Az versenyszabályozó hatóságai azon gondolkoznak, hogy leválasszák a Google-ről a vállalat hirdetéstechnológiával (adtech) foglalkozó részlegét egy trösztellenes eljárás keretében. A versenyhatósági eljárás már szerdán megkezdődhet, ennek keretében várhatóan 

az Európai Bizottság azzal kapcsolatban fejezi ki aggályait, hogy a cég egyszerre van jelen a digitális hirdetések megjelenítésében, értékesítésében és közvetítésében.

Az EU lépése alig pár hónappal követi azt az amerikai igazságügy-minisztérium által indított pert, amely azzal vádolja a techóriást, hogy visszaél a hirdetéstechnológia területén szerzett monopóliumával, ami károsítja az iparágat, a weboldalakat és a reklámozókat. Az amerikai eljárás azt szeretné elérni, ha a Google megszabadulna az általa felvásárolt adtechcégektől, míg az EU szeretné, ha a keresőóriásról leválasztanák az adtechrészleg egyes elemeit – írja a The Wall Street Journal.

Google Headquarters in California
Fotó: AFP

A versenyhatóságok fellépése mindenesetre évtizedek óta nem látott határozottságot mutat a monopóliumokkal szembeni intézkedések terén, 

és leginkább a Standard Oil több mint 100 évvel ezelőtti feldarabolására emlékeztet, szemben az elmúlt évtizedeket jellemző, legtöbbször a vállalatok részéről semmilyen vád beismerésével nem járó peren kívüli egyezségekkel.

Ráadásul a trösztellenes ügyek bírságokkal való feloldására is általában csak hosszú évek pereskedését követően kerül sor. Éppen ezért az Atlanti-óceán mindkét partján felébredő hatóságok lépései várhatóan elhúzódó harcokhoz vezetnek, aminek a kimenetele alapvetően változtathatja meg a digitális hirdetések piacát.

A Google-t régóta vádolják médiacégek, törvényhozók és szabályozók azzal, hogy az online hirdetések minden pontján meglévő jelenléte tisztességtelen előnyhöz juttatja, amit a vállalkozás ki is használ, megkárosítva ezzel versenytársaikat és a weboldalak kiadóit. A Google tagadja a vádakat, és amellett érvel, hogy ügyfelei választása azért esik pont rájuk, mert versenyképes és hatékony megoldást kínálnak.

A Google 54,5 milliárd dolláros hirdetési bevételeinek a 14 százaléka származott az adtech irányából az idei első negyedév során, és a cég nem kívánja eladni vagy feladni az adtechrészlegét, 

mondván az segíti a keresésekre vonatkozó üzleti modelljét és így javítja a keresések hatékonyságát.

Az amerikai vádakkal szemben a cég az anyavállalatához, az Alphabethez szerette volna kiszervezni a Google adtechrészlegét, de a hatóságok ezt nem találták elegendőnek. 2021-ben a vállalat egy francia, szintén az adtechhel kapcsolatos eljárást zárt le egy 220 millió eurós bírság kifizetésével. Ekkor a Google azt is vállalta, hogy javítja az adatok hozzáférését a versenytársai számára is.