Elmagyarázzuk: minden, amit tudni kell az amerikai elnökválasztásról – így dől el, ki lesz az USA új vezetője
Az Egyesült Államok történelmi jelentőségű döntés előtt áll, amely a világpolitikát alapjaiban határozza meg az elkövetkező évekre. November 5-én, kedden várhatóan több mint 160 millió választópolgár adja le szavazatát az amerikai elnökválasztás során.
A megmérettetésen a republikánus Donald Trump korábbi elnök, valamint a demokrata Kamala Harris indult. Ha utóbbi nyer, ő lehet nem csak az első női alelnök, de az első női elnöke is az Egyesült Államoknak. A tét nem csupán a világ legnagyobb gazdaságának és katonai szuperhatalmának vezetése és jövőbeli iránya: az eredménynek szeizmikus hatásai lesznek az egész világon, az ukrajnai és közel-keleti háborúktól kezdve a Kínával való növekvő feszültségig és kereskedelmi rivalizálásig.
A 2024-es verseny az egyik legdrámaibb az amerikai elnökválasztások történetében.
Nyáron a szenilitásra erősen hajlamos Joe Biden elnök katasztrofálisan szerepelt a Trump elleni televíziós vitán, ami végül oda vezetett, hogy alig több mint három hónappal a voksolás előtt visszalépni kényszerült. A jelöltséget Kamala Harris vette át. A republikánusoknál sem volt nyugodt a kampány, Donald Trump csak hajszál híján úszott meg egy merényletkísérletet, amelyet nem sokkal később követett egy másik is.
A jelenlegi közvélemény-kutatások szerint a két jelölt fej-fej mellett áll. Ha a voksoláskor szoros eredmény jön ki, borítékolható, hogy az elnökválasztást követő napokban-hetekben mindkét fél kegyetlen jogi csatát folytat majd a számára kedvező eredményért.
Hogy működik az amerikai elnökválasztás rendszere?
Minden amerikai választópolgár leadhatja szavazatát az elnökválasztásig, de az eredményt nem az dönti el, hogy ki nyeri el a legtöbb támogatót országszerte. Ehelyett Amerika mind az 50 államában és Washington D.C.-ben saját versenyt rendeznek.
Az állami szintű szavazások eredményei bekerülnek az „elektori kollégiumnak” nevezett országos rendszerbe – itt dől el a végeredmény.
Minden államnak meghatározott számú elektori kollégiumi szavazata van, és néhány kivételtől eltekintve az a jelölt, aki az egyes államokban a szavazatok többségét megszerzi, megkapja az adott állam összes elektori kollégiumi szavazatát. Tehát ha például Trump nyeri a legtöbb szavazatot Pennsylvaniában, akkor megkapja az állam mind a 19 elektori kollégiumi szavazatát. Összesen 538 elektori kollégium szavazat van. Azt a jelöltet választják elnökké, aki ezeknek a szavazatoknak a többségét - 270-et, vagy annál többet – megszerezi.
Mit jelent az, hogy „csatatérállam”?
Az Egyesült Államokban a legtöbb államban egyértelmű, hogy a republikánus vagy a demokrata jelöltet részesítik előnyben – ez viszonylag ritkán változik. Van viszont hét állam, amely ingadozik a két nagy párt között, ezeket nevezik „swing state”-nek, ingadozó, vagy csatatérállamnak. Ezeknek az államoknak a megnyerése kulcsfontosságú az elnökválasztás szempontjából.
- Ezek az államok részben az északi és keleti, hanyatló ipari központoknál helyezkednek el, az úgynevezett rozsdaövezetbe tartoznak: Michigan, Pennsylvania és Wisconsin. Biden 2020-ban mindhármat megnyerte.
- További négy állam az úgynevezett Sun Belt államok közé tartozik: Arizona, Georgia, Nevada és Észak-Karolina. A közvélemény-kutatások szerint Trump jobban teljesít ezekben az államokban, mint a rozsdaövezetben elhelyezkedőkben.
Mikor tudjuk meg az eredményeket?
