció további fennállásában. A német rádióadó szerint ekkor dőlhet el, hogy lesznek-e előrehozott választások, vagy nem. Ekkor szavaznak ugyanis a Bundestag költségvetési bizottságában a jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokról. Ezen az ülésen hagyományosan minden miniszter megjelenik.
Ha a kormány megállapodik a következő évi költségvetésről, akkor a Scholz-kabinet a 2025. szeptemberében tartandó „rendes” szövetségi választásig hivatalban maradhat.
Egy másik nagyon fontos dátum november 5., az amerikai elnökválasztás időpontja. Ha Trumpot választják meg, vagy ha az Egyesült Államokat a politikai káosz veszélye fenyegeti, akkor Németország nem engedheti meg magának, hogy gyenge kormánya legyen. Ez szintén az előrehozott választás irányába mutat.





