Az Egyesült Államok és Oroszország az ukrajnai háború befejezéséről szóló tárgyalások folytatásáról állapodott meg az első találkozó után – jelentette az amerikai kormány kedden. Washington ezzel eltávolodik a korábbi megközelítésétől, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnököt elszigetelné a világpolitikában.
Amerikai és orosz tisztviselők Rijádban kedden találkoztak először, hogy megvitassák, hogyan lehetne véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. A tárgyalás után az amerikai és az orosz fél is közölte, hogy nem tűztek ki időpontot Donald Trump és Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozójára, azonban elmondták, hogy a személyes megbeszélést mindkét vezető szeretné. Sőt, Trump a megbeszélések után olyannyira bizakodó lett, hogy kijelentette, valószínűleg még februárban találkozik Putyinnal, mert „Oroszország tenni akar valamit”.
Azt hiszem, megvan a hatalmam ahhoz, hogy véget vessek ennek a háborúnak.
Trump félresöpörte Ukrajna aggodalmát, hogy kihagyták a találkozóból, és azt mondta, hogy Kijevnek már sokkal korábban be kellett volna lépnie a tárgyalásokba.
Marco Rubio amerikai külügyminiszter a tárgyalások után hasonlóan vélekedett, elmondta, hogy az első megbeszéléseken meggyőződött arról, hogy Oroszország „hajlandó egy komoly folyamatba kezdeni”, de a béke elérése minden fél részéről engedményeket igényel. Mike Waltz amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó pedig arról beszélt, hogy a háborúnak végleg véget kell vetni, és ez magában foglalja a területekről folytatott tárgyalásokat.
A miniszter szerint megállapodnak abban, hogy az orosz–ukrán háború befejezéséről
magas szintű tárgyalások kezdődnek, valamint elkezdik a washingtoni és a moszkvai diplomáciai képviseletek helyreállítását a megbeszélések megkönnyítésére.
Egyes európai politikusok már a tárgyalások előtt azzal vádolták Trump kormányát, hogy múlt héten egyoldalú engedményeket tett Moszkvának azzal, hogy elutasította Ukrajna NATO-tagságát, és illúziónak nevezete Kijev háborús célját. A Reuters úgy tudja, hogy sem az orosz, sem az amerikai tárgyalók nem említettek engedményeket.
Az ukrán és az európai aggodalmakra reagálva Rubio elmondta, hogy senkit sem szorítanak háttérbe, és minden megoldásnak minden fél számára elfogadhatónak kell lennie. Rubio később beszélt Franciaország, Németország, Olaszország, Nagy-Britannia és az EU vezető diplomatáival.
Rubio szerint az európai országok is vezettek be szankciókat Oroszország ellen, ezért őket is be kell vonni a szankciós intézkedések feloldásáról szóló tárgyalásokba.
Ha a konfliktus végül véget ér, akkor az kinyitná az amerikai–orosz együttműködés lehetőségeit, beleértve „meglehetősen egyedülálló, potenciálisan történelmi jelentőségű gazdasági partnerségeket”.
Az ügy érdekessége, hogy az Európai Unió kedden fogadott el újabb szankciós csomagot Oroszország ellen, amelyről Szijjártó Péter magyar külügyminiszter az mondta, hogy az EU fittyet hány a realitásra.
A szaúdi fővárosban tartott megbeszélésen Oroszország hangsúlyozta: nem tűri, hogy a NATO felvegye soraiba Ukrajnát. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a rijádi béketárgyalás után elmondta, hogy Oroszországnak az is elfogadhatatlan lenne, ha NATO-csapatok állomásoznának Ukrajna területén.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte, hogy a szerdára tervezett szaúd-arábiai látogatását márciusra halasztotta. A hírügynökség forrásai szerint ezt azért tette, hogy ne adjon „legitimitást” az amerikai–orosz tárgyalásoknak.
Kijev szerint a háború befejezéséről szóló tárgyalásokat nem szabad Ukrajna háta mögött folytatni, és közölte, hogy nem fogad el semmilyen, a beleegyezése nélkül kikényszerített megállapodást.
Ukrajnának azonban végső soron lesz beleszólása a megállapodásba, mert ha az számára rossz, akkor nem hajtja végre – mutatott rá Evelyn Farkas, a McCain Intézet ügyvezető igazgatója, a Pentagon korábbi magas rangú tisztviselője. „A legrosszabb esetben Ukrajna tovább fog harcolni. Nem hiszem, hogy az amerikaiak az ukrán védelem összeomlásáról készült képeket szeretnék látni a televízióban, valamint azt, hogy ezért őket tegyék felelőssé” – tette hozzá.
Volodimir Zelenszkij: Donald Trump tisztességtelen ajánlatot tett
Erős kijelentéseket tett az ukrajnai háború lezárása kapcsán Volodimir Zelenszkij. Az ukrán elnök szerint az Egyesült Államok becsapta Ukrajnát, miután kihagyja az Oroszországgal folytatott béketárgyalásokból. Zelenszkij azt is nehezményezte, hogy Donald Trumpék biztonsági garanciák nyújtása nélkül akarják az ukrán ásványkincseket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.