BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elektromos autók: megszületett a megállapodás Kína és az EU között

Az EU hamarosan iránymutatást ad ki a kínai elektromos autók minimális áráról.

Kína hétfőn bejelentette, hogy megállapodásra jutott az Európai Unióval a kínai gyártmányú elektromos autók exportjáról a blokkba. A pekingi kereskedelmi minisztérium közölte, hogy Brüsszel iránymutatásokat fog kiadni a kínai autóexportőrök minimális árairól, ami meg is történt. Az Európai Bizottság dokumentuma szerint minden minimális árú ajánlatnak ki kell küszöbölnie a támogatások káros hatásait, a vámokkal egyenértékű hatást kell biztosítania, megvalósíthatónak kell lennie, és minimalizálnia kell a „keresztkompenzációt”, például más járművek értékesítésén keresztül. Más kritériumokat, például az EU-ban végrehajtott beruházásokat is figyelembe vesznek.

elektromos autók
Jöhetnek az EU-ba a kínai elektromos autók / Fotó: Qilai Shen

Az AP tudósítása szerint a bejelentésben azt nem említették, hogy a megállapodás magában foglalja-e az EU által 2024-ben, egy vizsgálatot követően a kínai elektromos járművek importjára kivetett, legfeljebb 35,3 százalékos vámok megszüntetését. A bizottság iránymutatásai alapján azonban a feltételeket betartók elkerülik a tarifákat.

A kínai elektromosjármű-gyártók külföldi terjeszkedése riadalmat keltett az európai és amerikai autógyártók körében.

Az EU a vámokat azért vetette ki, hogy megakadályozza az olcsó kínai elektromos járműmodellek piacra áramlását, mondván, hogy a kínai autógyártók tisztességtelen állami támogatásokban részesültek.

Az Egyesült Államok 2024-ben 100 százalékos vámot vetett ki a Kínában gyártott elektromos autókra.

Minimális áron jöhetnek a kínai elektromos autók az EU-ba

Az EU és Kína decemberben kezdte el újra a tárgyalásokat a blokkba exportálandó elektromos autók minimális áráról. A korábbi egyeztetések nem vezettek eredményre – ellentétben a mostaniakkal. Kína váltig állítja, hogy a gyártói egyszerűen versenyképesebbek európai társaiknál, ezért is ragaszkodott Peking ahhoz, hogy vámok helyett egyezzenek meg minimális árakban.

Elemzők szerint 

  • a csökkenő profit 
  • és a hazai defláció 

miatt az EU létfontosságú piac a kínai szektor számára. Németországot az idén gyakorlatilag elárasztják az elektromos autók, így eljött Kína ideje. Az idei müncheni autószalont is elözönlötték.

Az ördög a részletekben rejlik majd, mert az Európai Bizottság korábbi érvelése szerint egyetlen minimálár nem lenne elegendő a támogatások által okozott kár ellensúlyozásához, az East Asia Forum elemzése szerint azonban egyik fél sem árulja el a teljes igazságot.

Az állami támogatások valóban kulcsszerepet játszottak a kínai elektromos járművek fejlesztésének korai szakaszában,

és széles körben alkalmazták olyan márkák támogatására, amelyek valószínűleg fokozatosan megszűntek volna, ha nem védik a gazdaságot és a munkahelyeket.

A piaci előnyük azonban nem kizárólag a támogatásoknak köszönhető. A portál szerint a korai piacra lépés, a hosszú távú iparpolitikai iránymutatás és a nagy léptékű belföldi keresletet ösztönző, hosszú távú támogatások, nem pedig a gyártóknak nyújtott anyagi segítség voltak a legfontosabb tényezők. 


 


 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.