Tavaly még viszonylag jól jött ki Oroszország az energiaszankciókból és az Európába irányuló gázexport csökkenéséből. Az idei év azonban már sokkal keményebb lesz a csökkenő energiaárak és az orosz exportra nehezedő diszkontkényszer miatt. Putyin elnök a múlt hónapban sommásan csak hülyeségnek minősítette az olajársapkát, közölte, hogy nincs ok a költségvetés miatt aggódni, s a Kremlnek „korlátlan pénzügyi lehetőségei vannak” az ukrán invázió finanszírozására. Tavaly úgy tűnt, hogy ez igaz is, az idén azonban már megbillenhet az orosz büdzsé.
Moszkva olajból és gázból származó bevételei tavaly 2011 óta a legmagasabb szintre, 11,6 milliárd rubelre (mintegy 168 milliárd dollárra) emelkedtek. Az invázió februári megindítása után az energiahordozók ára az egekbe szökött, a szankciók nyomán kieső exportot sikerült Ázsiába – főleg Indiába és Kínába – átcsoportosítani. Az olajárak azonban mérséklődésnek indultak, s az orosz költségvetés végül a 2,3 százalékát kitevő deficittel zárt tavaly. Észbe kapott az orosz elnök is, és kiadta hivatalnokainak, hogy
„figyeljetek a diszkontra, hogy ne okozzon problémákat a büdzsében”
– emlékeztet a Financial Times. Mindez azt követően történt, hogy Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes elismerte: „A nyersolajra adott árkedvezmény a legnagyobb kockázati tényező.”
Nő a diszkont, fogy az olajbevétel
Az orosz költségvetés bevételi oldalának 40 százalékát az olaj- és gázbevételek adják, így Moszkva számára valóban a legnagyobb kihívás, hogy mennyi a különbség az orosz olajkeverék, az Ural, valamint a Nyugaton irányadó Brent ára között. Az amerikai energiaügyi tárca előrejelzése szerint
a Brent hordónkénti ára az idén éves átlagban 83 dollár lehet, 13 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban.
Az embargóval sújtott orosz olaj legnagyobb vásárlói, Kína és India kihasználják a helyzetet, és erős nyomást gyakorolnak Moszkvára a minél nagyobb árkülönbség elérése érdekében. A Kyiv School of Economics becslései szerint 2022-ben a diszkont 50 milliárd dollár, a teljes tervezett bevétel 12 százalékának megfelelő összeg volt. Az Ural és a Brent közötti különbség az év elejére 35-40 dollárra tágult, ez nagyjából a tízszerese a februári invázió idején mért szintnek.
A jelenlegi 58 dollár körüli szint jócskán elmarad a 70-től – ezzel tervezték tavaly az idei orosz költségvetést. A tervezett hiánycél a GDP 2 százaléka – ez a mostani helyzet szerint nehezen tartható. A finn Centre for Research on Energy and Clean Air becslései szerint az energiahordozók exportjából származó bevétel tavaly decemberben dollárban számolva 17 százalékkal esett az előző hónaphoz képest. Az orosz büdzsé ehhez képest 7,5 százalékos (rubelben számolt) növekedést mutatott ki erre az időszakra. A háttérben a zöldhasúval szemben gyengülő rubel, valamint a Gazpromra kivetett újabb áll.
Az idei orosz költségvetést az olaj- és gázbevételek 23 százalékos csökkenésével tervezték, a kijevi egyetem közgazdászai szerint ez minimum a duplája lesz. Az orosz pénzügyi tárca szerint ha a kitermelés 7-8 százalékkal kevesebb lesz az idén a tavalyinál, az Ural átlagára 50 dollárra is eshet. Ez esetben további 20 százalékkal apadhatnak a költségvetési bevételek. Ha 35 dollárig esne az éves átlagár – aminek azért a jelenlegi helyzetben nincs túl nagy valószínűsége –, a bevételi oldal 45 százalékkal maradhat el a tervezettől.
Ezek a számítások nem tartalmazzák a februárban életbe lépő tiltást a feldolgozott olajtermékekre.
Kína és India hagyományosan nyersolajat vásárol, hogy azt saját finomítóiban dolgozza fel.
Így a nyugati tiltást követően az oroszoknak viszonylag nehéz lesz az általuk előállított kerozinnak, gázolajnak és a többi finomított terméknek új piacokat találni – még erős diszkonttal is.
Mindezek ellenére ha az év a terveknek megfelelően alakul, a Kreml képes lesz a háborút finanszírozni, a belső piacról vehet fel hiteleket – főleg állami bankoktól –, csapolhatja a 148 milliárd dollárt kezelő állami vagyonalapot – például renminbit adhat el –, és újabb adókkal sújthatja a vállalatokat is. A Kremlnek nem nagyon van más választása, mint bevételeit növelni, a jelenleg helyzetben nem engedheti meg magának, hogy a kiadási oldal egyharmadát kitevő háborús költségeket megkurtítsa.
Kína hátradőlhet
Eközben az eseményeket mintegy karosszékből szemlélő Pekingnek nincs más dolga, mint folyamatos nyomás alá helyezni az orosz importárakat – közben meg azért fél szemmel lesni az amerikai szankciókat is. Tavaly a legtöbb nyersolajat Szaúd-Arábiából importálták, Oroszország a megelőző évhez hasonlóan a második legnagyobb szállító volt – viszont 8 százalékkal, 86,2 millió tonnára emelkedett a behozatal mennyisége (ez napi 1,72 millió hordónak felel meg). Peking nem is nagyon válogat a nyomásgyakorlási módszerekben:
novemberben például arra kötelezte az állami tulajdonú finomítókat, hogy csökkentsék oroszországi vásárlásaikat.
A magáncégek továbbra is üzletelhetnek Moszkvával, közvetítőkön keresztül, akik elintézik a szállítmányok biztosítását és szállítását. Kínának ezzel az is a célja, hogy bebiztosítsa magát az esetleges másodlagos szankciók ellen.
A jövőben sem várható, hogy Peking jelentősen növelné orosz importját, legalábbis nem ebbe az irányba mutat az, hogy az amúgy nagyon ritkán utazó Hszi Csin-ping kínai elnök tavaly decemberben Rijádban járt. Meg is egyezett az odasereglő öbölbeli államok vezetőivel, hogy dollár helyett inkább jüanban számoljanak el egymással.
A kínai importstatisztikákban az utolsó helyen szerénykedő iráni behozatallal kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a közel-keleti állam legnagyobb olajvásárlója Kína, azonban a szállítmányok meghatározó részét útközben átcsomagolják, hogy elkerüljék az amerikai szankciókat. A Vortexa szállítmányozási vállalat becslései szerint decemberben Kína napi 1,2 millió hordó olajat importált Iránból, ami év/év alapon 130 százaléknak felel meg.
