
Majomhimlő: a határzár helyett az EU pénzt és méregdrága vakcinát küld Afrikába
Az Európai Bizottság több mint 122 ezer adag, majomhimlő elleni vakcina leszállítását hangolja össze a Kongói Demokratikus Köztársaságba – derült ki az uniós végrehajtó testület csütörtöki közleményéből.

A tájékoztatás szerint a bizottság összesen 122 300 adag, Belgium, Németország és Portugália által adományozott oltóanyag finanszírozását és szállítását felügyeli majd.
A szállítmány az afrikai járványügyi és betegségmegelőzési központhoz (Africa CDC) kerül.
Az első 100 ezer adag vakcinát tartalmazó szállítmány – amelyet Németország bocsátott az EU rendelkezésére – a tervek szerint már csütörtökön megérkezik az afrikai országba.
A szállítmány része az EU és tagállamai által vállalt azon kötelezettségvállalásnak, amelynek keretében 580 ezer adag vakcinát adományoznak a majomhimlő elleni harcra. Az oltóanyagot az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) szállítja majd az Európai Bizottsággal kötött partnerség alapján.
A brüsszeli közleményben idézik Sztella Kiriakídisz egészségügyért felelős uniós biztost is, aki elmondta, hogy az Európai Bizottság Egészségügyi Szükséghelyzet-reagálási Hatósága (HERA) által a járvány elleni küzdelemhez adományozott 215 ezer adag vakcina mellé a bizottság további 350 ezret kíván még november folyamán Afrikába szállítani.
Janez Lenarcic válságkezelésért felelős uniós biztos hangsúlyozta:
a majomhimlő a globális egészségügyre is veszélyt jelent, és próbára teszi a helyi egészségügyi rendszerek kapacitását.
Az Európai Bizottság 2024 júliusa óta az oltóanyag-adományok mellett 1,5 millió eurónyi (613 millió forintnyi) humanitárius segélyt is nyújtott a Kongói Demokratikus Köztársaságnak, Burundinak és Ugandának a majomhimlő elleni védekezéshez.
Majomhimlőjárvány: futótűzként terjed Afrikában, az EU-ban is megjelent
A betegség új törzsét Svédországban, Németországban és Nagy-Britanniában is kimutatták. A majomhimlő olyan sebességgel terjed, hogy nemzetközi fellépés nélkül hamarosan egy új világjárvány robbanhat ki.




