Trump mindent egy lapra tesz fel: a venezuelai olajjal most megverte Kínát – a fosszilis zsákutcába ragadva azonban nem nyerheti meg a háborút
A venezuelai olaj megszerzése rövid távon stratégiai előnyt adhat az Egyesült Államoknak, és potenciálisan erősítheti az amerikai ipari pozíciót. Washington számára azonban a fosszilis energiahordozók feletti hatalom nem lesz elegendő a globális technológiai versenyben, ahol Kína egyre nagyobb előnyhöz jut a megújulóenergia-termelésben.
Az elmúlt hónapokban különös visszhangot váltott ki egy ausztrál befektető, Craig Tindale esszéje, amely szerint a nyugati elit évtizedeken át tévesen hitte, hogy a szellemi tulajdon, a pénzügyek és a szoftverek önmagukban elegendők a gazdasági fölényhez. A fizikai termelést, az ipari folyamatokat gond nélkül kiszervezték, stratégiai következmények nélkül.
Kína pedig ezt a hibát kihasználva uralta le a globális gyártási láncokat.
Ebben a fénytörésben értelmezhető Donald Trump Venezuela elleni kemény fellépése is. Az egyik olvasat szerint mindez nyers, „retro imperialista” hatalompolitika:
- befolyási övezetek a nagyhatalmak körül,
- erőalapú, agresszív geopolitika
- és „nyílt erőforrásrablás”.
A másik szerint viszont Trump csapata felismerte Tindale alapállítását: az anyag, a fizikai erőforrás újra számít, és az ipari dominanciáért harcolni kell.
Trump maga is ezt hangsúlyozza, amikor a kereskedelem, a földterület és az erőforrások védelméről beszél, mint a globális hatalom „vastörvényeiről”.
Venezuela ebben kulcsszereplő: papíron a világ legnagyobb olajtartalékával rendelkezik, a globális készletek közel ötödével.
A valóság azonban jóval prózaibb. Az infrastruktúra romokban, a venezuelai olaj nehéz és magas kéntartalmú, feldolgozása drága, a kitermeléshez pedig több mint 100 milliárd dolláros beruházásra lenne szükség.
Ha ez igaz, mindent megmagyaráz: aranyat tartalmazhat a venezuelai olaj – ezért fáj annyira Kínának, hogy Amerika elvette tőle
Kína számára a nehézolaj nemcsak üzemanyag, hanem stratégiai nyersanyagforrás is. A venezuelai olaj körüli geopolitikai viharban mindenki a mennyiségről beszél, miközben a lényeg pont a minőségben van.
Trump szerint ezt az amerikai olajcégek majd megoldják. Az iparág közgazdászai viszont kételkednek: nincs meg hozzá a pénz, ezért az ágazat ma már kormányzati garanciákat követel. Ha ezek megszületnek, és Venezuela, valamint Guyana készletei amerikai befolyás alá kerülnek, az valóban átrajzolhatja a globális olajpiacot.
A venezuelai olaj csak átmeneti ütőkártya
Itt jön a történet keserű iróniája. Miközben Trump joggal bírálja a korábbi, iparellenes neoliberális gondolkodást, ő maga is súlyos kognitív torzítással él: úgy tesz, mintha az energia egyet jelentene a fosszilis tüzelőanyagokkal. Ez egyszerűen nem igaz.
Kína jóval pragmatikusabb. Bár az ipari termelést és – vitatható módon – a szénbányászatot is bővítette, közben példátlan mértékben fektetett be a megújuló energiába. Nemcsak a klímavédelem miatt, hanem mert a napenergia olcsó, a diverzifikáció pedig ellenállóbbá teszi a gazdaságot. Peking így akkor is működőképes marad, ha elveszíti a hozzáférést az olcsó venezuelai olajhoz.
Ráadásul Kína globálisan puha hatalmat is épít: ultraolcsó napelemeket exportál világszerte, miközben saját villamosenergia-hálózatát is masszívan fejleszti. Ez kulcskérdés a mesterséges intelligencia (MI) versenyében.
Kína ma már két és félszer annyi áramot termel, mint az Egyesült Államok, és az előnye nő. Nem véletlen, hogy Szaúd-Arábia és India is ezt az utat követi.
Washington ezzel szemben visszavágja a megújulók támogatását, és szinte mindent a fosszilis energiára tesz fel. Ez erkölcsi hiba a klímaváltozás miatt, de gazdasági önsorsrontás is. Az MI-hez szükséges, gyorsan bővíthető áramkapacitást nem a venezuelai olaj fogja biztosítani, hanem a napenergia és az energiatárolás.
A leggyorsabb és legolcsóbb megoldás – a napelemek és akkumulátorok, akár 18 hónapos telepítési idővel – éppen az, amit az Egyesült Államok most saját maga gyengít. Miközben Washington a világnak 20. századi infrastruktúrát kínál, Peking már a 21. századit szállítja.
Trump rövid távon megnyerheti a csatát Venezuela olajáért. De közben nagyon úgy fest, hogy elveszítheti a sokkal nagyobb stratégiai háborút: azt, amely az energia és a mesterséges intelligencia jövőjéről szól. Erre nemcsak a befektetőknek, hanem Trump támogatóinak is érdemes odafigyelniük.
Elképzelni is nehéz, mekkora befolyásra tesz szert Amerika a venezuelai olaj birtokában, lényegében bármit megtehet Putyinnal Trump
Egy csapásra megváltoztak a játékszabályok. A venezuelai olajnak köszönhetően az Egyesült Államok a hordónkénti árat minden körülmények között 50 dollár közelében tarthatja.
