India tárgyalásokat folytat Oroszországgal arról, hogy a világpiaci árakhoz képest kedvezményesen importáljon búzát – a Reuters forrásai szerint. Az intézkedés lehetővé tenné Újdelhinek, hogy megfékezze az elszabadult élelmiszer-inflációt a jövő évi választások előtt. A dél-ázsiai országnak mindössze 3-4 millió tonna búzára van szüksége a hiány pótlásához, de India 8-9 millió tonna behozatalát fontolgatja, hogy sokkal nagyobb hatást gyakoroljon az árakra.

July 20, 2021, Russia, Krasnodar Territory. Harvester working in a wheat field at sunset
Fotó: Shutterstock

Moszkva jelezte, hogy hajlandó kedvezményt adni a búza árából – árulta el egy tisztviselő a Reutersnek. Egy kereskedő pedig azt mondta a hírügynökségnek, hogy a világ legnépesebb országa 25-40 dolláros tonnánkénti árengedményt szerezhet Oroszországtól. Végső döntés hetek múlva várható, a kereskedelmi minisztérium szóvivője pedig nem kívánta kommentálni az értesüléseket. Indiában júliusban 7,4 százalék volt a pénzromlás mértéke éves szinten, azonban 

az élelmiszer-infláció 2020 január óta nem látott szintre, 11,5 százalékra emelkedett.

A zöldségek 37,3 százalékkal, a fűszerek 21,6 százalékkal, a gabonafélék 13 százalékkal, a tejtermékek 8,3 százalékkal lettek drágábbak az előző hónapban. Az Indiai Központi Bank 2–6 százalékos inflációs célt tűzött ki maga elé, de az élelmiszer-drágulás megállítása a jövő évi választások miatt egyre sürgetőbb a kormánynak. A búza nagykereskedelmi ára a dél-ázsiai országban két hónap alatt 10 százalékkal nőtt, és augusztusban héthavi csúcsra emelkedett a korlátozott készletek miatt. 

A kormány tárolóiban 28,3 millió tonnát raktározták augusztus elején, ami 20 százalékkal kevesebb a tízéves átlagnál. A világ legnépesebb országa tavaly az alacsonyabb termés miatt betiltotta a búzaexportot, és idén várhatóan legalább 10 százalékkal marad el a termés Újdelhi becslésétől. India az orosz–ukrán háború kirobbanása után a jó áron vásárolt orosz olaj legnagyobb felvásárlója lett, amit aztán feldolgozva exportál, így szép haszonra tesz szert.

Újdelhi nem ítélte el Moszkvát a fegyveres konfliktus miatt, mivel a két ország között szoros gazdasági, kereskedelmi és politikai kapcsolat alakult ki az elmúlt évtizedekben: Oroszország az ázsiai ország legnagyobb haditechnikai beszállítója, és az indiai gyógyszeripari termékek egyik legnagyobb piacának számít. Az indiai külügyminiszter többször is kijelentette, hogy saját országa energiaszükségleteit helyezik előtérbe, így aztán nem meglepő, hogy a búzaimportot is fontolgatják.

Két világhatalom már sok? Érkezőben a harmadik is – és nem Nyugaton

Évek alatt átformálta a politikát és az életünket a növekvő gazdaságú Kína megérkezése a világhatalmi státuszba. Ha ismeretlennek és veszélyesnek látszik az új képlet, mire hozzászoknánk, még bonyolultabbá válhat a helyzet: könnyen lehet, hogy az új generációknak már három világhatalomhoz kell hozzáedződniük. Akárhogy is: ha nem is közelítené meg az amerikai és a kínai gazdaság méretét, India mindenképp emelkedőben van.