Trump–Zelenszkij-csúcstalálkozó: váratlanul módosították az időpontot, nem akkor találkozik az amerikai és az ukrán elnök, mint mondták – most az egész világ erre figyel
Sokat lehet remélni a két vezető találkozójától. Persze borítékolni semmit sem lehet: Zelenszkijt hajtja az európai országok támogatása, akik a napokban bebizonyították, még eladósítani is hajlandó magukat azért, hogy „hitelt” adjanak Ukrajnának, hogy folytatni tudja a háborút. Magyarul: Zelenszkij időt nyert, ismét, sokadszorra is.

Nyitott kérdés viszont, hogy mit ér ezzel az idővel, ugyanis a harcok karácsonykor sem csitultak, minden bizonnyal Ukrajna régen élt meg ilyen szomorú ünnepet: még a frontvonaltól sokszáz kilométerre lévő kárpátaljai lakosságot is a napi tíz órát tartó áramszünet emlékeztette:
a mennyből nem jött le az angyal – béke angyala legalábbis bizonyosan nem.
Tény, hogy a "Trump, a béketeremtő" mítosz is csorbult: az amerikai elnök újraválasztása előtt arról beszélt, néhány hét alatt befejezi a háborút – mára tudjuk ez nem így lett, de az amerikai elnök békepárti alapállása megkérdőjelezhetetlen.
Ukrajnai háború: váratlanul módosították a Trump–Zelenszkij-csúcstalálkozó időpontját
„Egyetlen napot sem vesztegetünk el. Trump elnökkel megállapodtunk egy legmagasabb szintű találkozóról a közeljövőben” – írta Zelenszkij karácsony második napján a Telegram csatornáján. "Az újév előtt sok minden eldőlhet" – tette hozzá az ukrán államfő.
A találkozót Trump floridai mar-a-lagói rezidenciáján tarthatják, csakhogy
az utolsó pillanatban – némiképp meglepő módon – módosítottak a Trump–Zelenszkij-csúcstalálkozó időpontján.
Erről hivatalos tájékoztatás is megjelent a Fehér Ház honlapján. Ez alapján megállapítható, hogy több órával korábbra hozták a két elnök tárgyalását.
Így jelen állás szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Donald Trump amerikai elnök találkozójára kijevi idő szerint 20 órakor kerül sor, ami magyar idő szerint 19 óra.
Eredetileg a találkozót kijevi idő szerint 22 órára ütemezték, ami tehát Magyarországon 21 órai kezdést jelentett volna.
A Fehér Ház friss napirendje szerint Trump helyi idő szerint 13:00-kor vesz részt a kétoldalú találkozón az ukrán elnökkel. Változatlan maradt, hogy az elnöki találkozóra a floridai Palm Beach városában kerül sor. Az ukrán delegáció már az Egyesült Államokban tartózkodik.
Zelenszkij béketerve: most ítéletet mondanak róla
Hogy az időpont módosításának van-e jelentősége, ki fog derülni, mindenesetre Zelenszkij csütörtökön csaknem egy órán át tárgyalt Trump különmegbízottjaival, Steve Witkoff-fal és Jared Kushnerrel. „A nap 24 órájában dolgozunk azon, hogy közelebb hozzuk ennek a brutális orosz háborúnak a végét, és hogy minden dokumentum és lépés reális, hatékony és megbízható legyen. Remélem, hogy a karácsonyi megállapodások és az általunk megvitatott ötletek hasznosnak bizonyulnak” – írta Zelenszkij a közösségi médiában a hívást követően.
Az ukrán elnök szenteste arról is beszámolt, hogy egyes témákban már megállapodtak az amerikaiakkal, ám néhány „érzékeny kérdésen még dolgozni kell”. Kiemelte, hogy Ukrajna főtárgyalója, Rusztem Umerov, az ország legfőbb biztonsági vezetője „folytatja az egyeztetéseket az amerikai csapattal”.
A Kijev és Washington közötti, hetekig tartó egyeztetések után Zelenszkij december 23-án bemutatta az Oroszország elleni teljes körű háború lezárását célzó módosított béketerv tervezetét.
A korábbi, 28 pontból álló tervet egy 20 pontos keretrendszerré alakították át. Az első változatot sokan úgy értékelték, hogy nagyrészt Oroszország maximális, még a háború előtti követeléseit tükrözte, ami Kijev és európai szövetségesei szerint Ukrajna de facto kapitulációját jelentette volna.
A frissített javaslatról Zelenszkij szerdán azt mondta, hogy
az felveti annak lehetőségét, hogy Ukrajna kivonja csapatait a keleti területekről, és ott egy demilitarizált övezet jöjjön létre. A terv immár tartalmaz amerikai, NATO- és európai biztonsági garanciákat is egy összehangolt katonai válaszra abban az esetben, ha Oroszország ismét megtámadná Ukrajnát.
Az ipari jelentőségű kelet-ukrajnai Donyeck régióval kapcsolatban Zelenszkij szerint egy „szabad gazdasági övezet” kialakítása is szóba jöhet.Az ukrán elnök hangsúlyozta ugyanakkor, hogy minden olyan területet, ahonnan az ukrán csapatok kivonulnának, Ukrajnának kellene ellenőriznie. Moszkva jelenleg Donyeck megye mintegy 75 százalékát, a szomszédos Luhanszknak pedig csaknem 99 százalékát tartja a fennhatósága alatt.
