
Siemens Energy: megölte a versenyképességet a brüsszeli zöldrezsim – enyhébb szabályozás kell Európának
Az európai vállalatok „egy centivel” sem lesznek versenyképesebbek, ha az EU nem egyszerűsíti radikálisan a környezetvédelmi szabályozást – figyelmeztetett Christian Bruch, a Siemens Energy vezérigazgatója –, miközben Donald Trump radikális gazdasági programja egyre nagyobb nyomást gyakorol a blokkra, hogy végre felvegye a ritmust az Egyesült Államokkal.

Bruch, a szélturbinákat, erőművi turbinákat és az elektromos hálózatokhoz szükséges transzformátorokat gyártó német vállalat vezérigazgatója szerint a vállalkozásokra óriási terhek nehezednek a környezetre gyakorolt hatásuk miatt, azonban ezek ellensúlyozása még mindig nem éri meg az európai ipar számára.
Az EU brutálisan szabályozza saját iparát, ami egyrészt elfojtja a fejlődést és a versenyképességet, másrészt sokak számára kötelezővé teszi a csalást és a kozmetikázást, hogy ne rokkanjanak bele Brüsszel követeléseibe
– mondta a Siemens Energy vezetője szerdán a Finacial Timesnak adott interjújában, ahol kiemelte, hogy a blokknak sürgősen enyhítenie kell a szabályozásain, amelyekre ráférne egy teljes reform.
Míg az uniós zöldmegállapodás beruházásokat és ipari támogatásokat ígért, addig valójában a cégeknek a követelések és tilalmak egyre hosszabb listájával kell számolniuk, amelyek már a nemzetközi befektetőket is elzavarják a kontinensről.
Reformot sürget a Siemens
Az európai szabályrendszer egyre görbébb tükröt mutat az Egyesült Államoknak, ahol Donald Trump nemrég hivatalba lépett kormánya sorra törli el a legnépszerűtlenebb klímavédelmi törvényeket és más szabályozásokat.
A múlt hónapban a legnagyobb francia, német és olasz üzleti lobbicsoportok csatlakoztak a kampányhoz, és felszólították az Európai Bizottságot, hogy lépjen túl azon az ígéretén, hogy a jelentéstételi szabályokat csupán megkurtítja, és igazítsa ki az uniós jogszabályokat „adott esetben a versenytársak normáihoz”.
Maga a Siemens Energy kevésbé van kitéve a brüsszeli szeszélynek: tavalyi bevételei közel ötödével, 8,9 milliárd euróra nőttek, és rekordösszegű, 131 milliárd eurós rendelésállományáról számoltak be a múlt héten. Bruch szerint azonban az egész gazdaságnak egészséges és egyértelmű szabályozásra van szüksége, amely nem gátolja meg a fejlődést és nem ijeszti el a befektetőket.
Siemens-vezér: létszám terén nem várható változás, stabil az operációnk
Jeránek Tamás szerint az új megrendelések tekintetében látják, hogy a mérsékelt világgazdasági környezetben mérséklődnek az új beruházások is. A Siemens Zrt. vezérigazgatója a Világgazdaságnak adott interjúban többek között arról beszélt, hogy 2050-re megháromszorozódik az energiaigény, a napelemboom az ipari létesítmények oldaláról is látszódik, és az e-mobilitás terén hatalmas a mozgolódás, miközben a vállalat növekedésének hajtóereje egyértelműen az elektrifikáció trendje.






