A Revolut Bank március elején tette közzé a 2021-re vonatkozó pénzügyi jelentését, amiben a fennállása óta először számolt be éves nyereségről. A fintechcég bevétele 636 millió fontra emelkedett, ebből 26,3 milliós nyeresége lett. Pár órával a dokumentum publikálása után a társaság könyvvizsgálója, a BDO arra hívta fel a figyelmet, hogy nem tudta hitelt érdemlően ellenőrizni a társaság bevételének háromnegyedét, ezért 477 millió fontért nem vállal kezességet.

Over 400k Revolut Users In Poland
A Revolut Bank állítja, hogy távolról sem kérdéses a beszámolója és a működésének hitelessége.
Fotó: Getty Images

 

Az örök kérdés: mennyire biztonságos a Revolut használata? 

Kíváncsiak voltunk, hogy veszélyben vannak-e az ügyfelek pénzei, így a Világgazdaság megkereste a Revolutot, hogy reagáljon a Reuters értesülésére. A digitális banki szolgáltató válaszában hangsúlyozta, hogy könyvvizsgálóik a 2021-re vonatkozó pénzügyi jelentésükben szereplő összes bevételt pontosnak minősítették. Egyúttal hangsúlyozták: 

A BDO nem azonosított lényeges bizonytalansági tényezőt az üzletmenetünkkel kapcsolatban. Csupán azt jelezte, hogy a könyvvizsgálati standardok szerint nem kaptak teljes bizonyosságot arra, hogy mekkora összegek származnak bizonyos bevételi forrásokból, úgy mint az előfizetésekből, a kártyaszállításokból, a devizaváltásokból és a vagyonkezelési szolgáltatásokból.

A cég válaszában kiemelte, hogy az Európai Központi Bank teljes körű banki engedélyt adott számukra, és minden szabályozási kérdésben a helyi hatósággal egyeztetnek, így Magyarország esetén a Magyar Nemzeti Bankkal kommunikálnak. Kiemelték azt is, hogy az ügyfelek vagyona 100 ezer euróig védett, és vitás esetekben a vállalat vilniusi központjához, illetve a székhely szerinti szabályozó hatósághoz, azaz a Litván Nemzeti Bankhoz fordulhatnak ügyfeleik.

A fintechvállalat megerősítette, hogy célja az egyre inkább lokalizált szolgáltatás nyújtása az európai piacokon, ugyanakkor magyarországi leányvállalat létrehozását egyelőre nem tervezi.

A könyvvizsgálói jóváhagyás hiánya kockázati elemnek minősül.

– reagált kérdéseinkre a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője. Binder István ismét felhívta a figyelmet arra, hogy a Revolut felügyeletét az anyabank székhelye szerinti litván hatóság látja el. Fogadó országbeli felügyeletként a fogyasztóvédelem terén csak korlátozott jogosítványaik vannak.

A jegybanki sajtóosztály újból hangsúlyozta, hogy 

a magyar ügyfelek érdekeit az szolgálná, ha a Revolut Bank leánybankként működne, így tevékenységét magyarországi székhellyel, az MNB felügyelete alatt végezné.

A társaság eddig nem nyújtott be leánybanki engedélyezési kérelmet Magyarországon, ugyanakkor a Revolut európai szabályozó hatósága,

a litván felügyelet korábban tájékoztatta az MNB-t, hogy a fintechcég fióktelepet (azaz nem leánybankot) létesít országunkban.

Ahogy az MNB megjegyezte, a Revolut jelenleg csupán határon átnyúló tevékenységet végez Magyarországon. Tehát ez a vállalat egy olyan, digitális szolgáltatásokat nyújtó fintechcég, amelynek jelenleg hazánkban nincs olyan irodája, ahol ügyfélszolgálatot üzemeltetnének, és amin keresztül az ügyfelek a pénzügyeiket intézhetnék vagy akár reklamálhatnának.

Jó hír viszont, hogy Litvánia egyre szigorúbban regulázza a bankrendszert a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni erőteljesebb fellépés keretében.

Kerestük a BDO Magyarországot is, cikkünk megjelenéséig azonban nem válaszoltak.

Fennállása során először lett nyereséges a Revolut

Első alkalommal lett nyereséges a Revolut. Nem a tavalyi, hanem a 2021-es üzleti év zárult 26 millió fontos nettó profittal.

 

A fintechcégeknek is kell a profit

A legtöbb globális technológiai cég úgy indul, hogy első körben minden erőforrásukkal az ügyfeleik számát növelik, majd miután ezt kellőképpen felduzzasztották, a minél nagyobb árbevételre koncentrálnak. A Facebook és a YouTube jó ideje belépett a második fázisba, de már a Revolut is egyre több olyan szolgáltatást nyújt, amelyekért díjakat számolhat fel. 

Ez a cégek természetes fejlődése, hiszen a befektetők idővel elvárják a profitot.

A profitábilis üzleti modellre váltás sikere attól a kényes egyensúlytól függ, amikor a felhasználók még hajlandók megfizetni akkora díjakat, amelyek mellett a cég a neki megfelelő mértékű nyereséget termelhet. Ha a vállalat túlságosan magas árakat szab, akkor az ügyfelek könnyen elpártolhatnak tőle és megbukik a stratégia – magyarázta a bankmonitor.hu ügyvezető igazgatója a VG-nek. Sándorfi Balázs szerint a litván betétbiztosító bizonyos mértékben védi a Revolut ügyfeleit, a kommunikáció kizárólag angolul lehetséges, de a litván bankfelügyelet általában hatékonyan intézkedik. 

Mára a hagyományos bank megtalálták a választ a fintechtársaságok jelentette kihívásokra. A legsikeresebb megoldásaikat a saját képükre alakítva átvették, ez alapján fejlesztik online szolgáltatásaikat, és mobilos, illetve netbanki felületeiket. 

Cikkünk megjelenésekor juttatta el az MNB a legfrissebb közleményét, amiben újból felhívja a figyelmet arra, hogy magyar leánybank tehetné biztonságossá a Revolutot.