Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette, hogy ha az Egyesült Államok Tomahawk rakétákat szállít Ukrajnának, amelyekkel nagy hatótávolságú csapásokat lehetne mérni Oroszország mélyére, az Moszkva és Washington kapcsolatának megromlásához vezetne. Az orosz elnök egy interjúban hangsúlyozta: „az, hogy miként alakulnak a dolgok, nem csak rajtunk és nem csak rajtam múlik”.
z USA egy ideje már fontolgatja Tomahawk rakétarendszerek telepítését Ukrajna keleti területére, igaz, ez inkább csak Zelenszkij vágyálma.
A Valdai Nemzetközi Vitaklub ülésén Vlagyimir Putyin tartott rövid beszédet Európa militarizálódásáról és az orosz fenyegetés által felfokozott közhangulatról. Az orosz elnök elutasította, hogy Moszkvának tervei lennének a NATO megtámadására, de hangsúlyozta, hogy Oroszország gyorsan válaszol, ha a szövetség részéről fenyegetés merül fel. Konkrét válaszlépéseket nem nevezett meg, de az elnök elismerte, hogy elrendelte az Oresnyik rakéták sorozatgyártását Oroszországban még 2025-ben. Így olyan hatótávolságú rakéták kerülnek tömeggyártásra, amelyek akár egész Európát elérhetik.
Az ukrán védelmi minisztérium fő hírszerzési igazgatóságának (GUR) vezetője, Kirill Budanov (akit Oroszország terroristák és szélsőségesek listájára vett fel) kijelentette, hogy országa nem rendelkezik az Oresnyik kilövésének elhárításához szükséges technikai arzenállal. Budanov ugyanakkor kétségbe vonta azt is, hogy a nyugati országok képesek lennének elfogni az orosz rakétákat.
Idén augusztus 1-jén Vlagyimir Putyin bejelentette, hogy az első sorozatgyártású Oresnyikek már az orosz fegyveres erők rendelkezésére állnak, és átadták az első sorozatgyártó komplexumot is.
Scott Ritter volt amerikai hírszerző tiszt szerint az Egyesült Államok és a NATO nem rendelkezik hasonló új közepes hatótávolságú rakétákkal, ezért sem tudják lelőni az orosz csúcsfegyvert. Az elemző szerint, amint az Oresnyik célba ér Európában, teljesen megváltoztatja a világpolitika jelenlegi folyását.
Az amerikai kormányzat teljesen beállt Ukrajna mögé az orosz–ukrán háborúban. Ezt mutatja, hogy a The Wall Street Journal értesülése szerint Donald Trump nemcsak mérlegeli, hogy erőteljes fegyvereket ad Kijevnek, de Oroszország nyomatékos kérése ellenére hírszerzési adatokkal segíti az ukránokat a hosszú hatótávolságú rakéták célba juttatásában az orosz energetikai infrastruktúra meggyengítésére.
Donald Trump amerikai elnök nemrég jóváhagyta, hogy a hírszerző ügynökségek és a Pentagon támogassák Kijevet a csapások végrehajtásában. Sőt, az amerikai tisztségviselők a NATO-szövetségeseket is megkérték, hogy nyújtsanak hasonló támogatást.
A tisztviselők szerint
ez az első alkalom, hogy a Trump-kormány hosszú hatótávolságú rakétákkal végrehajtott ukrán csapásokhoz nyújt segítséget, különösen Oroszország területén belüli energiacélpontok ellen.
Bár az Egyesült Államok régóta segíti Kijev drón- és rakétatámadásait, a hírszerzési információk megosztásával Ukrajna képes lesz finomítani a célzását olajfinomítók, -vezetékek, erőművek és más határain túli infrastruktúra ellen.
Az Egyesült Államok emellett mérlegeli a Tomahawkok, a Barracudák és más amerikai gyártmányú, körülbelül 500 mérföldes hatótávolságú földi és légi indítású rakéták leszállítását is – közölték mások a lappal. A tisztségviselők szerint azonban még nem született döntés arról, hogy mit küldenek, illetve küldenek-e egyáltalán.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn a Reutersnek elmondta, Oroszország alaposan elemzi azt. „A kérdés, mint korábban is, a következő: ki indíthatja ezeket a rakétákat...? Csak az ukránok, vagy amerikai katonáknak is részt kell venniük ebben?” – mondta. „Ki határozza meg a rakéták célpontjait? Az amerikai fél, vagy maguk az ukránok?” – tette hozzá Peszkov, hangsúlyozva, hogy „nagyon alapos elemzésre” van szükség.
Vlagyimir Putyin orosz elnök korábban arról beszélt, hogy a nyugati országokat közvetlen hadviselő félként tekinti azután, ha olyan célmegjelölési és hírszerzési adatokat adnak át az ukránoknak, amelyek lehetővé tennék, hogy Ukrajna mélyen Oroszország területére mérjen csapásokat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.