BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Soha nem látott fegyvereket mutatott be Kína Putyin és Kim Dzsongun szeme láttára: Trump teljesen kiakadt – „Összeesküdtek Amerika ellen”

Hszi Csin-ping kínai elnök, Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető Pekingben először találkoztak nyilvánosan egy nagyszabású katonai parádé keretében, amelyen Kína a legmodernebb haditechnikai eszközöket mutatta be. Az esemény jelezte a három ország szoros együttműködését.

Kína nagyszabású katonai parádét tartott Pekingben, amelyen Hszi Csin-ping kínai elnök, Vlagyimir Putyin orosz államfő és Kim Dzsongun észak-koreai vezető először jelent meg együtt nyilvánosan. A bemutatott haditechnika között lézerfegyverek, nukleáris ballisztikus rakéták és víz alatti drónok is szerepeltek, amelyek a kínai hadsereg modernizációját jelzik – írja a Magyar Nemzet.

Soha nem látott fegyvereket mutatott be Kína Putyin és Kim Dzsong Un szeme láttára: Trump teljesen kiakadt – „Összeesküdtek Amerika ellen” Kína
Fotó: AFP

Hszi Csin-ping beszédében hangsúlyozta, hogy Kína megállíthatatlan, és nem engedi megfélemlíteni magát. Kijelentette, hogy a jövő a multipoláris világrend felé vezet, amelyben a távol-keleti ország meghatározó szerepet kíván betölteni. A katonai parádén 26 államfő vett részt, ami egyértelmű jele Peking növekvő diplomáciai befolyásának a globális Dél területén. 

Elemzők szerint a bemutatott fegyverek egyértelmű üzenetet közvetítenek a Nyugatnak. Donald Trump amerikai elnök nem volt jelen az eseményen, ám a Truth Socialon közzétett posztjában keményen bírálta a három vezetőt, összeesküvéssel vádolva őket az Egyesült Államok ellen.

Egyre erősebb az orosz–kínai együttműködés

A kínai–orosz kapcsolatok kiállták a nemzetközi változások próbáját, és a jó szomszédi viszonyon, a stratégiai együttműködésen és a kölcsönös előnyökön alapuló nagyhatalmi együttműködés mintájává váltak – jelentette ki Hszi Csin-ping kínai államfő kedden Pekingben, amikor a Nagy Népi Csarnokban fogadta Vlagyimir Putyin orosz elnököt.

A kínai elnök szerint a kínai–orosz együttműködés hű maradt alapvető célkitűzéseihez, és számos területen jelentős eredményeket hozott. A kínai elnök hozzátette, hogy Peking kész magasabb szintre emelni kapcsolatait Moszkvával, támogatni egymás fejlődését, és összehangolni álláspontjaikat a fontos kérdésekben. 

Hangsúlyozta, hogy Kína és Oroszország a szuverén egyenlőség, a nemzetközi jog tiszteletben tartása és a multilateralizmus mellett foglal állást, és az emberiség közös jövőjének építése érdekében kész erősíteni együttműködését olyan fórumokon, mint az ENSZ, a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO), a feltörekvő országokat tömörítő BRICS-csoport, valamint a G20-csoport.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint az orosz–kínai kapcsolatok történelmi csúcsponton vannak, és kiemelt stratégiai jelentőséggel bírnak. Kiemelte, hogy Moszkva kész fenntartani a stratégiai együttműködést, és erősíteni a gyakorlati kapcsolatait Pekinggel. A felek több mint húsz megállapodást írtak alá az energia, az űrkutatás, a mesterséges intelligencia, a mezőgazdaság, az egészségügy, a kutatás, az oktatás és a média területén.

Vörös szőnyeggel várták Vlagyimir Putyint Kínában

Közel egy hétig lesz Hszi Csin-ping vendége az orosz elnök. Vlagyimir Putyinnak ezalatt lesz alkalma számos bizalmas megbeszélést folytatni a kínai államfővel. A Kína és Oroszország által vezetett SCO regionális biztonsági szervezet arra törekszik, hogy az Egyesült Államok ellenében helyreállítsa a globális hatalmi egyensúlyt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.