
Amerikai gazdaság: szabadesésbe került az egyik vezető előrejelző index – épphogy csak elkerülhető a recesszió
Áprilisban meglepően erős visszaesést mutatott az amerikai gazdaság teljesítményét előrejelző LEI-index, 1,0 százalékkal csökkent havi alapon, ezzel 99,4 pontra süllyedt – jelentette hétfőn a Conference Board.

Ez az adat 2023 márciusa óta a legnagyobb havi visszaesés, és folytatása a márciusi 0,8 százalékos csökkenésnek. A 100 pontos szint a 2016-os kiinduló állapotot jelzi, vagyis a mutató mostanra ez alá esett.
A vezető gazdasági index hathavi alapon is negatív: idén áprilisig összesen 2,0 százalékot esett, ugyanannyit, mint az azt megelőző fél évben.
A Conference Board szerint a mutató általában megbízhatóan előre jelzi a gazdasági ciklusok fordulópontjait, ezért mostani mélyrepülése különös figyelmet érdemel.
A visszaesés hátterében több kedvezőtlen tényező áll. Áprilisban romlottak a fogyasztói várakozások – immár január óta tartósan –, csökkent az új építési engedélyek száma, és visszaesett a feldolgozóiparban ledolgozott átlagos munkaórák mennyisége is. Az index más elemei, például a részvényárfolyamok vagy a szolgáltatószektor teljesítménye szintén gyengélkedett.
Az amerikai gazdaság még elkerülheti a recessziót
Justyna Zabinska-La Monica, a Conference Board üzleti ciklus mutatóiért felelős vezető közgazdásza szerint a jelenlegi adatok nem mutatnak közelgő recessziót. A szervezet előrejelzése szerint az amerikai gazdaság reál GDP-je 2025-ben 1,6 százalékkal bővülhet, szemben a 2024-es 2,8 százalékos növekedéssel. A gazdasági lassulás hátterében részben a kereskedelmi vámok szigorítása is állhat, amelyek hatása leginkább a harmadik negyedévben jelentkezhet.
Bár a LEI gyengélkedése fontos figyelmeztető jelzés, a teljes recesszió elkerülése még nincsí kizárva – különösen, ha a fogyasztói bizalom és a beruházási aktivitás stabilizálódni tud a következő hónapokban.
Felemás adatok érkeztek az amerikai gazdaságról
Az Egyesült Államokban a vártnál némileg kevésbé nőtt az első alkalommal munkanélküli-segélyt kérők száma, viszont csökkent a Conference Board amerikai gazdasági teljesítményindexe. A Fed friss prognózisában csökkentette GDP-növekedési előrejelzéseit, valamint felfelé módosította a munkanélküliségi és az inflációs rátára vonatkozó várakozásait.