A friss javaslatokban tehát a legnagyobb fordulatot az jelenti, hogy
eddig az ukrán elnök teljes mértékben elutasította a területi engedményeket.
Az orosz elnök ugyanakkor többször figyelmeztetett, hogy az ukrán csapatoknak el kell hagyniuk Donbaszt, ellenkező esetben Oroszország elfoglalja a térséget.
Vörös Vonalakról is beszélt
Az optimista hangulatot Zelenszkij némileg árnyalta: mindenképpen vannak vörös vonalak az ukrán nép számára, amelyekről Ukrajna tárgyalni sem kíván – erről beszélt útban az Amerikai Egyesült Államokba Volomidir Zelenszkij. Zelenszkij hangsúlyozta, hogy
Ukrajna nem fog eltérni területi integritásától, és nem fog lemondani a zaporizzsjei atomerőmű feletti ellenőrzésről,
ugyanakkor erős biztonsági garanciákat követelt – írja a Kyiv Post.
Megerősítette a találkozót Mark Carney kanadai miniszterelnökkel is. „Azt tervezzük, hogy online kommunikálunk az európai vezetőkkel, megvitatunk minden kérdést, megosztjuk az amerikai elnökkel áttekintendő dokumentumok részleteit, és felveszünk minden érzékeny kérdést” – tette hozzá Zelenszkij.
A lehetséges kompromisszumokkal kapcsolatos kérdésekre válaszolva Zelenszki egyértelműen kijelentette, hogy bizonyos kérdésekről nem hajlandó tárgyalni sem. Hozzátette, hogy a kormány minden nagyobb döntés meghozatala előtt konzultálni fog az állampolgárokkal, mondván: „Ukrajna népe az első.”
Fals hangok az örömódában
A Kreml is reagált az amerikai béketervre - Moszkva teljes mértékben elutasítja a 20 pontot. Pravda Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettest idézi, aki azt nyilatkozta, hogy
az Ukrajna által közzétett, az Egyesült Államokkal egyeztetett 20 pontos terv radikálisan eltér a Washington és Moszkva között létrejött megállapodásoktól.
Ebben az orosz külügyminiszter-helyettes egy „20 pontos tervet” említett, amely szerinte „ukrán nyilvános fórumokon” jelent meg. „Tudjuk, hogy ez a terv gyökeresen – ha egyáltalán tervnek nevezhető – különbözik attól a 27 ponttól, amelyen az elmúlt hetekben, december elejétől kezdve az amerikai féllel dolgoztunk” – tette hozzá.
Rjabkov azt is mondta, hogy a közeljövőben sor kerül az orosz és amerikai képviselők között a múlt hétvégi floridai találkozók „mélyreható elemzésére”. De az Alaszkában meghatározott kereteken belül maradás nemcsak alapvető fontosságú számunkra, hanem elengedhetetlen is. Nem léphetjük túl ezt a keretet, különben ebből nem csak egy instabil megállapodás lehet, hanem egyszerűen nem jöhet létre semmilyen megállapodás – húzta alá.
Moszkva állítja: Brüsszel az akadály a békében
Az európai politikusok csak Putyint bőszítették fel, Moszkva szerint Brüsszel „teljesen alkalmatlan” javaslatokkal próbálja szabotálni a tárgyalásokat.
Miközben Washington és Kijev közel jutott egy amerikai béketerv megállapodásához, az EU egy saját, jóval keményebb feltételrendszerrel próbált visszaülni a tárgyalóasztalhoz, ezzel azonban csak Oroszországot sikerült még jobban felháborítania.
A Kreml tud az Európai Unió új béketervéről, de már az első ránézésre is „teljesen alkalmatlannak” tartja
– közölte Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója. A TASS kérdésére válaszolva kijelentette: A megismert európai terv első pillantásra teljesen alkalmatlan és nem felel meg számunkra. A kijelentés világos üzenet: Moszkva nem lát tárgyalási alapot az EU által előterjesztett feltételekben. Ez újabb diplomáciai törésvonalat nyit az ukrajnai háború rendezésének frontján.
Rossz emlékek bőven vannak
A globális vezetők tehát némileg optimisták, és talán kijelenthetjük: hajszálnyit közeledtek az álláspontok, és a jégen talán megjelenhetnek az első repedések, azaz érdemben elindulhat az ukrajnai békefolyamat. Rossz emlékek azonban vannak.
feszültség is beárnyékolja Zelenszkij és Trump kapcsolatát:
még egy évet sem kell visszatekerni az idő kerekét, február 28-án találkozott egymással a két politikus, de a kettejük közötti vita szabályos botrányba fulladt. Donald Trump amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij eredetileg az ásványjog megállapodás miatt találkozott Washingtonban, azonban a megbeszélés végül heves vitával zárult.
Donald Trump gyakorlatilag nyilvánosan kiosztotta Volodimir Zelenszkijt és közölte, hogy az ukrán elnök a harmadik világháborúval játszik, katonái pedig a biztos halálba menetelnek. Az ásványjogi megállapodás nem jött létre, a talákozó utánra tervezett sajtótájékoztatót törölték, az ukrán elnök pedig elhagyta a Fehér Házat.