Röviden megfogalmazva: egyhamar biztos nem. 2020-ban több napba telt, mire a fő hírmédiumok Bident hozták ki győztesnek az exit pollok után – de ez persze még messze nem a hivatalos végeredmény. A Trump-csapat jogi kifogásai hetekig folytatódtak. A legvitatottabb választást 2000-ben rendezték, a voksolást követően a patthelyzet egy hónapig tartott, a vita azon ment, hogy ki nyerte Florida államot. Végül a Legfelsőbb Bíróság végül George W. Bush javára döntött.
De azért valami előzetes eredmény lesz?
Amerika egy kiterjedt ország, furcsa választási térképpel és rendszerrel. Az első „eredmény”, amely a média figyelmét felkelti, igazából nem is számít. A Csendes-óceán nyugati részén fekvő trópusi szigeti terület,
Guam ugyanis nem is vehet részt a választásokon, mert hivatalosan nem amerikai állam.
Ugyanakkor 1980 óta minden választáson közvélemény-kutatást, mondjuk úgy, hogy nem hivatalos választást rendeznek, hogy kifejezzék preferenciáikat. Ennek eredményét elküldik a Kongresszusnak. Mindez azért fontos, mert a legtöbb esetben (Trump 2016-os győzelme az egyik kivétel) a guami eredmény megegyezett a végső országos győztessel. A terület időzónája 15 órával előzi meg az amerikai szárazföld időzónáit, a „kockás papíros” szavazást a végeredmény korai előrejelzéseként fogják interpretálni – írja a Politico.
Öldöklő médiaverseny
Az államokon belül az egyes megyék eredményeit azután hirdetik ki, ahogy azokat a szavazóhelyiségek lezárását követő órákban megszámolják. A legfontosabb előrejelző körzetek és megyék közé tartozik a wisconsini Door megye és a pennsylvaniai Northampton megye, mindkettőre jellemző, hogy az ottani végeredmény hagyományosan megegyezik a végső eredménnyel.
Érdekes szerepet játszanak a folyamatban a tévécsatornák, illetve az Associated Press hírügynökség. A média versenyez a győztesek kihirdetésében – ez persze távolról sem hivatalos eredmény -, az egyes államokban akkor nevezik meg a győzteseket, amikor úgy ítélik meg, hogy elegendő eredményt kaptak a választási körzetekből. Aztán amikor már biztosak benne, a médiahálózatok végül az összesített győztest is megnevezik. Mivel
óriási reputációs kockázatot jelent, ha tévednek – és ha a verseny olyan szoros lesz, mint amilyet a felmérések előre jeleznek –, eltarthat egy darabig, amíg bárki elég bátor lesz ahhoz, hogy kimondja a győztest.
Lehet, hogy a közvélemény-kutatások tévednek?
Természetesen. Ebben az időszakban a média szinte megszállottja a polloknak, hihetetlen mennyiségű adat jelenik meg a cikkekben. Ugyanakkor célszerű tisztában lenni azzal, hogy a közvélemény-kutatók előrejelzései a közelmúltbeli amerikai elnökválasztásokon nem bizonyultak túl megbízhatónak.
Ahogy a világ más részein, az Egyesült Államokban is
a közvélemény-kutatók hagyományosan alábecsülik a jobboldali pártok, az USA esetében a republikánusok támogatottságát.
Ez azt jelentette, hogy Trump 2016-os győzelme Hillary Clintonnal szemben hatalmas sokk volt a politikai szereplők számára. A közvélemény-kutatók persze megpróbálták kiigazítani módszereiket, de 2020-ban még mindig alulbecsülték Trumpot.
Nyilvánvalóan fennáll a túlkompenzáció veszélye is. Az amerikai közbeszédben számos olyan vélemény jelent meg, amely szerint a kutatók alulbecsülik Harris támogatását. E vélemények szerint a kutatók a lebőgés veszélye miatt kerülik a kockázatot, igyekeznek a döntetlen, a nagyon kis különbség köré csoportosítani eredményeiket.
Egy elmélet szerint létezik egy csoport „félénk Harris-támogató”, akik nem szívesen fedik fel preferenciájukat a felmérésekben. Az elmélet szerint ezek a hagyományos republikánusok, akik nem kedvelik Trumpot, és korábban Nikki Haley-t támogatták, aki márciusban kiszállt az elnökjelöltségből.
