
Leépítési hullám: a koronavírus-járvány óta nem voltak ilyen méretű bejelentések – rettegnek a kormányzati alkalmazottak
Az amerikai szövetségi kormányzat dolgozóinak elbocsátása történelmi magasságokba emelkedett idén tavasszal, meghaladva a 2020-as, koronavírus-járvány előtt tapasztalt leépítési rekordokat – írta a CNBC.

Egy friss jelentés szerint csak márciusban 216 ezren veszítették el munkájukat az állami szektorban, míg a teljes munkaerőpiacot érintő leépítések elérték a 275 ezret.
Már nem tabu a leépítés a hivataloknál
A folyamat mögött az Elon Musk által vezetett Kormányzati Hatékonysági Minisztérium (DOGE) áll, amely radikálisan csökkenti a szövetségi alkalmazottak számát.
A legnagyobb vesztesek között van
- a Veteránügyi Minisztérium – 80 ezer állás megszüntetésével;
- az Adóhatóság – 18 ezer fő elbocsátásával;
- valamint hamarosan a Pénzügyminisztérium, amely szintén „jelentős” létszámcsökkentésre készül.
A washingtoni régiót érintették a legnagyobb elbocsátások, ahol idén eddig közel 279 ezer állami alkalmazott került utcára.
Miközben az országos munkanélküliségi statisztikák még nem mutatják a teljes hatást, a szövetségi alkalmazottak körében egyre nő az aggodalom: vajon mennyi munkahely marad a reformok végére?
Milyen hatással lesz az amerikai gazdaságra Elon Musk tömeges leépítése?
Nem tudni még, pontosan hány szövetségi alkalmazottól szabadulnak meg . A helyi gazdaságok megérzik Elon Musk tömeges leépítését, az amerikai GDP nem igazán.






