
Putyin egy új világrend közeledtéről beszélt, segítenek majd átállni – 2030-ban megnyomják a gombot
A világban egy olyan, új paradigma bontakozik ki, amelynek következtében nagy mennyiségű energiára lesz szükség. Ezt Vlagyimir Putyin orosz elnök jelentette ki a Globális Atomfórum ülésén, amelyet az Atomenergia Világhét rendezvény keretében tartanak Moszkvában.

Mit takar az említett paradigmaváltás?
Hatalmas lehetőségnek nevezte, hogy változik a közvélemény hozzáállása az atomenergiához, mint környezetbarát technológiához. Így egyre több ország és nagyvállalat tekinti az atomenergiát létfontosságú energiaforrásnak a hosszú távú, gyorsított fejlődés szempontjából.
Vlagyimir Putyin rámutatott, hogy az atomenergia békés célú hosszú távú felhasználása alapvetően új, hatékonyabb technológiákat igényel, Oroszország pedig már dolgozik ilyen megoldások létrehozásán. Sőt – mint kijelentette –, ma már csak Oroszország rendelkezik a teljes nukleáris energiatechnológiai láncolatban szükséges szakértelemmel.
Oroszország ellenzi a technológiai gyarmatosítást, és nem teszi nukleáris partnereit függővé technikai megoldásaitól
– közölte. Épp ellenkezőleg: „segítünk létrehozni saját, szuverén nemzeti nukleáris ipart. Ez magában foglalja a személyzet képzését és a kiválósági központok létrehozását.”
Oroszország 2030-ra tervezi a világ első zárt ciklusú atomenergia-rendszerének elindítását a Tomszki régióban, Szeverszkben. A létesítmény 2030-ban áll üzembe. A zárt üzemanyagciklus
- lehetővé teszi az üzemanyag 95 százalékának többszöri újrahasznosítását,
- az pedig az uránkészletek rendelkezésre állásának sokszorosára növelését
- és a nukleáris hulladék mennyiségének radikális csökkentését.
Putyin: a szerződés teljesítése nem függ a politikától
Hangsúlyozta továbbá, hogy Oroszország szigorúan teljesíti szerződéses kötelezettségeit az atomenergia-szektorban, függetlenül bármilyen politikai helyzettől. Abszolút prioritásnak tekinti a nukleáris létesítmények nukleáris biztonságának garantálását is. Az atomenergia-ágazat szabályozásának olyannak kell lennie – szögezte le az orosz elnök –, hogy egyensúlyba tartsa az atomenergia békés célú fejlesztését és a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozását célzó rendszer megerősítését.
Keresettek az orosz atomerőművek
Az orosz tervek alapján épített atomerőművek iránt a legnagyobb a kereslet a világon – jelentette ki. Ugyanakkor szükségesnek nevezte, hogy modern modellek szülessenek az atomerőművek építésének finanszírozására. Az ilyen projektekbe be kell vonni a nemzetközi pénzügyi intézményeket és fejlesztési bankokat is.
Rafael Grossi: Oroszország az atomipar vezetője
„Oroszország vezető szerepet tölt be az atomiparban. Számomra ez nem politikai megfontolás kérdése, hanem tény” – mondta Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója a rendezvényen. Mint felsorolta, az ország világelső az atomenergia-exportban, így kulcsfontosságú, hogy a NAÜ együttműködjön Oroszországgal.




