BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Sivatagi Hollywood: Szaúd-Arábia a filmipar segítségével függetlenedne az olajtól

Szaúd-Arábia az olajexporttól való függésének felszámolásában kiemelkedő szerepet szán a szórakoztatóiparnak, ezen belül is a filmiparnak. Úgy tűnik, hogy más megalomán projektekkel ellentétben ez nem irreális és akár működhet.

Mohamed bin Szalmán koronaherceg célja, hogy Szaúd-Arábiát a közel-keleti filmipar egyik központjává tegye. Ennek érdekében az országot ténylegesen vezető trónörökös 2018-ban feloldotta a mozitilalmat, majd elindította Vörös-tengeri Filmalapítványt, ami egy filmfesztivált és egy alapot is finanszíroz. Utóbbi 15 millió dollárt kínál afrikai vagy arab rendezők által forgatott produkcióknak.

Már a külföldi stábok is felfedezték az országot / Fotó: FILM ALULA

Az egyik kormányügynökség (Royal Commission for Al-Ula) pedig az ország nyugati részén elhelyezkedő Al-Ula városban épített fel stúdiót. Rijád évek óta a gazdaság több lábra állításán dolgozik, hogy függetlenedjen az olajexporttól. Ennek elérésére megalkotta a Vízió 2030 programot: a sivatagi királyság célja, hogy a szórakoztatóipar 2030-ra 23 milliárd dollárral járuljon hozzá a gazdasághoz.

Emiatt befektetett a videójáték-iparba és milliárdokat költ a sportra (foci, golf), továbbá a filmipart tette szélesebb körű stratégiájának egyik alappillérévé. Úgy tűnik, hogy más megalomán projektekkel ellentétben ez nem irreális: a tavaly bemutatott Kandahár nevű amerikai akciófilmet kizárólag Szaúd-Arábiában forgatták, míg

a Sárkányok Háza és a Cherry: Az elveszett ártatlanság jeleneteinek egy részét szintén az olajkirályságban vették fel.

A cannes-i filmfesztiválon bemutatott első szaúdi filmet, a Norah-t teljes egészében Al-Ula városában forgatták, amelyben kizárólag helyi színészek szerepeltek és a stáb 40 százalékát is a szaúdiak adták. Ugyanakkor hiányos az infrastruktúra, például a forgatáshoz elegendő szállodai helyet kell biztosítani, továbbá a helyi stábok tapasztalatának hiánya további akadályt jelenthet.

Hiába az olaj, csökken a gazdaság

Szaúd-Arábia gazdasága a második negyedévben 0,4 százalékkal csökkent éves szinten, ami az olajszektor 8,5 százalékos zsugorodása miatt következett be. A nem olajipari tevékenységek 4,4 százalékkal bővültek, de ez sem tudta megmenteni a közel-keleti országot. A sivatagi királyságban ez volt a negyedik egymást követő negyedév, amikor visszaesett a GDP.

Szaúd-Arábiának a költségvetés egyensúlyban tartásához  96 dollár per hordó kurzusra lenne szüksége, de egyelőre 

  • a közel-keleti konfliktus, 
  • a vörös-tengeri válság 
  • és az orosz–ukrán háború 

eseményei ellenére sem történik árrobbanás. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete és szövetségesei (OPEC+) csaknem két éve visszatartják a szállításokat, hogy ezzel próbálják felhúzni az árakat, de ez sem járt sikerrel.

Így aztán érthető, hogy Rijád igyekszik függetlenedni a fekete aranytól, ezért a szórakoztatóipar mellett rengeteget költ a turizmusra, sőt: a koronaherceg az autógyártás terén is feltenné az országot a világtérképre. Azonban ezeket a projekteket sok kritika éri, ezzel szemben a szaúdi filmipar kiépítése megvalósítható ötletnek tűnik.

Több sebből vérzik a szaúdiak megalomán autós projektje

Nem úgy fest, hogy Szaúd-Arábia jó úton halad ambiciózus célja felé, hogy 2026-ra feltegye magát az autógyártás világtérképére olyan ipari nagyhatalomként, amely akkor évi 150 ezer elektromos autó előállítására lesz képes, 2030-ban pedig eléri az évi félmillió darabos kibocsátást. Mivel azonban a pénz nem akadály, előbb-utóbb garantáltan megszületik az első, valóban szaúdi villanyautó.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.