BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ezt sem sokan merik a Földön: a kínai elnök felemelte a telefont és egyenesen megmondta Trumpnak, mi a vörös vonal, amin nem léphet át Amerika

Donald Trumppal folytatott telefonbeszélgetésében a kínai elnök a béke és együttműködés fontosságát hangsúlyozta. Hosszú hónapok feszültsége után újra stratégiai üzenetet küldött Peking Washingtonnak: Hszi Csin-ping szerint Tajvan „visszatérése Kínához” nemcsak kétoldalú ügy, hanem a második világháború utáni világrend egyik alapköve.

Hszi Csin-ping hétfői telefonhívásában egyértelművé tette Donald Trump számára: Tajvan helyzete szerinte nem vita tárgya, hanem a második világháború utáni nemzetközi rend alapvető eleme.

Hszi Csin-ping donald trump tajvan
Hszi Csin-ping szerint Tajvan „visszatérése Kínához” nemcsak kétoldalú ügy, hanem a második világháború utáni világrend egyik alapköve / Fotó: AFP

A kínai állami hírügynökség, a Hszinhua szerint a kínai elnök emlékeztette Trumpot, hogy a két ország egykor együtt harcolt a fasizmus ellen, és most is közösen kellene megvédeniük „a történelem eredményeit”. A Fehér Ház megerősítette a hívást, de részleteket nem árult el.

Hszi Csin-ping: Tajvan újra kínai lesz!

A beszélgetés időzítése nem véletlen: Pekinget az elmúlt hetekben súlyos diplomáciai válságba sodorta, hogy Japán miniszterelnöke, Takaicsi Szanae kijelentette, egy kínai támadás Tajvan ellen katonai választ válthatna ki Tokiótól.

Ez az eddigi legélesebb japán figyelmeztetés a tajvani kérdésben, ami lényegében új biztonsági frontot nyit Kína számára. Közben Tajpej továbbra is határozottan elutasítja Peking területi igényét, mondván: Tajvan jövőjéről csak a sziget lakói dönthetnek.

A háttérben ugyanakkor enyhülő amerikai–kínai gazdasági feszültségek is láthatók. Hszi és Trump október 30-án találkoztak Dél-Koreában, ami után Kína újraindította az amerikai szójababvásárlásokat és visszavonta a ritkaföldfémekre tervezett szigorításokat, Washington pedig 10 százalékkal mérsékelte a kínai vámokat. Hszi most arról beszélt, hogy a kétoldalú kapcsolatok „stabilizálódtak és javultak”, és ismét figyelmeztette Trumpot: 

az együttműködés mindkét félnek előnyös, a konfrontáció mindkettőt rombolja.

A két vezető az ukrajnai háborúról is egyeztetett. Hszi megerősítette, hogy Kína „minden békét segítő erőfeszítést támogat”, és a felek szerint a konfliktusban továbbra is a párbeszéd az egyetlen járható út. A telefonhívás azonban világos üzenetet hagy maga után: Peking szerint Tajvan kérdésében nincs kompromisszum, és a következő hónapokban ez a geopolitikai törésvonal határozhatja meg a nagyhatalmi diplomácia mozgásterét.

Trump szerint Hszi ígéretet tett neki: amíg hatalmon van, nem váltja be terveit

A kínai elnök szerint addig nem támadják meg Tajvant, amíg Trump van hatalmon. A sziget helyzete Trump szerint hasonlít Ukrajnáéhoz.

 

 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.