Nemzetközi gazdaság

A Meta is beszáll a mesterséges intelligencia terén folyó versenybe

A metaverzum nem igazán jött be Zuckerbergéknek, úgyhogy most az MI-vel próbálkoznak.

Mark Zuckerberg óriáscége, a Meta sem akar lemaradni a mesterséges intelligencia (MI) körüli hype-ról, legalábbis erre enged következtetni, hogy pénteken bejelentették: kiadják a legújabb, mesterséges intelligencián alapuló nagy nyelvi modelljüket, amellyel főként kutatókat céloznának meg.

Robot community metaverse for VR avatar reality game virtual reality of people blockchain connect technology investment, business lifestyle
Fotó: Getty Images

Az MI terén persze nem csak a Meta tör vezető szerepre, a korábban főként a háttérben folyó munkát ugyanis az érdeklődés középpontjába helyezte az OpenAI tavaly bemutatott csetrobotja, a ChatGPT 3, s ezzel az alapítvány gyorsan el is nyerte a Microsoft támogatását, miközben 

a Google-tulajdonos Alphabet és a kínai Baidu is beszállt a versenybe.

A Meta által kifejlesztett LLaMA kutatóknak, kormányzati és civil szervezeteknek és egyetemi szereplőknek lesz elérhető nem kereskedelmi licenc mellett, sőt a kódot is elérhetővé teszik számukra, hogy azt kedvükre módosítsák – derül ki a Reuters összefoglalójából.

Egy blogbejegyzésben a vállalat arról is ír, hogy az ő megoldásuk jóval kevesebb számítási kapacitást igényel, és húsz nyelven kapott képzést, főként olyanokon, amelyek a latin vagy a cirill ábécét használják.

Az MI és főként annak nagy nyelvi modelleken alapuló változatai a tech szektort jellemző leépítési hullám idején is fontosnak tartott beruházások, ezeket az eszközöket a cégek igyekeznek beépíteni meglévő szolgáltatásaikba is. Bár Zuckerberg cégének a metaverzumot célzó irányváltása nem igazán sikerült fényesen, az MI angol elnevezése (AI) után még a Meta is lehet MetAI.

 

Meta ChatGPT nagy nyelvi modell tech szektor
Kapcsolódó cikkek